UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2014-07-18 12:28

Ütősek a magyar lányok

Négy magyar lány is éremesélyes az olaszországi női junior és ifi Eb-n Seres Attila csapatvezető szerint. De nemcsak ők érhetnek el szép eredményt, ugyanis az újoncok amolyan „fekete lovak”: bármire képesek lehetnek.

Nagy-Pál Tamás Vasárnaptól Olaszországra figyel a női szakág, hiszen ott rendezik az ifjúsági és junior Európa-bajnokságot. Hogy a lányok szokják a környezetet, Seres Attila csapatvezetővel már június végén nyolcnapos edzőtáborban jártak Roseto degli Abruzziban. A szakemberrel beszélgettünk a mögöttük levő hetekről és a kontinenstornáról.
női boksz1
női boksz1
„Hasznos edzőtábort zártunk, mert sokat sparringolhattunk az olaszokkal – kezdte Seres. - Ez nagyon fontos volt, mert fiatal csapatunk nagy részének nincs nemzetközi tapasztalata. Látszott, hogy a hazaiak rutinos gárdát alkotnak, a csapattalálkozón nyolc meccsből csak egyet tudtunk megnyerni Viglási Alexandra révén junior ötven kilóban, akitől titkon érmet várunk az Eb-n. De Oláh Anita és Furó Virág is szépen bokszolt. A harcosság a többieknél is megvolt, de náluk még technikai és taktikai hiányosságokat tapasztaltam.” A helyszín igazán exkluzív volt, hiszen a szervezők a szabad ég alatt, a tengerparton állították fel a ringet. „Ez természetesen teljesen új volt a lányok nagy részének. Ráadásul a nyaralókból szépszámú közönség verődött össze, amihez az is kellett, hogy plakátokon is hirdették a meccseket.” Eközben felkészülés az utolsó szakaszához érkezett, hiszen szombat hajnalban már utaznak a lányok kontinenstorna helyszínére. „Tatán vagyunk jelenleg. Nemrég itt járt nálunk a cseh válogatott, mellyel négy napon át kesztyűzhettünk. Most már csak hangolódunk a meccsekre. Hétfőn volt itt sportpszichológus, akitől feladatokat kaptunk a hátralévő időre. Most már tényleg a mentális felkészítés a lényeg, minimális edzéssel és súlyhozással.” A szakember elárulta, hogy a viadal közeledtét a lányok is egyre jobban érzik. „Izgatottak már, illetve azokon, akik még nem jártak Eb-n, egészséges félelmet is látok. A rutinosabbak viszont tudják, mire készüljenek, így tettre készen várják a tornát. Remek közösség alakult ki, már most látszik, hogy túl fogunk szurkolni a csarnokban minden országot. A fiatalokra ugyanis már nem jellemző az a régi mentalitás, hogy másodrendű versenyzőként mennének be a csarnokba. Hallatják a hangjukat és önbizalommal duzzadva szurkolnak.” A tornán huszonhat ország kétszáz bokszolója vesz részt. „Klasszikusan erősek lehetnek az ukránok és az oroszok is – véli Seres. - Világbajnokokkal vesznek részt a házigazda olaszok, illetve a férfival ellentétben a női szakág nagyon erős Lengyelországban is. De mellettük a franciák, a svédek és a törökök is éremesélyesek lehetnek.” A csapatvezető az esélylatolgatástól sem riadt vissza. Több lányt is megemlített, aki szép eredményt érhet el. „Ez nagyban függ a sorsolástól is, de éremesélyesként utazik Viglási, Oláh, Furó vagy a 75 kilós Szokol Fanni is. De a többiek is bármikor képesek lehetnek a jó eredményre. Mondhatni: az újoncok amolyan fekete lovak. Ez számukra tesztverseny lesz, az Eb után látom majd, hogy ki az, akire a jövő évi világbajnokságon is számíthatok.” Seres szerint az ökölvívó világeseményeken mindig oly kényes bírókérdés sem okozhat problémát Olaszországban.„Nem számít, hogy hol van a verseny, mert a nemzetközi szövetség állítja össze a bírói gárdát. Utánpótlásban én eddig nem tapasztaltam, hogy támogatnák a hazaiakat. Legutóbb a törököket és a bolgárokat sem ajándékozták meg érmekkel. Most is korrekt bírói közreműködésre számítunk.” A kontinenstorna vasárnap kezdődik, honlapunk folyamatosan beszámol a legfrissebb fejleményekről. Junior versenyzők 46 kg: Kalmár Beatrix (Kecskemét) 50 kg: Viglási Alexandra (Varjú BC) 54 kg: Dudás Daniella (Szeged BC) 57 kg: Solymos Annamária (Varjú BC) 63 kg: Gáll Bernadett (Sopron-Gyevát) 66 kg: Kiss Tünde (Halásztelek) 70 kg: Cseri Gitta (Szentesi Kinizsi) 75 kg: Szokol Fanni (Kaposvár) +80 kg: Pallas Szimonetta (DVSC) Ifjúsági versenyzők 48 kg: Oláh Anita (Varjú BC) 51 kg: Furó Virág (DVSC) 54 kg: Székely Orsolya (Madárfészek A.) 57 kg: Mezővári Kinga (Sárospatak) 60 kg: Tar Flóra (Zugló BC) 64 kg: Takács Tímea (Halásztelek) 69 kg: Erdélyi-Szabó Margarita (NYVSC) 75 kg: Szabó Nikoletta (Zugló BC)