UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2014-08-01 21:34

Triplaöröm

Az utolsó másodpercekben dobott hármassal 55-52-re nyert a magyar leányválogatott a debreceni A-divíziós U16-os kosárlabda Európa-bajnokságon, így a továbbjutást a zsebben tudva játszhat szombaton a spanyolok ellen.

reb Csütörtök este remek, szerbek elleni győzelemmel kezdte a szereplést a leány kosárlabda-válogatottunk a hazai környezetben, Debrecenben zajló A-divíziós U16-os Európa-bajnokságon. A siker után, a pénteki mérkőzés előtt a szövetségi edző értékelte honlapunknak a mérkőzést.
pusztai_petra
pusztai_petra
– Maximálisan büszke vagyok a lányokra, mert sikerült véghezvinni, amit terveztünk – számolt be Magyar Gergely. – A védekezésünk nagyon rendben volt, kibillentettük az egyensúlyából az ellenfelet, ezt a tizenhét sikertelen triplakísérletük is mutatja. Elvettük az önbizalmukat, ezzel párhuzamosan a második félidőben még kijjebb toltuk őket, hogy csak távolról próbálkozhassanak. Ami ugye nem ment. Viszonylag hamar nagy előnyre tettünk szert, amit megőriztünk, így nyugodtan forgathattam a csapatot, senki sem kosarazott túl sokat. Kell is az erő, tizenegy nap alatt kilenc meccset játszani óriási terhelés. A horvátokkal jól ismerjük egymást, nem várok nagy meglepetést. Ellenük meg kell halni a pályán, mert kell a siker a terveinkhez, hogy szombaton a más, jóval magasabb kategóriát képviselő spanyolok ellen nyugodtan játszhassunk. Talán maga sem gondolta, mennyire valóra válnak szavai pénteken este az Oláh Gábor utcai csarnokban. A B jelű kvartettben az ellenfél Horvátország a spanyoloktól elszenvedett pofon után a házigazda ellen kísérelt meg „kijózanodni”. Ez egészen néhány másodperccel a lefújás előttig többnek tetszett, mint puszta próbálkozás. A horvátok elszántan letámadták mieinket, de előnyt egyik gárda sem tudott kicsikarni a negyed végére. Magyar Gergely már a 15-15-tel záruló tíz percben is több játékosának lehetőséget adott.
studer_agnes03
studer_agnes03
Magyar szempontból két ellentétes játékrész következett. Előbb Lelik Réka, majd Czukor Dalma volt eredményes, és Pusztai Petra is betalált, a hétpontos hátrányt látva pedig időt kért a horvát edző. Sokra nem ment vele, hiszen Soós Réka kétszer büntetővel büntetett, Pusztai egypontosa már a tíz egységnyi különbséget rögzítette. Csakhogy a harmadik negyedben a horvátok vitték véghez, amit a mieink korábban, s a vezetést is átvették (39-41). A záró szakasz nem kívánt izgalmakat hozott. Az edzői fejmosás jót tett a lányoknak, akik újra üzemi hőfokon izzottak. A kimaradt büntetők és az ellenfél soraiban Silov jó formája persze gátolta a diadalmenetet, ám ahogy a közönség biztatása, a csapat sem lankadt. Czukor nagyot kapott, de szerencsére saját lábán hagyta el a játékteret. Aggódni viszont nemcsak emiatt kellett, hanem mert a horvátokkal büntetőre mentették az összecsapást. Tiszavirág életű volt az öröm, ugyanis a csapatkapitány Studer Ágnes a dudaszóval együtt szórta hármasát az ellenfél kosarába, így nekünk felemelő, a horvátoknak demoralizáló végjáték után 55-52-re nyert Magyar Gergely együttese. Szombaton 18:15-kor Spanyolország következik, amely csak nehezen, 63-57.-re múlta felül Szerbiát. U16-os leány kosárlabda Európa-bajnokság A-divízió, 2. csoportmeccs Magyarország-Horvátország 55-52 (15-15, 14-8, 10-18, 16-11) Magyarország: Studer 7/3, Doktor 2, Pusztai 5, Foitl 4, Mérész 8. Csere: Czukor 6, Török 4, Mérész, Gereben 1, Soós 4, Lelik 14/6, Szeli. Vezetőedző: Magyar Gergely. Horvátország: Simunic 10/3, Silov 22/15, Skoric 9/3, Dobroslavic 3, Pavic 6. Csere: Tadic, Grizelj 2, Vres, Mrdalj. Vezetőedző: Dean Nemec.