UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ifjúsági olimpia

2014-08-10 10:30

Érmekért utaznak

Kovács László csapatvezető szerint mindhárom magyar bokszoló éremesélyes a nandzsingi ifjúsági olimpián. A kérdés csak az: kijön-e a csúcsforma a fiúkból, akik ma kelnek útra Kínába.

Nagy-Pál Tamás Augusztus 16-án kezdődik Nandzsingban az év legfontosabb utánpótlás-eseménye, a II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok. Az ökölvívók három tehetséggel képviseltetik magukat, akik Kovács László csapatvezető szerint éremért lépnek a kötelek közé.
Könnyű Richárd mob
Könnyű Richárd mob
A magyar küldöttség már ma elutazik, és mivel a küzdelmeik csak 23-án kezdődnek, bőven lesz idejük hozzászokni az időeltolódáshoz. „Ellenben addig komoly szakmai feladat lesz formában tartani a srácokat – kezdte Kovács. - Ezt folyamatos edzéssel és speciális, egyéni munkával érhetjük el. Ebben az utolsó időszakban előtérbe kerül a mérkőzések és az ellenfelek elemzése.” Ez utóbbi sokat nyomhat a latban, hiszen az olimpia specialitása, hogy az ökölvívás utánpótlás-versenyeivel ellentétben itt már most is pontosan tudja a szakmai stáb, hogy kik lehetnek az ellenfelek. „Óriási megtiszteltetésnek veszik, hogy az országot, a magyar sportot képviselhetik. Egyben hatalmas felelősség is, hiszen ki kell hozniuk magukból azt a tehetséget, ami bennük van.” Márpedig az mindhármukban megvan, másképp nem tudták volna súlycsoportjukban a világ hat legjobb bokszolója közé kvalifikálni magukat. Elsőként a plusz 91 kilogrammban induló Komor László esélyeiről beszélt a tréner. „Zömök bokszoló, csak magasabb ellenfelei lesznek. Verekedős típusú, aki fizikailag nagyon erős. Remélem, ezt ki is tudja használni. De emellett, két társához hasonlóan, gondolkodik is, nemcsak erőből, hanem taktikával is próbálja megoldani a feladatokat. Az ellenfelek nagyon kemények lesznek, hiszen itt már nincs nagy különbség a versenyzők között. Amerikai, argentin és német ellen is szorítóba léphet - alaposan feladhatják a leckét.” Könnyű Richárd a 60 kg-ban próbál csúcsra törni. „Szellemes bokszoló, jó képességekkel megáldva, és fizikailag is felkészült. Taktikailag most érett be igazán az ifik között. Úgy érzem, okozhat kellemes meglepetést, még ha Puerto Ricó-i, mexikói és kubai ellenfelet is kaphat, vagyis vérbeli bokszkultúrák képviselőivel kell megküzdenie.”
Tóth Richárd
Tóth Richárd
A végére maradt Tóth Richárd, aki a 64 kilósok között szerzett kvótát a játékokra. „Szintén nagy tehetség, aki óriási szorgalommal, odaadással és elszántsággal készül. Reménykedem benne, hogy neki is sikerül odaérnie a dobogóra. Összességében egy érmet mindenképp szeretnénk elhozni, de ebben a csapatban több is van. Sok múlik majd az adott pillanaton, az ellenfeleken, és persze a bírókon is.” Kovács kicsit bővebben is elemezte, mire számíthatunk a bíróktól. „Nézni fogják, hogy mennyire felkészült az ember, és milyen az állóképessége, vagyis bírja-e az iramot a menetek, illetve a mérkőzés utolsó részében. Irányító jellegű, támadószellemű bunyót kell bemutatni. Ehhez taktikai megoldások kellenek. Természetesen a tiszta ütések számát is figyelik.” A csapatvezető elmondta: már most biztos abban, hogy a három fiatal a felnőttmezőnyben is sokra viheti. „Már maga a kvalifikáció ténye is azt jelenti, hogy súlycsoportjukban meghatározó szereplők. Ehhez megvan a tehetségük és a megfelelő felfogásuk is.”