UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-05-09 10:02

Szülinapi üzenet

Ki emlékszik a negyedik születésnapján kapott ajándékra? Farkas Zoltán igen. Az élmény az egész életét meghatározta. A szülei edzésre vitték. Az a régi szülinap is üzent most, amikor alig tizennyolc évesen tizenhárom perc alatt ért el mesterhármast a Győri ETO második csapatában.

Nagy-Pál Tamás Alig húsz perc volt hátra a BKV Előre–Győri ETO NB III-as bajnokiból, amikor a hazaiak 1-0-ra vezettek. Ekkor beállt Farkas Zoltán. Tizenhárom perc múlva már 1-3-at mutatott az eredményjelző. Mindhárom találatot az éppen csak nagykorú támadó szerezte. – Mozgalmas tizenhárom perced volt. Minden labdaérintésedből gól született?
Farkas Zoltán
Farkas Zoltán
– Majdnem. Az elsőből betaláltam, a másodikból is közel jártam hozzá, de a gólvonalról kivágták a labdát. Utána volt azért pár lekészítésem és csúsztatásom, majd jött két újabb találat. – Gondolom, azért az edződ nem feltétlenül azzal küldött pályára, hogy Zolikám, kapsz húsz percet, fordítsd meg egymagad a meccset… – Erre még ő sem számított. A találkozó előtt megbeszéltük, hogy sokat játszottam mostanában, ezért pihentet, de amikor beállok, tegyem oda magam. – Odatetted. Azért a teljes szezont nézve nem volt mindig ennyire meggyőző a teljesítményed. – Ősszel, az U21-ben jól ment, azért is kerültem fel az NB III-as keretbe. De valóban, nem vagyok teljesen elégedett. Volt ennél jobb szezonom már. Hiányoznak a gólok. – De most akár lendületet is vehetsz! – Ebben bízom én is. Remélem, beindulok és a következő négy fordulóban további gólokat szerzek. – Ha jól sejtem, most picit jobban rá is tudsz koncentrálni az edzésekre, érettségi szünet révén. – Nincs szünetünk. Az érettségi idejében edzünk, és délután megyünk suliba. Egyébként szívesen cserélnék a most vizsgázókkal. – Hogyhogy? – Túllennék rajta. – Pedig mások rettegnek tőle. Ennyire jól megy a tanulás? – Közepesen. Van, amikor rosszabbul, de olyankor mindig összeszedem magam. – Nem lehet egyszerű összeegyeztetni a sporttal. – A Fehér Miklós Gimnáziumba járok, ott a napirendet az edzésekhez igazították. – Szabadidő? – Nincs sok. Hétvégéken hazamegyek Kerepesre, akkor találkozom a barátnőmmel is. Ezen kívül pont annyi időm van, hogy ki tudjam pihenni magam a következő programra vagy napra. – Miért éri meg? – Először is a játék öröme miatt. Aztán, amit el lehet érni tehetséggel és megfelelő mennyiségű munkával. Mindennek meglesz előbb-utóbb a maga gyümölcse, akár itthon, akár külföldön fut be az ember.

Az U19-es válogatott edzője, Mészöly Géza, igazi kincsnek tartja Farkast. „Az egyik kedvenc játékosom – kezdte. – Függetlenül attól, hogy még nem robbant be igazán. Tavaly triplázott az olaszok elleni 5-0-s győzelmünkkor.  Utána hallottam, hogy két győri klubvezető beszélte: talán mi rakjuk rossz helyre, és valójában értékesebb? Akkor hívta fel magára először a figyelmet. Ha érzi a bizalmat, akkor a csillagokat is lehozza az égről. Remek köztünk a kapcsolat. Gyors játékos, gólérzékeny. Mindig bizonyítani akar. Nagy kincs a magyar labdarúgásban. Bízom benne, hogy az Eb-n is számíthatok rá.

– Vagy a válogatottban, hiszen közeleg az U19-es Eb. A törököknek te is gólt rúgtál a Panchóban. – Jó úton halad a csapat. Most jönnek az egyre erősebb ellenfelek. – Mire lehettek képesek? – Jó eredményre. – Az mit takar?
Farkas Zoltán2
Farkas Zoltán2
– Érmet. Elsősorban nyerni szeretnénk természetesen, de szerintem mindenki, beleértve a szurkolókat is, már a dobogóval is meg lenne elégedve. Amivel kijutnánk az U20-as vébére is, ott pedig lehet ismételni. – Ha már szurkolók... Itthon fogtok játszani, Újpesten és Felcsúton. Teltházra számítasz? – A Panchóban mindenképp. De remélem, hogy a Szusza is megtelik. Óriási erőt adhat nekünk a közönség, nagyon fontos lesz a szurkolók segítsége. – Várod már? – Nagyon. A bajnokikra is annak tudatában készülök, hogy minden egyes meccsen az Eb-n kapott szerepem a tét. – A gondolattal kacérkodsz, hogy a tornán rengeteg külföldi klub játékos-megfigyelője ott lesz? – Szoktam rajta elmélkedni, és több edző is mondta már, hogy emiatt is fontos lesz a jó teljesítményünk. Hatalmas kiugrási lehetőség. – Vagy akár az ETO felnőtt keretébe is megnyithatja előtted az utat… – Bízom benne, hogy ha jól játszom, akkor már nyáron odakerülhetek. – Ugorjunk picit vissza a múltba. Hogyan jött a foci? – Negyedik születésnapomra azt kaptam a szüleimtől ajándékba, hogy levittek az első edzésemre. – És örültél az ajándéknak? – Persze! Rögtön megtetszett, és azóta is imádom. Gödöllőn kezdtem, az MTK-ban folytattam, de onnan elkívánkoztam. – Miért? – Nem jöttem ki a csapattársakkal és az edzővel sem. Aztán jártam próbajátékon Szombathelyen, majd Győrben, ahol rögtön az első meccsemen nyertünk 2-0-ra az én duplámmal. Le is igazoltak. – A Győr utáni tervek? – Talán a spanyol bajnokság. De addig még sok minden vár rám. Már ezen a nyáron sem fogok unatkozni.