UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2014-09-24 15:03

Egri (boksz)csillagok

Az ifjúsági olimpián bronzérmes Könnyű Richárd szakosztálya rendezi a serdülő országos bajnokságot. Demkó Péter főszervező rengeteg nézőre és színvonalas csatákra számít. Nem csoda: Európa-bajnokok is indulnak.

Nagy-Pál Tamás Csütörtöktől négy napon keresztül Eger lesz az ökölvívás fővárosa, ott rendezik meg a serdülő országos bajnokságot. A házigazda Egri VSI edzőjével, Dorkó Péterrel beszélgettünk az előkészületekről. „A termet berendeztük, lassan a zsűri is érkezik, a bokszolókat pedig az első nap reggelére várjuk. Készen állunk!” – jelentette ki. A bajnokság tizennyolc súlycsoportban zajlik, összesen százötvenhat nevezés érkezett az ország minden tájáról. „Tavasszal is volt serdülőverseny százharminc résztvevővel, remek dolog a húsz százalékos növekedés. Más kérdés, hogy mennyien érkeznek meg, betegség vagy bármi más is közbejöhet. De nagyjából száznegyvenen biztosan ringbe lépnek.” Az összecsapások egy szorítóban zajlanak a szokásos lebonyolítással: az első nap a selejtezőkre, pénteken a negyeddöntőkre kerül sor. Szombaton a döntőbe jutásért bokszolnak a fiatalok, vasárnap már a bajnoki cím a tét. Színvonalas tornára van kilátás, hiszen nem csak első bálozók lesznek a megmérettetésen. „Vannak gyerekek, akiknek ez lesz az első komoly tornájuk, de olyanok is akadnak, akik nyáron aranyérmet nyertek Keszthelyen a schoolboys Európa-bajnokságon. Nekik a többiekhez képest már bőven van tapasztalatuk. Emiatt is magas színvonalú verseny várunk. Mint házigazda elmondhatom: rendesen felkészítettük a srácainkat, úgyhogy jó meccseket várunk. És persze reménykedünk, hogy minél több egri versenyző dobogóra állhat.” Dorkóról annyit mindenképp érdemes megemlíteni, hogy annak a Könnyű Richárdnak az edzője, aki augusztusban bronzérmes lett Nandzsingban az ifjúsági olimpián. Megkérdeztük, várható-e hasonló tehetség feltűnése az ob-n? „Természetesen. A magyar boksz sosem szenvedett hiányt tehetségekben. Más kérdés, hogy kifut-e a gyerekekből a bennük rejlő eredmény. Ennek rengeteg összetevője van: függ a szakosztálytól, az edzőtől és persze a család támogatásától is.” A versenynek nemcsak a bajnoki cím a tétje, hanem a győztesek a válogatott közelébe is kerülhetnek. Az edző végül elmondta: rengeteg nézőre számítanak a Kemény Ferenc Városi Sportcsarnokban. „A helyi média, a tévé, a rádió és az írott sajtó is kiemelten foglalkozik az eseménnyel. A nagy nyilvánosságnak köszönhetően nemcsak családtagokra és barátokra, hanem helyi szurkolókra is számítunk. Reméljük, segítenek a jó hangulat megteremtésében, illetve a versenyzőinknek abban, hogy minél komolyabb eredményt érhessenek el.” (Főoldali fotó: monokli.com)