UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-06-11 14:19

Sok fiatal, sok forint

Továbbra is etalon az MTK: a csapat tizenhét saját nevelésű fiatalt vetett be az NB I legutóbbi évadában, így a kék-fehérek kasszírozták a legtöbb pénzt a televíziós jogdíjakból.

Nagy-Pál Tamás A szövetség egy éve döntött úgy, hogy a klubok a televíziós pénzek egy részéből a 23 éven aluli, hazai nevelésű labdarúgók játékpercei alapján részesülnek. Az eredmény nem jelent meglepetést: a tavasszal is az MTK járt a legjobban az új rendszerrel. A télen a kék-fehér klub 35 millió forinttal gazdagodott a fiatalok szerepeltetésének köszönhetően, míg a csakfoci.hu információi szerint a tavasz alapján további 30 millió kerül a szakosztály számlára. Az összeg csökkenése annak tudható be, hogy a fővárosi alakulat a kiesés elől menekült, ezért rutinos játékosokat szerződtetett a pihenő alatt. Ennek ellenére a klub hagyományainak megfelelően a Sándor Károly Akadémiáról kikerült ifjak továbbra is meghatározó szerepet kaptak Torghelle Sándorék mellett. Ez a „mixelés” olyan jól sikerült, hogy végül a nyolcadik helyen zárt a gárda. Baki Ákos (20), Kelemen Dávid (22), Kálnoki Kis Dávid (22), Nagy Tibor (22),Poór Patrik (20, külső fotó: MTI), Asztalos Dávid (19), Batik Bence (20), Hangya Szilveszter (20), Ladányi Tibor (22), Pintér András (20), Sipos Bence Patrik (20), Vass Patrik (21), Bese Barnabás (20), Csiki Norbert (23), Eppel Márton (22), Hajdú Ádám (20), Pölöskei Zsolt (23). Ők 17-en azok, akiknek játéka beleszámított az elszámolásba. A lista második helyén a Budapest Honvéd áll, amely szintén bátran nyúl a Magyar Futball Akadémia növendékeihez, de azért jócskán lemaradt a maga 23 millió forintjával. Kispesten már nem ment ennyire zökkenőmentesen a fiatalok beépítése, mert bár remek őszt zártak, az idén nyolcmeccses vereségi sorozatot produkáltak. Igaz, az utolsó fordulóban – ők is a Loki ellen – bizonyították, hogy lehet a fiatalokra számítani a jövőben. A Pécsi MFC óriásit hajrázott tavasszal és a képzeletbeli tabella ötödik helyéről feljött a harmadikra, többek közt az állítólagos akadémiai csapatot, a Puskást is maga mögé utasítva. Majdnem 20 millió forint üti a mecsekiek markát, akik ráadásul az előkelő, hetedik helyen végeztek az NB I-ben, mindössze két ponttal lemaradva a Diósgyőrtől. Ezután következik csak a Puskás Akadémia, amely szintén a bennmaradásért folytatott küzdelem miatt rakott nagyobb terhet az idősebbek vállára. A taktika bejött, hiszen két csapatot sikerült maguk mögé utasítaniuk, viszont a téli 24 millió helyet a szövetség a fiatalok szerepeltetése miatt már csak 17 milliót utal a számlájukra. Hat csapat gazdagodik még 10 millió forint feletti összeggel: a DVTK (11), a Mezőkövesd (12), az FTC (11), a Kaposvár (10), a Kecskemét (15) és a Haladás (13). A legkevesebb, 4 millió forintot érő játékpercet a két éve még kizárólag magyar játékosokból álló Paks szavazta meg fiataljainak, melynél alig párszázezerrel kap többet a bajnoki címszerzés során inkább az idősebbekben bízó Debrecen. A Pápának, a Videotonnak, a Győrnek és az Újpestnek pedig egyaránt 9 millió forint körüli összeg üti a markát. A szövetség összesen 213 millió forintot oszt szét a 16 klub között a fiatalok szerepeltetése alapján.