UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2014-07-04 16:10

Övék a világ!

Fantasztikus sikert aratott a magyar leányválogatott Csehországban az U17-es világbajnokságon: hullámzó meccsen 61-51-re legyőzte Japánt, és ezzel bejutott az elődöntőbe. A fináléért Kanada vagy az Egyesült Államok lehet az ellenfél.

reb Mint tudjuk, a magyar leány kosárlabda-válogatott előbb Kanadát, majd a házigazda Csehországot és Dél-Koreát felülmúlva veretlenül vívta meg a csoportmeccseket Csehországban az U17-es világbajnokságon. A nyolcaddöntőben tekintélyparancsoló magabiztossággal múlta felül a „mészárszékre kerülő” egyiptomiakat, hogy aztán Japánnal mérkőzzön a negyeddöntőben.
mo_japan_fiba
mo_japan_fiba
Az ellen az ázsiai együttes ellen, amely csoportjában két sikerrel és egy vereséggel második lett, a legjobb 16 között aztán Kínát taszította az alsóházba. A távol-keletiek játékstílusát előzetesen a már legyőzött Dél-Koreáéhoz lehetett hasonlítani, ám kosarasai képzettebbek. Az első negyed elején látszott, nem gyenge ellenfél áll a másik oldalon. Japán pontosan, gyorsan járatta a labdát, és élt a kínálkozó lehetőségekkel. Igaz, a tempós meccsen Mészárosné Kovács Andrea lányai sem hibáztak sokat, így honfitársaink élvezetes találkozón üldözték kettő-négy pont távolságból Japánt. Studer Ágnes mintatriplája 10-9-re módosította az eredményt, de Kiri Endo azonnal hármassal válaszolt. Az ellenfél 17-13-as vezetésekor szólította a kispadhoz lányait a magyar szövetségi edző, ám nem sikerült utoléri a felkelő nap országának játékosait. Ano Nina dudaszó pillanatában elengedett, sikertelen triplakísérlete után maradt a 19-17 Japánnak. A második játékrész elején viszont megléptek a magyar lányok! Kiss Virág és Kuttor Enikő is betalált, a japánok viszont csak három perc elteltével voltak eredményesek. Weninger Virág és Aho Nina kosara már ötpontos, 26-21-es magyar előnyt jelentett. Kuttor újabb duplája japán időkérést idézett elő: hiába, a rivális 11-2-re bukta az utolsó öt és fél percet. Az összességében pontszegényebb negyedben majdnem háromszor annyi egységet szerzett a fehér mezes csapat, így a félidei szünetre 35-26-os magyar előnnyel vonultak a felek.
japan_banat_fiba
japan_banat_fiba
Aho Nina és Nagy Dorottya kosarával indult a játékrész, csakhogy Kiri Endo félpercen belül két hármast szórt, s máris csak öt pont volt a fór. Így is maradt a negyed feléig, amikor is Dubei Debóra távolról talált be, japán felelet nélkül (41-33). Az ázsiaiak két sikeres büntetővel és egy középtávolival négy pontra zárkóztak, ám Dubei  remek sapkája megakadályozta a további lopakodást. Pontosabban, elodázta: Tamami Nakada fél perccel a negyed vége előtt szorossá tette az állást (41-39). Majd egyenlővé: a már ekkor tizennégy pontos Kiri Endo egalizált kevéssel negyed kezdését jelző sípszó után. Tamami Nakada kosara rég látott japán vezetést eredményezett. Tiszavirág életű volt a japán öröm: rohanós, elrontott támadások után a mindig megbízható Kiss betalált a palánk alól. A feszültséget mutatta, egyre több lett a hiba, Aho Nina két büntetőt is elrontott... Kiri Endo újabb hármassal bizonyította tehetségét, de Dubei is megtette ezt a másik oldalon – három perccel a vége előtt 51-48 állt az eredményjelzőn. Böröndy Dominika faulttal együtt talált be, majd a lehető legjobb verzió valósult meg: a kihagyott büntető után visszaszedte Mészárosné csapata a labdát, és Dubei újabb hármast süllyesztett el a japán kosárban. Nyolcpontos előny száz másodperccel a vége előtt: ez soknak bizonyult a derekasan küzdő távol-keletieknek. Mi az hogy, még Kuttor Enikő talált be, majd a rend kedvéért Studer triplával torpedózta meg végleg a japán álmokat (61-51) Az elmúlt évek egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb kosárlabdás utánpótlássikerét aratva az U17-es leányválogatott bejutott az elődöntőbe a világbajnokságon. Ellenfele a Kanada-Egyesült Államok meccs győztese lesz. Leány U17-es világbajnokság, negyeddöntő: Magyarország-Japán 61-51 (17-19, 18-7, 6-13, 20-12). Magyarország: AHO 7, Studer 6/3, DUBEI 16/12, NAGY D. 8, KISS V. 10. Cs: Weninger 2, KUTTOR 10, Böröndy 2. Később: Kanada-Egyesült Államok, Csehország-Ausztrália, Spanyolország-Franciaország.