Motivált fiatalok, óvatos mester

A fiatalok még motiváltak a Budapest Honvédban. Ez  jól kitűnt a Pécsi MFC elleni, 1-0-s vereséggel véget ért mérkőzés utolsó félórájában. Nem lennénk meglepve, ha a következő fordulókban még nagyobb arányban kapnának szerepet, a légiósok ugyanis már nagyon a szezon végét várják.

Nagy-Pál Tamás Megnéztük, hogy sikerült. Mármint a Honvéd fiatalítása, melyről a klubtulajdonos George F. Hemingway nyilatkozott nemrég honlapuknak. Kezdetben rendesen elképedtem. Marco Rossi vezetőedző legdrasztikusabb húzása ugyanis azt volt, hogy a csapat lelkét, Kemenes Szabolcs tette ki a keretből, akit az ifjú Czuczi Márton pótolt a kapuban. Eltűnt jó néhány légiós is – erre azért számítottam. Arra már kevésbé, hogy a legnagyobb kispesti ígéretnek (bár már elmúlt 21) tartott Vécsei Bálint nevét is hiába kerestem. De nem az akadémia legújabb szupertehetsége miatt. Andrea Mancini állt a kezdőkörben. Ami elég fájó volt. Roberto Mancini fiáról ugyanis annyit kell tudni, hogy még jóanyám is közölte nemrég az általam kibulizott közös meccsnézés közben (és a lesszabály ezredik hiábavaló ismertetése után), hogy „ez a talján tök ügyetlen.” Nem tévedett. Én is csak arra tudok gondolni, hogy valami szuper titkos paktum következtében kell Rossinak hébe-hóba pályára küldeni az irányítót. Mert bár valóban fiatal, finoman sem a jövőt jelenti a kispesti labdarúgásnak. Hogy az akadémia U21-es csapatában, de még talán az U18-ban is játszik nála tehetségesebb fiatal, az ziher. Rajta kívül Baráth Botond, Nagy Gergő és Holender Filip képviselte a fiatalságot. Egy darabig. A padon ültek a Bobál testvérek, Prosser Dániel, Csábi Mihály, Kapacina Valér és Vernes Richárd. Aztán láss csodát: fél óra után lekapta honfitársát a pályáról a tréner. Izomhúzódás. Állítólag. Prosser állt be a helyére, aki így először játszhatott végig egy órát az NB I-ben. A szünetben megkapta maga mellé Vernest (akinek azért már jó néhány gólja és végigjátszott meccse van az első osztályban). Az utolsó fél órára Bobál Gergely is pályára léphetett. Ez utóbbi időintervallumot keveselltem picit, hiszen a lassan a negyvenhez közelítő Bonazzoli viszont kapott egy teljes órát a semmittevésre. A még gól nélküli, tizennyolc éves magyar harminc percet, hogy csodát tegyen hátrányban. A meccsről röviden annyit, hogy ugyanazt az elképzelés nélküli, „íveljük fel a rutinos olasznak, oszt lefejeli”-játékot láthattuk a Honvédtól egy órán keresztül, mint az elmúlt négy, egyaránt vereséggel megvívott fordulóban. A meccs utolsó periódusában állt be változás, amikor Vernes és Prosser egész jól mozgatta elől a csapatot, egy-két tetszetős támadás is összejött belőle. Egyértelműen jó cserének bizonyultak. Bobál sokat nem tudott hozzátenni, de látszott rajta is, hogy harcol, küzd. Nem a bajnokság végét várja, hogy utazhasson haza rég nem látott családjához. A srácok ezzel a felfogással pillanatok alatt képesek belopniuk magukat a legkőszívűbb, a magyar focitól évtizedek óta eltávolodó szurkolók szívébe is. Rossi mester a vesztes mérkőzés után arra panaszkodott, hogy ebben a se fel, se le helyzetben eltűnt a motiváció játékosaiból. A fiatalokból is, tette hozzá, védve az egy ideje a szurkolóktól rengeteg kritikát kapó légiósokat. Ez persze nem igaz, aki nézte a meccset, pontosan látta, hogy a Prosser, Vernes duó rengeteget dolgozva próbálkozott a teljesen elszürkült légiósokkal szemben, akiktől semmiféle támogatást nem kaptak. A kapuban Czuczi is helytállt. Más kérdés, hogy szabad-e kihagyni a csapat vezérét, Kemenest. Szóval a trénertől szép dolog, ahogy honfitársait és a vendégmunkásaid védi, de kijelentése nem fedi teljesen a valóságot. És ezt ő is tudja. Jövő héten láthatjuk is ennek a bizonyítékát a Honvéd összeállítását böngészve. Vagy mégsem?