Három hét, tizenkilenc gól

Újpest, Paks, FTC, Kecskemét - ezek azok a csapatok, melyek az utóbbi három hétben négy vagy öt gólt kaptak Makrai Gábortól. Nem elírás: a Puskás Akadémia támadója mostanában feltartózhatatlan.

Nagy-Pál Tamás Makrai Gábor félelmetes tavaszi szezont produkál eddig, főként az utóbbi három hétben játszik kiemelkedően. A telet még ötgólos hátrányban töltötte a góllövőlista második helyén, ám azóta olyan ütemben termelt, hogy már tízgólos előnnyel áll az élen. A Puskás Akadémia szombaton a Kecskemétnek ötöt vágó 17 éves támadójával beszélgettünk. – Lehet, hogy megszenvedsz a bemelegítő kérdéssel.

– Állok elébe! – Hány gólt rúgtál április huszonhatodika óta? Akkor játszottatok az Újpesttel. – Ez tényleg nagyon nehéz kérdés, nem tudom pontosan. Talán tizennyolcat? – Majdnem talált: tizenkilencet. – Tényleg, Szombathelyen is lőttem egyet! – A többit pedig mindössze négy meccsen. Kétszer-kétszer lőttél mesterötöst és -négyest. Volt már hasonló szériád? – Emlékeim szerint nem. Mindig gólerős voltam, de azért ilyen rövid idő alatt ennyit még sosem lőttem. – Az önbizalmaddal mostanában nem lehet gond. – Igen, egyre jobban érzem magam és mindig nagyon várom a következő meccset. – De mi történt veled? Hogyan tudtad három hét alatt megduplázni szezonbeli góljaid számát? – Jól sikerült a téli alapozás. Ezen kívül úgy érzem, benőtt a fejem lágya. – Komoly szavak! Felnőttél? – Mondhatjuk. Amolyan lázadó típus voltam. – Mi ellen lázadtál? – Edzéseken mindig megkérdőjeleztem, miért ezt meg azt kell csinálnom. Folyamatosan azon keseregtem, hogy miért ebben a csapatban edzek, miért nem feljebb. – És aztán? – Átgondoltam a dolgokat és édesapám is sokat segített, hogy másképp álljak hozzá az egészhez. Most már elfogadok mindent úgy, ahogy van. A pozitívumokat keresem: abból próbálom meg kihozni a legjobbat, amim van. Nem azt keresem, ami nincs. – És góljaid igazolták is, hogy érdemes volt változtatnod. A tavasz előtt, amikor csapattársad, Németh Erik öt góllal állt előtted a góllövőlistán, megfordult a fejedben, hogy utolérheted, mi több, tíz góllal lehagyhatod? – Egyáltalán nem számítottam rá. Őszintén szólva, ez nem is volt célom. Csak szerettem volna minél jobb játékkal, minél több gólt lőni. És persze bajnoki címet ünnepelni. – De ha már így alakult: van azért köztetek rivalizálás? – Csak egészséges, ami nem megy egymás teljesítményének a rovására. Mindketten valljuk, hogy a bajnoki aranyérem sokkal fontosabb a gólkirályi címnél. – Az elsőségre jó esélyetek van, de a döntés az utolsó fordulóra marad, amikor is a legnagyobb rivális Győrt fogadjátok. – Ráadásul nekünk azon a meccsen elég lesz a döntetlen is. Persze, nem úgy fogunk kifutni a pályára, hogy ikszelni szeretnénk. – Hogyan kerekedhettek föléjük? – Szerintem a mi csapatunkat egyénileg jobb játékosok alkotják, ami döntő lehet. A védekezésük viszont nekik jobb, sajnos elég sok gólt kaptunk az elmúlt időszakban. – Neked miben kell még javulnod? – Gyors és erőszakos csatárnak tartom magam, aki egy az egyben bárkit meg tud verni. Ugyanakkor hiába vagyok száznyolcvanhat centiméter magas, a földön oldok meg mindent. Azaz a fejjátékomon szeretnék javítani. – Akkor talán a válogatottban is felfigyelnének rád? – U16-ban két meccsen kaptam már lehetőséget, de azóta sajnos semmit. Nagyon remélem, hogy a mostani teljesítményemmel visszajátszhatom magam előbb-utóbb. Ezért dolgozom minden nap. – Mióta? – Hároméves korom óta, ugyanis már ovifoci programban is résztvettem. Sőt, még akkor is óvodás voltam, amikor az első súlyos sérülésem bekövetkezett. – Mi történt? – Eltört a csuklóm. Aztán tizenhárom éves koromban megint kéztörés. Akkor az alkarom. – Hogyan lehet ennyire fiatalon ilyen súlyos sérülésekből kilábalni? – Nagyon nehéz volt, főleg a második. Akkor még Kazincbarcikán játszottam, de már tudtam, hogy a nyártól Felcsúton vagy a Magyar Futball Akadémián folytatom a pályafutásom. Végül a Puskás mellett döntöttem. Viszont még jó három hónapig nem tudtam edzeni. Mindezt úgy, hogy teljesen új társaságba kerültem, új csapattársakkal, edzőkkel. Picit megnehezítette a beilleszkedést. – Megfordult esetleg a fejedben, hogy föladod? – Soha! Egy pillanatra sem akartam abbahagyni. Ebben persze rengeteget segített a családom is, amit szeretnék is megköszönni.