UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2014-07-10 10:22

Tizenkilencre lapot?

Valószínűleg a teniszszakértők közül is kevesen vonják kétségbe, hogy az idei wimbledoni bajnokság az elmúlt évek legnagyobb meglepetéseivel szolgált. Lehetne említeni a hazai színekben versenyző Andy Murray negyeddöntőbeli kudarcát a bolgár Dimitrov ellen, vagy azt, hogy a női mezőnyben sem az első helyen kiemelt Serena Williams, sem a Roland Garroson három hete mindenkit maga mögé utasító Marija Sarapova nem jutott a hőn áhított trófea közelébe sem. A legnagyobb szenzáció azonban egy ausztrál tini, Nick Kyrgios nevéhez köthető: a világranglistán 144., mindössze 19 éves játékos legyőzte a világelső és kétszeres londoni bajnok, Rafael Nadalt.

Bruckner Vince Nicholas Hilmy Kyrgios 1995. áprlis 27-én született az ausztrál fővárosban, Canberrában görög és malajziai szülők gyermekeként. Tízes évei elején még kosárlabdázónak készült, ami magasságát (193 cm) tekintve talán nem is annyira meglepő. Csak 14 évesen hozta meg végső döntését, és attól kezdve kizárólag a teniszre koncentrál. Két évvel később ösztöndíjat nyert az Ausztrál Sport Intézettől, amely garantálta számára a későbbi fejlődéshez elengedhetetlen feltételeket. kyrgios2Az első sikerekre sem kellet sokat várni, hiszen már 15 évesen, 2010-ben megnyerte első bajnoki címét a Fidzsi-szigeteken rendezett ITF juniortornán. A diadal hatására a 2011-es junior körversenyen már aktívabban vett részt, és bemutatkozott a korosztály Grand Slam-versenyén is. Hol másutt, mint Melbourne-ben, az Australian Openen… Akkor még csak a harmadik fordulóig jutott. Két évvel ezelőtt már állandó résztvevője volt a junior Grand Slameknek. Wimbledonban és a US Openen is a legjobb nyolcig menetelt, emellett párosban két GS-elsőséget gyűjtött be. A sikereknek köszönhetően a világranglista harmadik helyére ugrott előre. A következő esztendőben már az ő neve szerepelt a rangsor tetején, s ugyancsak 2013-ban érte el juniorkarrierje legnagyobb sikerét: megnyerte az ausztrál bajnokságot. Profi karrierje 2012-ben kezdődött, ám az Australian Open kvalifikációjának első fordulójában kikapott francia ellenfelétől. Ezt az évet az ITF felnőtt körversenyén teniszezte végig, Németországot, Japánt és Szlovéniát is megjárva, s az idény végén már elődöntőkbe is jutott. A múlt esztendőben a világranglista 838.-jaként kezdte. A már említett melbourne-i juniorverseny megnyerése után kijelentette, hogy decemberre 300-ba akar kerülni a felnőtt rangsorban. Győzelméért jutalomba szabad kártyát kapott első Challenger-versenyére (ez csak egy lépésre van az ATP-tornáktól), Adelaide-be. Az első fordulóban a hatodik kiemeltet intézte el, majd további két győzelemmel szettveszteség nélkül jutott a négy közé, ahol a brit James Ward búcsúztatta három játszmában. Pályafutása első, az előzőhöz hasonló rangú tornáját szintén Ausztráliában, Sydney-ben nyerte meg, ahol ismét szabadkártyával állhatott rajthoz. A döntőig könnyedén masírozva, honfitársát Matt Reidet legyőzve nyerte első Challenger-versenyét –nem egészen 18 évesen. Ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, kiugró sikereinek köszönhetően a Rolnad Garroson is szabadkártyát kapott, s a lehetőséget az eddigiekhez hasonlóan kiválóan ki is használta: rögtön az első körben, karrierje addigi legjelentősebb győzelmét aratva, a korábbi top 10-es cseh Radek Stepaneket három, egyaránt rövidítéssel záruló szettben múlta felülg. Noha a következő fordulóban kikapott a szintén minőségi játékerőt képviselő, horvát Marin Cilictől, a világranglistán így a 213. helyre ugrott. Következő Grand Slam-versenye már az idei Australian Open volt: itt az első mérkőzést megint „túlélte”, de a másodikon a 27. kiemelt Paire Benoit két szett hátrányból fordított az ausztrál fiatal ellen. Wimbledonig kisebb ATP-tornákon ért el sikereket. Londonban viszont megérkezett az első igazán kiugró eredmény: a negyeddöntő. És hogyan! Az első fordulóban francia Robert ellen négy szettben győzött, az előzmények ismeretében ezen olyan nem is csodálkozhattunk. Ám Richard Gasquet legyőzésének hírére már felkapták a fejüket a teniszkedvelők. Kyrgios a francia játékos ellen – aki legjobb napjain bárkire veszélyes lehet – kilenc meccslabdát hárított, majd a döntő játszmát 10-8-ra megnyerte. A 16 közé jutásért Jiri Vesely nem jelentett megoldhatatlan feladatot, négy játszmában, viszonylag könnyedén nyert az ausztrál, s ezzel megváltotta belépőjét a centerpályára, a Rafael Nadal elleni mérkőzésére. A spanyol extra klasszis ugyan Nadal nem a füves-, hanem a salakpálya királya, de azért a zöld gyepen is meglehetősen csekély azoknak a száma, akik képesek őt legyőzni. Az, hogy az első szettet a tinédzser nyerte, talán nem is mondható annyira meglepőnek, hiszen Nadal addigi összes összecsapásán elvesztette a nyitójátszmát. A másodikban nagyot küzdve egyenlített a favorit, akinek szimpatizánsai joggal hihették: mostnatól minden rendben lesz. Csakhogy újra „megérkeztek” Kyrgios első szettben megcsodált, elképesztő adogatásai és fonákjai. Ma már mindenki tudja: a mérkőzés – feltehetően az utóbbi évek legnagyobb meglepetéseinek egyikekét – az ausztrál győzelmével zárult. S ha csak a számokat nézzük: 1996 óta biztosan nem történt ekkora szenzáció a teniszvilágban: Jim Courier, a korabeli világelső akkor kapott ki a rangsorban a százon kívül tanyázó Andrej Olhovszkitól. A 19 éves Nick Kyrgios hetvennyolc helyett ugrott előre a listán, s a 66. helyen várja a folytatást. De nem csak ő várja: immár egy sportág ül tűkön, s kíváncsi arra, valóban sztárrá válik-e az év embere?