UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2014-07-03 17:19

Hét érem már megvan

Többet ésszel, mint erővel – tartja a mondás. De mint a keszthelyi schoolboys Eb-n kiderült, ez az ökölvívásban nem mindig igaz. Farkas József számolt be a legérdekesebb történésekről. Nagy-Pál Tamás Javában zajlik Keszthelyen a 13-14 éves korosztály számára rendezett schoolboys Európa-bajnokság. A rangos viadalon a kontinens huszonhat országának több mint kétszáz versenyzője képviselteti magát, így nem túlzás kijelenteni: öt napja bokszőrület van a Csokonai Általános Iskolában és környékén.

Rostás Ármándó
Rostás Ármándó
Kimondottan jól szerepeltek eddig a magyar fiatalok, hiszen hét súlycsoportban is elődöntőbe jutottak, vagyis ennyi érmünk már megvan. A serdülőválogatott edzőjét, Farkas Józsefet kértük, hogy elevenítse fel a fontosabb mérkőzéseket. „Európa legjobbjaival bokszolunk: fehéroroszokkal, horvátokkal, németekkel, törökökkel, ukránokkal – kezdte. – Mindegyik meccs nagyon szoros, szinte kivétel nélkül, mindenki óriási bunyókon van túl. Bernáth Laci például orosszal vívott hatalmas taktikai csatát az elődöntőért. Nem volt nagy ütésváltás, okos vívást láthattunk mindkettőjüktől. Kiegyensúlyozott menetek voltak, de ha csak leheletnyivel is, az ellenfele jobb volt, és nyert. Szegény Laci teljesen összeomlott, hogy nem lehet dobogós. Nagyon fájt neki, de most már kezdi túltenni magát rajta.” Többen is voltak ezzel szemben, akik remek teljesítményükkel okoztak meglepetést. „A Vasas bokszolója, Rostás Ármándó sokkal jobb képességű angol ellenfelet kapott a negyeddöntőben. Ehhez képest nagyszerűen forgott le róla folyamatosan, és a végén mindig tudott ütni is egyet. Rengeteg volt az ütésváltás, de az ellenfél bunyója sokkal monotonabbnak tűnt. Valószínűleg emiatt döntöttek a bírók a mi fiúnk javára. Örömteli, hogy a magyar taktika érvényesült.” Nem ő volt az egyetlen szigetországi, aki lógó (vagy törött) orral térhet haza. „Gábrisch Krisztián lépett csütörtökön utoljára a szorítóba. Már nagyon fáradtak voltunk, de összeálltunk, és szurkoltunk neki. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy csodát láttunk tőle: hatalmas erejű írt tört meg. Rendre ütéssel fejezte be a csatákat, alig hittük el, amit láttunk. Ki lehet jelenteni, hogy felfedeztünk valakit, aki sokkal többre képes annál, mint eddig gondoltuk. Hiszen itthon valóban remekel, de ezúttal a nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét.” Az írek becsületét Kone Tucker mentette meg.„Kóczián Dávid lépett szorítóba a félelmetes mérleggel rendelkező ellenféllel. Tudtuk, hogy borzasztóan nehéz lesz a dolga, már csak azért is, mert csak elsőéves, így nagyon kevés mérkőzésszáma van. Ennek ellenére az eszével, a taktikai érzékével kiemelkedik a magyar mezőnyből. Nem győzni hoztam el, hanem, hogy tollasodjon. Jövőre is ugyanebben a korosztályban versenyezhet. Ennek ellenére jól bokszolt, és bár a realitás az lett volna, hogy maximum egy menetet bír, háromig húzta, és komoly ütéseket mért ellenfelére.” Végül Suták Máté meccsének történetét osztotta meg velünk a szakember. „Nehéz helyzetben van, ugyanis nagyon kevesen vannak a súlycsoportjában. Nem sok lehetőség volt még arra, hogy felmérjük. Ennek ellenére megadtuk neki a bizalmat, mert jó alkatú gyerek és nagyon értelmes. De nemcsak a ringben, hanem a tanulásban  is kiemelkedik a többiek közül. Olyan dolgokat tud, hogy csak ámulunk. Megmondja, merre keringenek a műholdak, és az interneten bármit megtalál egy pillanat alatt. Török ellenfelét viszont ezúttal nem ésszel, hanem erővel kellett volna megvernie, de nem sikerült. Ennek ellenére biztató dolgokat láttunk tőle, így biztosan marad a válogatottban.” A tornán már zajlanak az elődöntők, ahol a hét magyar bokszolóra négy ukrán és három orosz ellenfél vár. A legfrissebb eredményekről azonnal gyorshírben számolunk be honlapunkon. Negyeddöntő 38,5 kg: Rostás Renátó - Uzin Mustafa (török) 2-1 40 kg: Bernáth László - Nyikita Golovkin (orosz) 0-3 44,5 kg: Lakatos Ottó - Azad Demirhan (török) 0-3 46 kg: Barbosu Tibériusz - Simone Del'Aquia (olasz) 3-0 48 kg: Tóth Dávid - Tarasz Bondarcsuk (ukrán) 0-3 52 kg: Rostás Ármándó - James McMeekin 2-1 54 kg: Petrovics Mátyás - Nimer Amer Mahmoud (EUBC) 3-0 62 kg: Kóczián Dávid - Kone Tucker (ír) 0-3 65 kg: Gábrisch Krisztián - Nathan Rogers (ír) 3-0 68 kg: Budai Renátó - Thomas Dufy (ír) 3-0 76 kg: Suták Máté - Mahmut Khan (török) TKO1 +76 kg: Lakatos Erik - Petar Aszenov (bulgár) TKO1