UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2014-10-01 19:28

Matt az elnöknek

A magát magyarnak való, szudáni színekben versenyző Omar Albargdar Eltigani miatt lemondott a szudáni sakkszövetség elnöke. Mert szerinte a fiatal fiú hibázott: asztalhoz ült az izraeli ellenféllel szemben. Magyar nyomásra?

reb Szeptember utolsó előtti napján fejeződött be a dél-afrikai Durbanban az ifjúsági sakkvilágbajnokság. Az eseményen az eredmények helyett a legnagyobb visszhangot az egyik szudáni versenyző váltotta ki. A sors úgy hozta, hogy a szudáni apától és magyar anyától született, Magyarországon élő Omar Albargdar Eltiganinak izraeli ellenfele volt.  Csakhogy a szudáni sportolók semmilyen világeseményen nem mérkőznek meg Izrael képviselőjével, ugyanis országuk nem ismeri el Izraelt. Ennek megfelelően a szövetség azt kérte a sakkozótól, hogy ne üljön asztalhoz.
omar_albargdar_eltigani_foto
omar_albargdar_eltigani_foto
Omar azonban ennek nem tett eleget, lejátszotta a partit, amelyet elveszített (a 30. helyen végzett a vb-n). Az eset óriási felháborodást váltott ki Szudánban, amelyet jelez, a sakkszövetség elnöke, Tariq Zaroog bocsánatot kért szudániaktól és a palesztinoktól, egyúttal lemondott. Kállai Gábor nemzetközi nagymester, korábbi szövetségi kapitány megkeresésünkre elmondta: a sakkban nem szokás, hogy a politika ennyire belefolyjon a játékba. Természetesen esetek előfordultak: felidézi, hogy az 1992-es debreceni csapat Európa-bajnokságon a szervezőknek ki kellett zárniuk Szerbiát, mivel nemzetközi embargó sújtotta az országot. Ribli Zoltán 1983-ban az eredetileg tervezett egyesült államokbeli Pasadena helyett későbbi időpontban Londonban játszhatott a vb-döntőbe jutásért, mert a feszült amerikai-orosz viszony miatt (lásd az 1980-as és 1984-es olimpiai kölcsönös bojkottját) négyből három versenyzőt (őt sem) nem engedték asztalhoz. Ettől függetlenül nemzetközi jogi alapok nélkül ritkán fordul elő hasonló eset. A nagymester szerint az a leglényegesebb kérdés, hogy a fiatal versenyző tudott-e a világbajnokság előtt arról, hogy izraeli ellenféllel nem lenne szabad játszania. A szövetségeknek joga van ezt akár elvként, szabályként megfogalmaznia a versenyzőinek, ám azt a viadal előtt szükséges tisztázni. Hogy végül a határozott kérés ellenére miért ült asztalhoz Omar, nem tudni. Talán a nemzetközi szövetség mottója, az „Egy család vagyunk” jegyében cselekedett, bár a Sudan Tribune online oldalán található cikkben úgy fogalmaztak: „azzal az ürüggyel szerepelt, hogy magyar barátai nyomást gyakoroltak rá”… Omar két éve a szudániak válogatott játékosa, korábban már az U18-as Arab-bajnokságon is győzött országa színeiben, és Szudán első sikerét szerezte meg. Az 1996-os születésű ifjú 2261-es Élő-pontszáma nem kiugró, ugyanakkor nemzetközi mesteri címe van, ami Kállai szerint jelzi, hogy kiemelkedő sakkozó. Három évvel ezelőtt a Kalocsai Néplapnak így nyilatkozott: „Magyarnak tartom magam, minden ehhez az országhoz köt. Többször is jártam édesapám hazájában, tisztelem és szeretem azt a népet, de én ide tartozom, édesanyám nyelvét beszélem, mint ahogy édesapám is szinte már magyarnak számít.” Egyelőre kérdéses, milyen jövője lehet a decsi fiatalnak a szudáni válogatottban azt követően, hogy az ország szövetségi vezetője lemondásra kényszerült. Mindenesetre nyilván nem utoljára foglalkoztunk az esettel…