UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2014-09-02 10:11

A huszonnegyedik órában

A minimális célkitűzést igen, a merészet nem sikerült teljesítenie a B-divíziós Eb-n hetedik helyen végző magyar fiú kosárlabda-válogatottnak. A vezetőedző Ferenczi Tamás szerint a játékosok tehetségesek, ugyanakkor az utolsó pillanatban van a korosztály.

reb Első nemzetközi versenyére, az U16-os B-divíziós Európa-bajnokságra azzal a merész álommal utazott a magyar fiúválogatott Macedóniába, hogy a feljutást jelentő első három hely valamelyikén végezzen. A csapat hivatalosan, saját maga felé megfogalmazott, reális célja az első nyolcba jutás volt – utóbb ez bizonyult közelebbinek a valósághoz. U16_fiuacsapatA gárda rögvest szünnappal kezdett, ami szerencsés volt, hiszen így tanulmányozhatta az addig ismeretlen csoportellenfeleket. Csakhogy, ez egyben azt is jelentette, sorozatban négy meccset kell játszania pihenő nélkül. Ennek ellenére Bulgária, Izrael és Hollandia ellen még ment minden, mint a karikacsapás. Ugyanakkor nem ígért sok jót, hogy az utolsó csoportmérkőzés előtt az ellenfél a pihenőnapját töltötte, a mieink viszont előző este kilenckor kezdtek a hollandok ellen. Ennek ellenére a csehek ellen tizenegy pontos hátrányból kapaszkodtunk vissza a hajrában, ám hiába volt a vezetés, öt másodperccel a vége előtt kapott kosárral 65-64-re elment a meccs. A középszakaszban a később Eb-győztes Montenegró olyan játékkal kezdett, hogy öt perc után világossá vált: a magyarok nem nyerhetnek – ettől függetlenül azért a vezetőedző, Ferenczi Tamás csalódott volt a nagyarányú vereség miatt (86-59). A maradék három meccsen kétszer megverték Ausztriát, közte viszont a kiemelkedő játékerejű Belgium ellen nem sikerült nyerni, így végül a hetedik hely jutott.
rudner_gabor_fibaeurope
rudner_gabor_fibaeurope
– A sorsolás sem volt hozzánk kegyes, és látva az egyre kiegyenlítettebb mezőnyt, nem nevezném csalódásnak a helyezést – kezdi értékelését Ferenczi. – Montenegró és Izrael kiemelkedett, a harmadiktól a tizedik helyig viszont nüanszok döntöttek. Európa-bajnokságot két év múlva rendeznek (U18-asat), jövő nyáron vb-je lesz a korosztálynak, amelyen azonban nem szerepel a válogatott. A szakember úgy látja, amennyiben vissza akarnak vágni ellenfeleiknek, rengeteg és kőkemény munka vár rájuk – ezt tudatosították is a fiúkban a kontinensviadal után tartott gyorsértékelésben. – A hathetes felkészülésben és az kéthetes versenyszereplés alatt érezhetően fejlődtek a srácok. Sok a tehetséges fiatal, van perspektíva a társulatban. Ugyanakkor a huszonnegyedik órában vagyunk. Ha nem változik a taktikai és a technikai képzés, nem várható fejlődés, és gondban lehetünk.

Mint a magtár Ferenczi harmadszor jár világversenyen Macedóniában, így nem lepődött meg a rendezés hiányosságain. A szállás megfelelő volt, ám az étkezés meglehetősen egyhangú, a magyar küldöttségből többen is gyomorpanaszokkal küszködtek. A nagyobb strumicai csarnok alkalmas volt az Eb-rendezésre, ám a kisebb messze állt az elvárt színvonaltól. „Hogy az egyik magyar szülőt idézzem: azt mondta, ahol ők laknak, ott a magtár néz ki így.”

A magyar csapat mérkőzései az Eb-n csoportkör: Magyarország-Bulgária 73-59, Magyarország-Izrael 55-42, Magyarország-Hollandia 71-70, Magyarország-Csehország 64-65. Középszakasz: Magyarország-Montenegró 59-86, Magyarország-Ausztria 59-49. Az 5-8. helyért: Magyarország-Belgium 60-56. A 7. helyért: Magyarország-Ausztria 78-51. U16-os B-divíziós kosárlabda Európa-bajnokság, végeredmény Európa-bajnok: Montenegró, 2. Izrael, 3. Anglia, 4. Csehország, 5. Belgium, 6. Szlovénia, 7. Magyarország, 8. Ausztria. A magyar csapat Doktor Péter, Pápai Máté, Kerpel-Fronius Gáspár, Durázi Krisztofer, Molnár Levente, Németh Ákos, Kucsora Csaba, Bordács Soma, Rudner Gábor, Fülöp Bence, Chester Lewis, Laczó Levente. Vezetőedző: Ferenczi Tamás.