UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2014-07-06 00:01

Nem követte csoda a csodát

Nem követte csoda a csodát: a magyar leányválogatott kikapott az Egyesült Államok csapatától az U17-es világbajnokság elődöntőjében. Mészárosné Kovács Andrea együttese, amely óriási bravúrral jutott a négy közé, a harmadik helyért Csehország ellen játszik.

Munkatársunktól Egyik mérkőzésén sem kellett annyira megszenvednie a sikerért a topfavorit és címvédő amerikai válogatottnak a csehországi U17-es világbajnokságon, mint a magyarok ellen.
dubei_debora
dubei_debora
Noha a kosarak sorát amerikai tripla nyitotta, Dubei Debóra és Aho Nina pontjaival 7-5-re már a magyar csapat vezetett. Ám Samuelsonnak nagyon „sült a keze”, az első hat percben öt hárompontost is szórt, így fordított a rivális. Mészárosné Kovács Andrea együttese jól állta a kemény fizikai párharcokat, Dubei mellett Nagy Dorottya is szép blokkot osztott ki. Weninger Virág vezérletével sikerült csökkenteni a hátrányt, és Kiss Virág okos kosara után hat pont volt a két gárda között az első negyed végén. A második játékrész tengerentúli kosárral kezdődött, de a magyar csapat szívósan tapadt az ellenfelére, a jóval magasabb és erősebb amerikaiak csak a negyed derekán növelték tízpontosra a differenciát. A fór hamar csökkent; Aho szerzett újra kosarat egy kisebb gólcsend után, és egy 8-2-es rohammal, majd Kiss büntetőivel megint csak hét volt az Egyesült Államok előnye. Ez volt a legszorosabb félidei eredményük a vb-n...
weininger_virag
weininger_virag
Aztán a harmadik negyedet magyar kosár, Böröndy Dominika hárompontost nyitotta. A címvédő viszont eszeveszett tempót diktált, és 12-1-es futással harmadszor is elhúzott ellenfelétől – mint utóbb kiderült, végleg. Azért Dubei beköszönt még egy hárompontossal, és később Kuttor is eredményes volt a vonalon túlról, de a záró negyedet így is tizennyolc pontos hátránnyal várhatta a magyar együttes. Ekkor már a mindig nyerni akaró Mészárosné Kovács Andrea is a bronzmérkőzésre gondolt, hiszen több kulcsjátékost is pihentetett. Az amerikaiak szinte minden egyes támadásukat kosárral fejezték be, a mérkőzés végéhez közeledve Mulkey büntetőivel már harminc fölé is nőtt a különbség. Azért se lett annyi. Horváth Krisztina kétpontosa állította be a 91-63-as végeredményt, ami az amerikaiak a legszorosabb győzelme volt a világbajnokságon. Folytatás vasárnap, méghozzá a bronzéremért. A magyar csapat a csoportmérkőzések során már egyszer legyőzött házigazda Csehországgal találkozik. A mérkőzés 18 órakor kezdődik.

Mészárosné Kovács Andrea: Nem sikerült felborítani a papírformát a rendkívüli fizikai adottságokkal és magassággal rendelkező USA válogatottjával szemben.  Az első negyedben Samuelson elképesztő dobóteljesítménye sokkolta csapatunkat. Természetesen a mi mezőnyembereink is bátrabban tüzelhetnének, ilyen mértékű lepattanó szerzés esetén.  Mindezek ellenére 23 percen keresztül teljesen nyitott volt a mérkőzés. Ügyesen kijátszva az USA letámadását többször is „könnyű” dobóhelyzethez jutottunk.  Zónavédekezés ellen nagy szükségünk lett volna, legalább a tegnapi dobóteljesítményünkre. A helyzeteink megvoltak, de sajnos nem tudtunk élni velük.  Ellenfelünk cserepadja hosszabbnak tűnt, mely a végeredményben is megmutatkozott. Méltó ellenfele voltunk a címvédő Amerika válogatottjának.”

Magyarország: Aho 4 pont, Studer, DUBEI 16/6, NAGY D. 8, KISS V. 12. Cs: Weninger 6, KUTTOR 7/3, Böröndy 3/3, Horváth K 4., Solymosi 2.