UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2014-07-09 11:50

Arany keze van

Józsikára ragadnak a technikai finomságok: edzésen elleste, ahogy az idősebbek váltogatják az alapállásukat. Ez a serdülőkre egyáltalán nem jellemző tudás is segítette abban Baranyai Józsefet, hogy Eb-aranyat nyerjen Keszthelyen.

Nagy-Pál Tamás A Zalaegerszegi Boksz Klub tizennégy éves versenyzője, Baranyai József (külső fotó: Bilics József) aranyérmet ünnepelhetett a keszthelyi schoolboys Európa-bajnokságon. A miniműhely ifjú tehetségének büszke trénerével, Füzesi Józseffel beszélgettünk.
Baranyai József1
Baranyai József1
– Volt már Európa-bajnok tanítványa?  Még soha. Ez edzői pályafutásom legnagyobb eredménye. Tehetséges versenyzőim akadtak már, akik részt vehettek volna Eb-n vagy vébén, de kis klub vagyunk, és eddig nehezen tudtunk elismertségre szert tenni.  De az aranyérem ezen sokat változtathat.  Így igaz. És nemcsak ez, hanem a támogatás is, amit a sportág központilag kap. Ennek köszönhetően alakultak ki a régiós központok és több lehetőség van a versenyzésre. Most már nemcsak arról van szó, hogy ki a szponzorált ilyen-olyan okból, hanem a tehetségeket is odaengedik a tűzhöz. Meglepte Baranyai sikere? Úgy indultunk neki a tornának, hogy jó lenne felférni a dobogóra. Tudtuk, hogy erős a mezőny. De amikor Józsika megverte az ukránt a negyeddöntőben, akkor tudtam, hogy az orosz is meglesz, mert kötöttebb típusú gyerek. A döntőben aztán olasszal találkozott, akit korábban nem tudunk megfigyelni, de már a bevonulásnál láttuk az arcán, hogy fél. És tényleg: a meccs közben is nagyon izgult, össze-vissza csapkodott. Én annyit mondtam a fiúnknak, hogy legyen nyugodt, pontos és védekezzen jól.  Végig betartotta az utasításokat?  Egyáltalán nem kellett belenyúlni a meccsbe, az első perctől az utolsóig azt csinálta, amivel elindítottam a ring felé.  A válogatott edzője, Farkas József mesélte nekem: meglepődött azon, hogy Baranyai milyen magabiztosan váltogatta az alapállásait, ami serdülőkre egyáltalán nem jellemző. Tudatosan használta ezt a technikát?  Sokan mondják, hogy először az alapokat kell megtanítani a srácoknak. Nálam is először a saját alapállását tanulja meg a gyerek, de ha látom, hogy ügyes, akkor próbálgatom, megy-e neki a másik. De ezt csak akkor erőltetem, ha valóban van érzéke hozzá. Józsikának van, így a leforgásoknál tudatosan váltogatja az alapállást. A saját fiaim is ugyanígy csinálják, s ők már a profik táborában versenyeznek. Józsika tőlük leste el először ezt a technikát az edzéseken, és ez nagyon fontos tényező: minden klubban kellene, hogy legyenek példaképek, mert ők felérnek egy fél edzővel. Már kezdetben észrevette Baranyaiban a tehetséget?  Kilencéves kora óta dolgzom vele, s az elején nem volt egyszerű: csak barátkozott a boksszal. Aztán megtetszett neki a környezet, az edzőterem, és láttam, hogy ellesi, amit mutatok a többieknek. Ekkor kezdtem el komolyabban foglalkozni vele. Ahogy nőtt és erősödött, elkezdtünk pofonpartikra járni vele. Ezek csak bemutató mérkőzések voltak, nagyjából tizenöt-húsz ilyenen vehetett részt. Tavaly vittük először versenyekre, ahol sorban verte meg az ellenfeleket. De a bokszban vannak kiváltságosok, és ő sem igazán nyerhetett elsőéves serdülőként, így kétszer is harmadik lett. Ekkor még nem akarták észrevenni a tehetségét a szakemberek.
Baranyai József2
Baranyai József2
Ma már észreveszik?  Januárban tovább erősödött, és csiszoltuk a technikáját. Másodéves serdülőként már minden versenyt gond nélkül nyert meg. Beneveztük az Eb-válogatóra is hatvannyolc kilóban, mert hozta volna a súlyát, de végül nem volt több induló, ami nem csoda, hiszen tizennégy éves kölykökről beszélünk. Ezért hetvenkettőben versenyzett, de így is győzött, pedig csak hatvankilenc kiló volt. Ezek szerint alkalmazkodó típus? Így is mondhatjuk. Erősnek számít a felsőbb súlycsoportban is, felnőttekkel vetekszik a technikája, nagyon sokat tud az ökölvívásról. Ugyanakkor bízom benne, hogy tudok még csiszolni rajta. És abban is, hogy nálam marad, mert már volt egy kis kitérője.  Merrefelé? Kipróbálta a nagykanizsai akadémiát, hátha ott még többet kaphat. De nem tetszett neki az edzésmunka, úgy érezte, nem kapott jobbat, így két hét után haza is jött hozzám. Szerencsére még időben, ugyanis kicsit visszaesett a teljesítménye. De aztán sikerült visszahoznunk a régi énjét.  Milyen az igazi énje?  Már most elég nagy a súlya, hiszen tizennégy éves korára hetvenkét kiló. Nehézsúlyú bokszoló lesz belőle, ennek megfelelően nem pörgős a stílusa. Keveset üt, de azt gyorsan és nagyon pontosan. Nagyon megfontolt bunyós.  És mire viheti ezekkel a képességekkel? Olimpiai és világbajnok akar lenni. Aztán az a terve, hogy profi lesz. Minderre megvan benne a potenciál, az akarat, a szülői háttér és természetesen én is itt vagyok neki.