Hét egygólos az aranyért

Egységben az erő, bizonyították tavasszal a győri fiatalok, akik hétszer is egy góllal győzve le ellenfelüket bajnoki címet ünnepelhettek. Az ETO lett az U18-as korosztály legjobb csapata.

Nagy-Pál Tamás Tavasszal még a harmadik helyen fordult, aztán sorra vágott vissza a nagy riválisoknak a Győri ETO U18-as csapata. Az utolsó fordulóban így már kétpontos előnnyel utazott Felcsútra a Puskás Akadémia elleni bajnoki döntőre, melyet 2-0-ra megnyert, így Szabó Ottó alakulata bajnoki címet ünnepelhetett. A vezetőedzővel beszélgettünk. – Jól van? Csak mert orvosnál volt, amikor először kerestem.

– A körülményekhez képest igen. Benyeltem valami vírust, de semmi komoly. – Akkor nem az ünneplés sikerült durvára? – Egyáltalán nem. Rögtön a meccs után a figyelmes szülők jóvoltából előkerült egy-két üveg pezsgő. Volt is dalolászás az öltözőben, persze, csak normális keretek között. Aztán Tarsoly Csaba tulajdonos, aki eljött megnézni a meccset, meghívott minket ebédelni az ETO Parkba. – Volt mihez gratulálnia, hiszen nem akárhogyan szerzett bajnoki címet csapatával: az utolsó fordulóban Felcsúton bajnoki döntőt vívtak. – Ősszel hazai pályán kikaptunk tőlük. Tudtuk, hogy most is nagyon nehéz lesz, hiszen még visszajátszójuk is volt, például a már az NB I-et is megjárt Óvári Zsolt. Nekünk is lett volna erre lehetőségünk, de én úgy voltam vele: ezek a srácok játszották végig a szezont, adjuk meg nekik a sanszot. – Szó se róla: éltek vele. Mi döntött a javukra? – Az akarati tényező. Mindig mondtam a fiúknak, hogy igazi közösséget alkotnak, mentálisan nagyon erősek. Ez érvényesült a tavasz során is többször. – Például? – Amikor hét egygólos győzelmet arattunk. Mert persze: olykor a szerencse is besegít, de nem hétszer. – Ráadásul a védelem is jól működött, hiszen nyolc meccset hozott le kapott gól nélkül. – Valóban. És ehhez még hozzátenném, hogy volt olyan meccs, melyet a bekkek góljaival nyertünk mag. Az is erény, hogy mindig volt egy-két olyan játékos, aki hozzátette a meccsekhez a szükséget pluszt. Legyen az középső védő, kapus vagy csatár. Valakire mindig számíthattunk, hogy a hátára veszi a csapatot. – Tükröt lehetne állítani egyébként az őszi és a tavaszi szezonjuk közé. Tavaly a Debrecentől, a Kecskeméttől, a Honvédtól, az MTK-tól és a Puskástól is kikaptak, míg idén mindegyiknek vissza tudtak vágni. – Vékony kerettel indultunk neki a szezonnak, mert sokan felkerültek az U21-es, illetve az NB III-as csapatba. Elég, ha csak Lenzsér Bencét említem, aki most éppen az U19-es válogatottal készül az Eb-re. Így akkor is csak tizenöten voltunk, ha mindenki egészséges volt. Néha felhoztunk egy-két srácot az U17-ből, de úgy nem voltunk annyira egységesek. Tavasszal viszont egy meccs kivételével ugyanaz a tizenhárom srác játszotta végig. – És mikor kezdték elhinni, hogy ebből még arany is lehet? – A Honvéd elleni sikerünk volt a fordulópont, úgy érzem. Akkor még a kispestiek vezették a tabellát. Utána vertük meg az MTK-t és a Lokit is. Amikor a srácok látták, hogy a legnagyobb riválisok ellen is három pontot tudunk szerezni, és semmivel sem vagyunk rosszabbak náluk, elkezdtek hinni a bajnoki címben. Persze, én az egész szezonban mondtam nekik, hogy nincs mitől félniük, bárki ellen van győzelmi esélyük. – Meglepne, ha igennel felelne. A bajnoki cím volt a célkitűzés? – Abszolút nem gondolkoztunk helyezésben. Amikor tavaly nyáron összevetettük a korosztályokat, ennek adtuk a legkevesebb esélyt arra, hogy odaérjen a dobogóra. Szerintem ez is plusz motiváció volt nekik, hogy igenis megmutassák: nem lógnak ki a győri utánpótlásból. De egyébként sem az eredmény lett volna a fontos, hanem a képzés, a fejlődés. – Ha már említi... Az mennyire szolgálta a fejlődést, hogy két mérkőzésen tízet, egyszer pedig kilenc gólt rúgtak? – Nyilván ez így nem az igazi és sokkal jobb lenne, ha mindig ki-ki meccseket játszanánk. De mit mondjak erre? A Pápa nulla ponttal zárta a bajnokságot, pedig egy döntetlent teljesen véletlenül is össze lehet hozni. Arra viszont jó volt, hogy növeljük a srácok önbizalmát, és gyakoroljuk a támadásokat, a befejezéseket. Viszont azoknak nagyon rossz lehet, akik átélték a zakókat. – Ezt a három meccset leszámítva megfelelő volt a színvonal? – Igen. Jó mérkőzéseket játszottunk, a nagy részük kiegyenlített volt. Olyan csapatok között, mint a Puskás, a Honvéd, a Fradi vagy mi, nagyon kicsi volt a különbség. – És hogy látja: mennyit fejlődtek a srácok? Gondolok itt arra, hogy mikor léphetnek Kalmár Zsolt nyomdokaiba, aki csak egy évvel idősebb náluk, de már a felnőttcsapat meghatározó játékosa? – A következő szezontól ugyebár megszüntetik az U21-et és ismét U19-es bajnokság lesz helyette. Ezzel a srácok nyertek egy évet, mert nem biztos, hogy három korosztályt át tudtak volna ugrani. Szerintem a következő bajnokságban dől el, hogy kipróbálhatják-e magukat a felnőttfociban. Persze, nem biztos, hogy rögtön az NB I-es csapatba vezet az útjuk, hiszen ott van az NB III is, ahol már szintén nem gyerekek játszanak. – De nem is Kalmár Zsoltok. – Valóban. Sokszor láttam játszani, még fiatalabb korában. Óriási tehetség. Futballozni tud a szó nemes értelmében. Egyszerűen muzsikál a labda a lábán. Arról nem is beszélve, hogy tisztességes, szerény ember. Igazi példakép. Élmény volt a pálya széléről nézni.