UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2014-07-13 12:04

Kiütéssel búcsúztak

A magyar női kézilabda-válogatott 36-18-ra kiütötte Hollandiát a Horvátországban zajló junior-világbajnokság vasárnapi helyosztóján, így a hetedik helyen zárta a tornát.

reb A világbajnokság utolsó mérkőzése következett a magyar női kézilabda-válogatott számára a horvátországi junior-világbajnokságon. Hogy ezt kora délelőtt, Hollandia ellen, a hetedik helyért rendezték, azt megemészteni az elmúlt két, de igazából a németek elleni negyeddöntős vereség óta eltelt négy nap sem volt elég. De ha már pénteken, Románia ellen nem jött össze a győzelem, Hollandia ellen sikerrel akarták zárni a lányok a vb-t.
kispad_orul_u20.info
kispad_orul_u20.info
És sikerükhöz ezúttal nem fért kétség: az egyértelműen jobb erőkből álló magyar együttes Szekerczés Luca, Tóth Gabriella, Korsós Dorina, Májer Krisztina és Walfisch Mercédesz találataival folyamatosan lépéselőnyben volt. Már a szünetben ötgólos előnyt mutatott az eredményjelző, ám a kiütés a második játékrészben következett. Ahogy a Románia elleni helyosztón nekünk volt rettentően hosszú, tizenhét perces gólcsendünk, úgy most a hollandok voltak tizenegy percen át eredménytelennek. Az addig is vezető Hajdu-csapatnak ez elég is volt ahhoz, hogy megroppantsák a németalföldieket. Honfitársaink sorozatban kilenc gólt szereztek, és ha bárkiben lett volna kérdés, melyik a jobb együttes, annak ez a periódus feleletet adott. A szövetségi edzőtől mindenki lehetőséget kapott, Gyimesi Kitti és Dombi Luca is pályára lépett, sőt betalált. A két évvel ezelőtt vb bronzérmese (nem ezzel a garnitúrával, természetesen), a 2013-as Eb másodikja két hét alatt kilenc mérkőzést játszott, hét győzelemmel és két vereséggel a hetedik helyen végzett. Hajdu János szövetségi edző a buszúton, hazafelé összegezte a világbajnokságot. – Tulajdonképpen most még idegesebb vagyok, mint korábban. Úgy lettünk hetedikek, hogy hét meccset nyertünk, kettőt egy góllal veszítettünk el. Meggyőződésem, ezt nem először, és nem is utoljára mondom, a négy közé jutásért a németek ellen kigolyóztak minket. Utánpótlásszinten elfogadhatatlan, hogy ennyire kívülről irányítanak… Azt gondolom, a tavalyi Európa-bajnoki ezüstérem jobb volt, mint a realitás, nem mi voltunk akkor a második legjobb csapat. Ugyanakkor a mostani hetedik sem tükrözi a valóságot. Oroszország, Dánia és Dél-Korea jobb nálunk, egyszer-egyszer el lehet kapni, de hosszú meccssorozatban jobbak (Igaz, a vb-n alkalom sem volt találkozni velük – A szerk.). Azt mondtam a lányoknak, és szerintem ők is így érzik, hogy emelt fővel mehetünk haza, nem hoztunk szégyent senkire. Köszönettel tartozom a szülőknek: sokan látogattak el szurkolni Horvátországba, remek hangulatot teremtettek, ahogy az elmúlt években is. Tegnap, a mérkőzés előtt megköszöntem a munkát a lányoknak és a stábnak is. Tóth Gabriellát leszámítva ez a generáció kiöregedett, befejeződött a közös munka. Az én jövőmről a szövetség dönt, de az mindegy is, a gyerekeké a lényeg. Szurkolok nekik, hogy a felnőttválogatottban és az élvonalban is minél eredményesebbek legyenek. Női U20-as világbajnokság, mérkőzés a hetedik helyért.  HOLLANDIA-MAGYARORSZÁG 18-36 (11-15) Kapronca, játékvezetők: Bouallouchua, Khenissi (tunéziaiak). HOLLANDIA: Zimmermann, Nieuwenweg (kapusok), de Ruijter 2, Dulfer, Michielsen 3, Pavkovic, Smits 5 (1), Steenbakkers 6 (1), Struijs 1, Ter Elst 1, van Buren, van Duivenbode, van der Poll, van Leeuwen, Vandeval, Vollebregt. Szövetségi edző: Peter Portengen. MAGYARORSZÁG: Bíró, Ferenczi, Szemerey (kapusok), Dombi 2, Gyimesi 3, Hajtai 1, Korsós 5, Kurucz, Lukács, Májer 4, Mészáros, Sirián 3, Szekerczés 2, Tóth G. 7 (1), Virág 2, Walfisch 7. Szövetségi edző: Hajdu János. Kiállítások: 2, ill. 6 perc. Hétméteresek: 7/2, ill. 3/1. További program. Az 5. helyért: Franciaország-Románia (11). A 3. helyért: Dánia-Németország (14). Döntő: Oroszország-Dél-Korea (16:30).