UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-05-24 14:28

Dzsudzsák is segített

Az egyik 18, a másik 21. Csapattársak a Győri ETO-ban. Ugyanazon a napon debütáltak a felnőttválogatottban. És nem is "újonc" teljesítménnyel. Lang Ádám és Kalmár Zsolt értékeli pályafutása eddig legnagyobb sikerét.

Nagy-Pál Tamás Hatékony volt a magyar válogatott csütörtök este: két helyzetből kettőt gólra váltva 2-2-es döntetlent ért el az új debreceni stadionban a jóval esélyesebb dánok ellen. Pintér Attila szövetségi kapitány hat újoncnak szavazott bizalmat a találkozón, közülük ketten voltak egészen fiatalok: Lang Ádám és Kalmár Zsolt.
Lang Ádám
Lang Ádám
Nem véletlen, hogy Pintér ennyire bízott bennük, hiszen az edzőjük volt Győrben, meg sem álltak a bajnoki címig. A 21 éves Lang már az első perctől helyet kapott a védelem közepén. „A meccs előtti taktikai értekezleten tudtam meg, hogy kezdő leszek – mondta honlapunknak. – Rendesen meglepődtem, egyáltalán nem számítottam rá. Azt gondoltam, hogy a kispadon ücsörgök, esetleg csereként kaphatok lehetőséget.” Elárulta, hogy nem izgult az első válogatott fellépése előtt. „Nem volt bennem idegesség, csak minimális, de próbáltam elhessegetni. Fantasztikus érzés volt húszezer ember előtt kikocogni a pályára, nagyon jól éreztem magam a meccsen.” A tehetség jól megértette magát a társaival, ami nem is csoda, hiszen a védelemben az a Lipták Zoltán volt a párja, akivel az ETO-ban is együtt játszanak ebben a felállásban. „Az, hogy a kapitány végig a pályán hagyott, visszajelzés. Én egyébként hullámzónak ítélem meg a teljesítményemet. Egy-két hiba becsúszott, de voltak mentéseim is. Többé-kevésbé megoldottam a feladatomat.” De vajon mi volt az? „Pintér Attila bátor játékot kért tőlem, és azt, hogy húzzuk szét a területet, kérjük a labdát, és próbáljunk játszani. A meccs után személy szerint gratulált a teljesítményemhez, de az egész csapatot dicsére. Összességében elégedett volt .” Ahogy a futballista is, bár elismerte, hogy szerencse is kellett a döntetlenhez. „Hatvan percig, mondhatni, pariban voltunk. Utána megmutatták a dánok, hogy miért is klasszisok. Nagyon nyomtak, mi meg elfáradtunk. Elégedettek lehetünk, mert ellenfelünk sokkal több helyzetet alakított ki, és volt szerencsénk is, hogy meg tudtuk őrizni az ikszet.” A félidőben beállt a középpályára Kalmár is, aki három hét múlva ünnepli a 19. születésnapját. „Boldog vagyok, hogy már most lehetőséget kaptam – mondta. – Nagy megtiszteltetés volt ekkora közönség előtt pályára lépni. Egy álom vált valóra ezzel. A hideg kirázott a Himnusz után. A közönség végig velünk volt, és szurkolt .”
Kalmár Zsolt
Kalmár Zsolt
Az U19-es válogatott játékos is úgy érezte, hogy az első órában nyújtott megfelelő teljesítményt a gárda. „A kapitány azt kérte tőlem, mint a többiektől: fussak sokat, kérjem a labdát, és próbáljak aktívan játszani a kapu előtt. A hatvanadik percig jól is ment, voltak lehetőségeink. Utána viszont nem bírtuk megtartani a labdát, a dánok kezdeményezőbbek lettek, és átvették az irányítást. De először játszottunk ebben az összeállításban. Mindenki próbálta a maximumot nyújtani. Hellyel-közzel meg tudtuk csinálni, amit gyakoroltunk, összességében jónak ítélem a teljesítményünket.” Kalmár szerint az is megkönnyítette az újoncok dolgát a pályán, hogy Tőzsér Dániel és Dzsudzsák Balázs is rengeteg segített nekik. Utóbbi a csakfoci.hu-nak a mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy ifjú kollégájának voltak szép megmozdulásai a mérkőzésen, bizonyította, miért is tartják az egyik legnagyobb magyar tehetségnek. „Óriási megtiszteltetés, hogy így látja. Próbálok mindig olyan teljesítmény nyújtani, hogy nekem és a csapatnak is jó legyen” – reagált Zsolt. A válogatott következő mérkőzését június 4-én játssza Albánia ellen, de a fiúk addig sem unatkozhatnak: a Győrrel még harcban vannak a bajnoki címért – bár nem sok eséllyel –, míg Kalmárra kedden felkészülési mérkőzés vár Anglia ellen a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokságra készülő válogatott színeiben.