UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-06-10 16:37

A Barcelona 17/16-ja

17/16. Ez a Barcelona idei mutatója a korosztályos sorozatokban. Tizenhétből tizenhatot megnyert. Félelmetes. Legalábbis annak, aki arra számított, hogy a kirakatcsapat eredménytelen szezonja után véget érhet a katalán uralom az európai futballban. Nem fog.

Nagy-Pál Tamás A Barcelona felnőtt csapata egyetlen trófeát sem nyert a 2013/2014-es évadban, mégis: története eddigi legeredményesebb szezonját zárta.
Barca
Barca
Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy tarolt az utánpótlásban. Írd és mondd: a 17 lehetséges címből 16-ot begyűjtött, vagyis abszolút egyeduralkodónak bizonyult Spanyolországban. És Európában is. De erről majd később. Menjünk akkor szép sorban: kezdjük a legfiatalabbakkal, akik még kispályán rúgják a bőrt. Ibériában nem használják az U-kategóriákat, szeretik inkább elnevezni a dolgokat. A legkisebbek fiúk így Prebenjamín („előbaba”), míg a lányok az Infantil-Alevín (gyerek-kezdő) korcsoportban kezdik meg az egyesületi labdarúgást. A katalán „bébik” korán letették névjegyüket, mindkét sorozatban aranyat nyertek. A lányok úgy, hogy 298 gólt szereztek 22 fordulóban. Ezzel ráadásul száz százalékosak a gyengébbik nemet nézve, ugyanis ezen kívül már csak a felnőttek között szerepel csapatuk. Utánuk következik négy Benjamín (baba) vagyis a nálunk az U7-U10-nek megfelelő korosztály. Közülük a legkisebbek hibátlan teljesítménnyel végeztek az élen, 21 pontot verve a másodikra. A Benjamín B csapat óriási csatában, a városi nagy rivális Espanyolt négy ponttal megelőzve nyert aranyat. A következő korosztálynak is éppen ekkora volt az előnye a tabella élén. A Benjamín D alakulat viszont nagyon csúnyán „megégett”, hiszen mindössze ezüstéremre futotta. A tréfát félretéve azért valóban nem lehet jó érzés a srácoknak, hogy a műhely egyetlen olyan alakulata, amely nem emelhette magasba a bajnoki serleget. U11-től felfelé már az Alevín, vagyis a kezdő (ebből is van A, B, C és D) korosztályokban vitézkednek a gyerekek. Az A csapat itt is úgy lett bajnok, hogy a kiírás mind a harminc mérkőzését megnyerte. A B sorozatban 12 pontos különbség alakult ki az első és a második között. Hozzájuk képest a kezdő C és D csapat már szerényebben szerepelt, hiszen „mindössze” kilenc, illetve öt pont előnnyel végzett a tabella élén. A nagypályás csapatok még ennél is eredményesebbek voltak: egyetlen „ezüstérem betli” sem csúszott be. A fiatalabb gyerekek (Infantil A) tízpontos előnnyel zártak az élen, az idősebbek (Infantil B) ugyanakkor minimális előnnyel, az utolsó fordulóban biztosították be az aranyérmet. A juniorok (Cadete A és B) 14, illetve 11 pontot vertek a másodikra, előbbiek ráadásul az Espanyolra, úgyhogy ott is volt minek örülni. Az ifjúsági (Juvenil) A és B korosztály is szárnyalt, már a szezon vége előtt biztos bajnokok voltak. Ez utóbbi sikerek még értékesebbek, hiszen már országos bajnokságokról van szó. A végére maradt mind közül talán a legfontosabb: az első ízben megrendezett ifjúsági Bajnokok Ligája. Ezen az U19-es korosztálynak megfelelő Juvenil A csapata vett részt és nem elég, hogy veretlenül menetelt a döntőig, a fináléban könnyedén verte a Benficát 3-0-ra. És hogy mi a titkuk?
Barca1
Barca1
Napestig lehetne sorolni. Kezdve attól, hogy az egész világra kiterjedt megfigyelő hálózatuk Andrés Iniestákat és Lionel Messiket visz Barcelonába. Összesen a világ 110 pontján rendeznek FCBEscolának nevezett tehetségkutató tábort, ahol nem kevesebb mint 90 ezer gyermek fordult meg az elmúlt négy évben, vagyis kisebb országnak megfelelő merítési lehetőséggel rendelkeznek. És ezzel meg sem elégednek, újabb országokba készülnek eljutni, a legfrissebb hírek szerint már Ománba is. Folytathatjuk azzal, hogy már a legkisebbek is ugyanazt a „tiki-takának” becézett játékstílust gyakorolják, mellyel a felnőttek meghódították a világot és úgy tűnik, hogy az utánpótláscsapatok még egyáltalán nem találták meg rá az ellenszert (mert ugyebár normális futballkultúrákban nem jellemző, hogy tíz emberrel való bekkelésre tanítják a legkisebbeket). A legfontosabb elem azonban a folytonosság. Az idén visszavonuló Carles Puyol ugyanabból a rendszerből került ki, mint az egyiptomi származású Munir El Haddadi, aki az ifi BL gólkirálya lett. Nem cserélnek évente utánpótlás-igazgatót, nem alakítják át egy-egy rosszabbul sikerült szezon után (amire azért nemigen volt példa mostanában) a teljes rendszert, és nem rúgják ki az edzőket. „Óriási tehetségeink vannak az utánpótlásban – nyilatkozta nemrég teljes joggal a klub elnöke, Josep Maria Bartomeu. – Ezek a fiatalok már most elkápráztatnak mindenkit a gyönyörű játékukkal és a hatalmas góljaikkal. Mindenki megtanulta a Barca-család stílusát, így tizenkilenc éves korára készen áll arra, hogy a B, majd az első keret tagja legyen, még ha annak erőssége miatt nagyon nehéz helyet szorítani bárkinek is a csapatban.” Jól látszik tehát, hogy bár az első gárdában kisebb válság alakult ki az eredménytelen szezon után, a katalán klub jövője biztosított az elkövetkező évekre. Vagy inkább évtizedekre.