UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2014-08-15 15:35

Kórház után kosárláz

Szívprobléma miatt kellett Tóth Tímeának kihagynia az U17-es kosárlabda-világbajnokságot, ám a nandzsingi ifjúsági olimpia előtt végzett alapos orvosi vizsgálat talán a legrosszabbtól mentette meg. A játékokra viszont már jó állapotban és lelkesen utazott.

reb Senkinek sem kívánjuk azt az időszakot, amit Tóth Tímea, a Vasas Akadémia kosárlabdázója élt át június végén. Két nappal a később történelmi bronzérmet hozó U17-es világbajnokság rajtja előtt. Éppen a nandzsingi ifjúsági olimpiai induláshoz szükséges kötelező vizsgálatokon vett részt, amikor az EKG olyat mutatott, amilyet nem lett volna szabad. – Az orvos mondta, nincs minden rendben, de először nem vettem komolyan: gondoltam, majd a vébé után megnézzük – emlékszik vissza a történtekre a center. – Aztán a főorvos is ugyanazt látta, az újabb vizsgálat után pedig el is tiltottak a vébérészvételtől. Nagyon összetörtem, mert úgy éreztem, hiába dolgoztam addig.
tóth_timea
tóth_timea
Mondhatjuk így is, hiszen a csehországi világeseményről valóban lemaradt. Csütörtök reggel, amikor a társulat Klatovy felé vette az irányt, ő befeküdt a kórházba, hogy katéteres beavatkozással megszüntessék a szívproblémát. Az szinte végig egyértelmű volt, a vb-n kívül más eseményt nem kell kihagynia, de ezt épp elég volt feldolgozni. Itthonról persze szurkolt a csapattársaknak, ám az úgy esett neki, mintha kést forgattak volna a szívében: hiszen ő a pályán akart lenni, segíteni, játszani... A második hétre aztán elutazott Csehországba, már a helyszínen biztatta társait: így már valamivel könnyebben viselte a közeli távolmaradást. És persze idővel belátta, így kellett lennie, hiszen a szívprobléma miatt később sokkal rosszabb is történhetett volna vele. A vb-bronzérmes alakulat hazaérkezése után csatlakozott is a csapathoz, mert kevéssel rá kezdődött az U18-as B divíziós Európa-bajnokság. Az ott szerzett aranyérmet és feljutást gyógyírnek Tóth semmiképpen sem nevezné, ám azt mondja: jó volt ismét a parketten lenni a többiekkel. Hogy a viszony mennyire őszintén jó a lányok között, azt hűen példázza: a nandzsingi olimpiai indulás előtt az érintett fiatalok tíz nap szabadságot kaptak. Csakhogy ahelyett, hogy a szélrózsa minden irányába széledtek volna szét némi kikapcsolódásra, két vasasos csapattársával és a diósgyőri Dubei Debórával együtt múlatta az időt a Balatonon. Ahogyan mondja, ők maguk is nevettek azon: nem elég, hogy egész évben együtt vannak, még ilyenkor sem bírnak elválni egymástól.

A magyar szövetség az utolsó utáni pillanatban értesült arról, hogy fiú- és leánycsapatot is indíthat a játékokon. A leányegyüttest rövid idő alatt a korábbi nagyszerű játékos, Károlyi Andrea állította össze. „Először nagyon örültem a lehetőségnek, aztán kicsit elszomorodtam, mert egyértelművé vált, alig leszek itthon a nyáron. Most viszont már az izgatottság és a boldogság uralkodott el rajtam” – mondta Tóth még az utolsó itthoni edzések egyikén.

A kosárcsapat tagjai – ahogyan a magyar küldöttség nagy része – augusztus 10-én indult Frankfurton keresztül Nandzsingba. A némi szellemi és fizikai felfrissülést biztosító tíznapos pihenő miatt a lányok három közös edzéssel hangoltak az ifjúsági olimpiára. –  Fizikailag nem érzem fáradtnak magam, ráadásul könnyebb volt úgy készülni egész nyáron, hogy siker formájában érkezett a visszaigazolás. Érdekes lesz streetballt játszani az olimpián, mivel itt sokkal gyorsabban kell átállni a támadásról védekezésre és fordítva. Nagyobb a hangsúly az egyéni játékon, pedig én a csapatjáték miatt szeretem a sportágat. A klubomban már mondták is, többször törjek kosárra, így ebben legalább fejlődhetek az ifjúsági olimpián. Elvárásokat nem fogalmazott meg: a tavalyi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon győztes csapat tagjaként ismeri az ellenfelek nagy részét, de a külföldi riválisok zöme amolyan sötét ló. Kitekintés A Magyar Olimpiai Bizottságban jókora felbolydulást, de egyben nagy örömet is okozott a júniusban kapott hír, miszerint magyar fiú- és leány kosárlabdacsapat is pályára léphet  Nandzsingban. A két együttes kísérője a férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya, Mészáros Lajos. A lányok sok sikerélménnyel, a fiúk valamivel több felkészüléssel a hátuk mögött vágnak neki a sorozatnak. A szabályok mindkét nemben ugyanazok: két tízcsapatos csoportba sorolták az együtteseket, mindenki játszik mindenkivel. Egy nap legfeljebb két meccset vívnak: 21 pontig vagy maximum tíz percig tart a mérkőzés. A legjobb nyolc a másik csoportból érkező ellenfelekkel kieséses rendszerben küzd az elsőségért. A magyar csapatok: Lányok: Aho Nina Daniella, Tóth Tímea, Nagy Dorottya, Simon Cintia. Fiúk: Horváth Kristóf István, Kis Attila Raul, Major Gergely, Mike János. Kísérő: Mészáros Lajos.