UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2014-07-27 12:32

Négy Eb-bronz Assisiból

Bár csaknem "szétverte" ellenfele orrát, nem látta meg a kínálkozó lehetőségeket, így Szabó Nikoletta is bronzéremmel zárt a korosztályos Európa-bajnokságon. Seres Attila szerint jó tornát zártak, kialakult a világbajnoki keret magja.

Nagy-Pál Tamás Szabó Nikoletta lépett utolsó magyarként szorítóba a női junior és ifjúsági Európa-bajnokságon. A 75 kilogrammos bokszoló érme már biztos volt, amit nem tudott az elődöntőben fényesebbre cserélni, így a csapat negyedik bronzát szerezte. Seres Attila csapatvezető így is nagyon büszke a zuglói leányra. A siker értékét növeli, hogy olimpiai súlycsoportban állhatott fel a dobogó legalsó fokára. „Érdekes meccs volt – kezdte Seres. – Niki végig harcolt, ellenfele meg inkább futott előle, egyszer-kétszer jó ritmusban visszaütött. Többször is meg kellett állítani a meccset, mert vérzett a török orra. Ennek ellenére a pontozók őt látták jobbnak. Tulajdonképpen antiboksszal nyert. Nem fognám viszont a bírókra a vereséget, mert Niki sokszor nem látta meg a lehetőségeket a rutintalansága miatt. De a bronzérem több, mint amit vártunk tőle.” A csapat így három junior- és egy ifibronzzal térhet haza az olaszországi Assisiből. „Fő célunk a tapasztalatszerzés volt, aminek a verseny tökéletesen megfelelt. A lányok egytől egyig hatalmasat küzdöttek. Minden ellenfelük elmondta, hogy nagyon nehéz dolguk volt a ringben. Örülünk, mert bebizonyosodott, hogy jó alapanyaggal dolgozhatunk. Remélem, a csapat nagy része megmarad, és a jövő évi világbajnoki keretnek megtaláltuk a magját. Jó lenne onnan is érmekkel hazatérni.” A magyar lányok ráadásul nemcsak a küzdésben, hanem a hangulatfokozásban is jeleskedtek. „Szurkoltak egymásnak, tőlük volt hangos a csarnok, és többször győzelembe hajszolták a társakat. Talán ennek is köszönhető, hogy az általam előzetesen várt három éremből végül négy lett.” Seres most kis pihenőre engedi a fiatalokat, hogy aztán szeptembertől megkezdődjön a kőkemény felkészülés a jövő évi vb-re. „Először lengyel tornára megyünk, utána jön a hazai bajnokság, majd Tatán edzőtáborozunk. Január első hetében már Szerbiában van jelenésünk. Nagyon kemény lesz a világbajnoki felkészülés, csak a legelszántabbak tudják végigcsinálni.”