Húsválaszték és babona

A csapat a maximálisan megszerezhető három kvótával tért haza Szófiából, az ifjúsági ökölvívó-világbajnokságról. Dr. Kovács László szövetségi kapitány elégedett is: a három indulón kívül ketten tartalékként jönnek számításba. Értékelés maguktól az érintettektől, amiből az is kiderül, hogy kapcsolódik össze a macskahús és a babona.

Jegesy András Habár mindössze egy érmet sikerült ökölvívóinknak elhozniuk a bulgáriai ifjúsági világbajnokságról, mégis komoly sikereket éltek át Szófiában. A verseny ugyanis a a nandzsingi ifjúsági olimpiára kvalifikált, ami miatt rengetegen indultak a viadalon. Hogy ez miért fontos? Nos, azért, mert ebből az következik, hogy sokat kellett meccselni nemcsak a döntőért, hanem pusztán a kvótáért is. „Ez volt az elmúlt tíz év legjobb eredménye – mondta honlapunknak dr. Kovács László, szövetségi kapitány – Mindössze tizenegy ország szerzett három vagy annál több kvótát. Mi vagyunk az egyik. A három fiún kívül még Pósta Daniella tartalék az ifjúsági játékokon, mint ahogy Bársony Bernárd is, szóval ideális esetben akár ők is ott lehetnek Nandzsingban.” A csapat mérlege valóban impozáns. 37 mérkőzésből 21 győzelem született, és mutatja a verseny nehézségét, hogy Bársony Bernárd például hat mérkőzést vívott, de nem jutott éremhez. Ehhez képest a felnőttmezőnyben négy-öt mérkőzéssel általában már döntőben van a versenyző.

A fináléhoz a +91 kg-os súlycsoportban induló Komor László járt a legközelebb. A debreceni versenyző az elődöntőig masírozott, legyőzve a pánamerikai bajnokság argentin ezüstérmesét, Kevin Espinozát. Aztán az amerikai kontinensbajnoktól, Daramni Rocktól kapott ki. A mérkőzésen kétszer rászámoltak a magyarra, és akkor már repült a törölköző. „Az első rászámolás teljesen jogos volt – elevenítette fel emlékeit Komor. – A másodikat viszont nem értettem. Léptem hátrafele, az amerikai pedig eltalált, utána megcsúsztam, de nem volt összefüggés a kettő között, egyből felálltam, folytattam volna. Azt sem értettem, miért volt szükség a feladásra, de azóta visszanéztem a felvételt... Jó döntés volt, valószínűleg nem lett volna meg a meccs, és nem érdemes a sérülést kockáztatni. Nandzsingban vissza lehet vágni.” László után Könnyű Richárd vívta ki az indulás jogát, vigaszágon. Az egri srác a negyedöntőig jutott, ahol a kazah Ablajhan Zsuszupovtól kikapott. A vigaszágat maradéktalanul kihasználta. „A kazahtól talán nem is azért kaptam ki, mert fáradt lettem volna, simán jobb volt. Persze, elég megterhelő volt a verseny, de jól éreztem magam, a boksz is ment, végül is négy győzelmet szereztem. Jó volt, hogy elért a ringbe a szurkolás, a csapat nagyon egységes volta abban is.” A harmadikként kvótát szerző Tóth Richárd szerint is jó hangulata volt az eseménynek: „Nagyon örültünk Laci sikerének, mindannyiunkat rettenetesen motivált. Ha a vereseny előtt valaki azt mondja, hogy nem szerzek érmet, de eljutok Nandzsingba, akkor sem írtam volna alá, mindig a maximumot akarom hozni. A szurkolásban is odatettük magunkat, nyomtuk a lelátóról a ria-ria-hungáriát. Érdekes volt látni, hogy mások hogyan szurkolnak, a nigériaiak például végig táncoltak és énekeltek. Azért mi is kivettük a részünk a hangzavarból” A fiúk még nem jártak Kínában, s így nemcsak a verseny miatt várják az utazást, hanem amiatt is, hogy beleszippantsanak egy, nekik egészen új világ levegőjébe. Még ha városnézésre nem is lesz sok idejük. „Persze, poénkodtak a haverok, hogy majd kutya- meg macskahúst kapunk enni, de ezt nem hiszem – válaszolta az ismerősök reakcióit firtató kérdésre Komor László. – Mondjuk, ha hoznának valamit, amire nem mondják meg micsoda, viszont jó az íze, akkor persze megeszem. Mondjuk sokkoló lenne megtudni, hogy épp valami háziállattal végeztem. Inkább a dobogón végeznék, annak is a legtetején.” A gasztronómiai kihívásoknak egyelőre Tóth Richárd is ellenáll, de gyorsan hozzátette, hogy számára is a viadal a legfontosabb: „Maximum a csigát lennék hajlandó megkóstolni, de remélem, nem lesz muszáj. A városnézés alatt mindent apróra megfigyelek. A versenyen viszont az első helyet célzom meg, mint mindig. két-három hónapig fogok edzeni, hogy kihozzam magamból a legtöbbet, és ki is fogom”. Remélhetőleg Nandzsingban sok lámpaoszlopot terveztek egymás mellé. Legalábbis Könnyű Richárd biztosan nem bánná, aki elárulta, hogy bár nincs sok babonája, egy akad:

„Ha látok egymáshoz közel két villanyoszlopot, mindig közöttük megyek át. Előfordult persze, hogy cserbenhagyott, de a hagyomány megmaradt. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen Kína, biztos nagyon érdekes lesz. A versenyen a célom, hogy első legyek, de a dobogó a minimum. Nem is bánnám, ha mondjuk a negyeddöntő napján találnék két villanypóznát, egymás mellé állítva.” (Főoldali képünkön Tóth László. Fotó: mob.hu)