UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2014-09-22 11:34

Felemás VK-csatangolás

A hangulat jó volt, a magyar szereplés kevésbé a budapesti junior leánypárbajtőr Világ Kupán. A kadet kardozók sem remekeltek az európai körverseny lengyelországi helyszínén, a fiú junior párbajtőrözők két harmadik helyet szereztek Luxemburgban.

Pusztai Viola Jó hangulatban telt az idény első leány junior-párbajtőr Világ Kupája Budapesten. A végső győztes olasz Roberta Marzanit csapattársai alaposan megünnepelték az eredményhirdetéskor. A fiatal vívó a dobogó tetején nem is bírta ki nevetés nélkül, ahogy énekelték az olasz himnuszt. Edzőjük pedig erre rátett még egy lapáttal: Michael Schumachert idézve vezényelt a helyszínen spontán verbuválódott énekkarnak. Persze érthető volt az öröm, mert Marzani nagy csatában verte meg a döntőben az orosz Viktorija Kuzmenkovát. A magyarok ennyire nem lehettek vidámak, egyedül Felker Adriennek sikerült a legjobb tizenhat közé jutnia, de ott ő is elvérzett lengyel ellenfelével szemben, és végül a tizedik lett. A junior vb-ezüstérmes Bohus Réka sem fogott ki jó napot: hiába tartották esélyesnek a négy közé kerülésre is, már a hatvannégy között búcsúzott.
Hamar Balázs és Bányai Zsombor a harmadik helyért járó díjjal Forrás: hunfencing.hu
Hamar Balázs és Bányai Zsombor a harmadik helyért járó díjjal Forrás: hunfencing.hu
− Nagyon kemény alapozáson vannak túl a lányok, így nem csoda, hogy az idény első versenyén még nem voltak csúcsformában. A hatvannégy között tizenketten szerepeltek, a harminckettő közé már csak ketten jutottak. Közülük Fekete Laura versenyzése mindenképp kellemes meglepetést jelentett: tizennégy évesen ért el szép eredményt a juniorok között – mondta honlapunknak Szetey András, a szövetség kommunikációs igazgatója. A leány kadet kardozóknak sem úgy sikerült a lengyelországi körverseny, ahogy szerették volna. Papp Borbála és Kern Bianka ugyan nyolcaddöntőbe jutott, onnan viszont már nem lépett tovább. A fegyvernemben egyébként elképesztő amerikai és orosz fölény volt, az első tizenkét helyen más országból csupán a másodikként végzett olasz Lucia Lucarini szerepelt. Majdnem ugyanez elmondható a fiúk versenyéről: a negyeddöntőbe az ukrán Borisz Melnik mellett csak az Egyesült Államok és Oroszország vívói jutottak. A magyarok közül Mészáros Balázs menetelt a legtovább: a tizenhat között esett ki, és végül a tizenharmadik helyen végzett. Dobogós helyezés nélkül azért ezen a hétvégén sem maradtak a magyar fiatalok. A junior fiú párbajtőrözők luxemburgi Világ Kupáján Bányai Zsombor és Hamar Balázs is harmadik lett. Ráadásul a kétszáztíz fős mezőnyben négyen bekerültek a legjobb húszba. A versenyt az osztrák Josef Mahringer nyerte az ukrán Jan Szik előtt.