A kapus átmegy a falon is

Bár a kirakat választéka alapján nem gondolnánk, sok kapustehetség kallódik el itthon, mert klubjukban nem kapnak megfelelő képzést. Ezt az űrt szeretné betölteni most Rabóczki Balázs szakmai vezetésével a Grosics Gyula Kapusiskola.

Nagy-Pál Tamás Nemrég megkezdte működését Rákospalotán a főváros első csak és kizárólag kapusokkal foglalkozó műhelye, a Grosics Gyula Kapusiskola. A névadó és egyben alapító, idén elhunyt Fekete Párduc még életében a magyar, svéd, dán és holland bajnokságban is védő Rabóczki Balázst (címlapfotó: xvmedia.hu) választotta meg az intézmény szakmai vezetőjévé. A kétszeres válogatott kapussal beszélgettünk.

„Egyelőre kilenc gyermekkel indult meg a képzés, ami remek szám, hiszen csupán egy hete kezdtük a munkát, előtte leginkább csak a közösségi portálokon jelentünk meg – mondja az MTK, a Dunaferr, a Sopron és a Honvéd egykori portása. - Ráadásul az edzések közben is sok szülő érdeklődik, megnézik a munkát, a feltételeket, aminek szintén nagyon örülünk. Jelen állapotban a teljes létszám elképzeléseink szerint harminchat főt jelenthet . Egy csoportban maximálisan hat gyermekkel tudunk minőségi képzést tartani, és összesen három korosztályunk van. Persze, nem esnénk kétségbe több jelentkezőtől sem, mert akkor magas kvalitású szakembert szerződtetnénk.” A vezetőedző elárulta: régóta dédelgetett álma volt, hogy taníthassa a sportág legkülöncebb posztját a gyerekeknek, így nagyon boldog volt, amikor ráesett a Grosics-család választása. „Óriási megtiszteltetés. Fontos ez az iskola, mert bár Gyula bácsi nevét több intézmény viseli, kizárólag kapusképzéssel foglalkozó műhely még nem. Hiánypótló szerepet töltünk be, eddig nem nagyon volt gyűjtőhely a kapusoknak. Vannak kollégák, akik horribilis összegekért vállalnak edzéseket, de ilyen rendszerben, különböző korcsoportokban, ráadásul megfizethető áron még nem működött a képzés.” Rabóczki második éve foglalkozik aktívan gyerekek edzésével, de már játékosként is tudatosan készült erre a pályára, mindenhonnan gyűjtötte a tapasztalatokat. „A holland és dán iskolából is becsempészek elemeket a képzésbe. Azt szoktam mondani, hogy bő harminc év tapasztalatát felölelő, komplex tudást próbálok átadni. Pályafutásom során mindig nyitott szemmel jártam, mindenhonnan próbáltam leszűrni, amire szükségem volt, a haszontalan dolgokat elhagytam. Amiről viszont éreztem, hogy a fejlődésemet szolgálja, azt mind elraktároztam. Mint például a pedagógiai képzést is.” Ez utóbbit nagyon fontosnak tartja: „A mai világ szerintem erkölcsileg nem abba az irányba megy, amerre szeretnénk. Ezen akarunk picit változtatni. Nálunk éppen ezért nincs káromkodás és klikkesedés, próbáljuk a gyerekeket a legjobb útra terelni. Egyelőre heti két foglalkozásunk van, igazodva a szülők és a gyerekek szabadidejéhez. Az edzők kiválasztásában fontos szempont volt a szakmai múlt, hiszen ezt posztot nem lehet csak elméletben tanítani. Hattól tizenegy éves korig így az egykori női válogatott Bauer Istvánné foglalkozik a kicsikkel, akinél jobban senki nem ért a gyerekek nyelvén. Tizenegytől tizenhat éves korig Gróf Attila képezi a hálóőröket, míg a legidősebb korosztállyal én foglalkozom.”

Bár külső szemmel úgy tűnik, hogy itthon a kapusképzés az egyetlen, melyben nem maradtunk le az európai élvonaltól – elég, ha csak Gulácsi Pétert, Bogdán Ádámot vagy Megyeri Balázst említjük –, Rabóczki a háttérben lát problémákat, azokra szeretne megoldást találni. „Ők hárman azokhoz a kivételekhez tartoznak, akik megfelelő kapusképzést kaptak fiatalon. Olyan klubokban pallérozódtak, ahol áldoztak erre. De ez csak elfedi a problémát. Láttam olyan tizenhárom-tizenhat éves gyerekeket, akik a poszthoz megfelelő mozgással és felépítéssel rendelkeznek, és már kopogtatniuk kéne a felnőt csapat kapujában. De nincsenek megfelelően felkészítve, soha nem találkoztak még kapusedzővel, és így egyrészt mi elveszítjük a tehetségeket, ők meg lemaradnak életük lehetőségéről. Ez főleg az alsóbb osztályokban jellemző. Van, ahol nem is ismerik a kapusedző fogalmát, vagy az elnök egyszerűen megvonja a vállát, hogy nekünk nincs erre pénzünk. A tehetség pedig elkallódik, elmegy a kedve az egésztől, mert nem fejlődik, képzetlen marad. Sokkal több ügyes gyerek van annál, mint amit a kirakatban látunk.” Ez azt jeleneti, hogy a Grosics-kapusiskolába bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, hogy klubjában nem kap megfelelő képzést, de szeretne fejlődni. „Fontos, hogy ezt az intézményt nem szabad az egyesületek elé helyezni. Csak kiegészítjük azokat. A célunk az, hogy a hozzánk járó gyerekek a saját klubjukban legyenek elismertek és sikeresek. És ha akkor elmondják, hogy nálunk nevelkedtek, nagyon boldogok leszünk.” Rabóczki beszélt arról is, hogy mentálisan mennyiben más a kapust, mint a mezőnyjátékost felkészíteni. „Teljesen más személyiséget követel meg a kettő. A kapusokon mindig nyomás van, hiszen hibáik hatványozottan számítanak, amiket fel is kell dolgozniuk. A kollégák legnagyobb ellensége a jó teljesítmény, mert olyankor képesek elhinni, hogy már tökéletesek, alázat nélkül viszont könnyen negatív hőssé válhatnak. Karakterisztikus embereket kell nevelnünk. A mezőnyjátékos kummanthat, ha nem nézi az edző, de a kapus nem teheti meg, mert a meccsen csak magára számíthat. Ha valaki eldönti, hogy a kapuba áll, akkor olyan személyiségnek kell lennie, aki a falon is átmegy, ha azt kéri az edző.” De vajon a gyerekek maguktól döntik el ezt, vagy azért kerülnek a gólvonalra, mert ügyetlennek bizonyultak a pályán?„Van erre is példa, persze. De sokan maguktól akarnak kapusok lenni. Ott volt például nyáron a vébé, ahol látták Manuel Neuer parádés teljesítményét, és hirtelen megugrott a kedv a poszt iránt. Érzek néha szülői indíttatást is, amikor be nem teljesült álom miatt szeretnék, hogy csemetéjük a kapuba álljon. Minden gyerekben meglehet egyébként a tehetség, és a poszt nagymértékben tanulható is, minden mérkőzéshelyzetre fel lehet készülni. Az alázat és a céltudatosság dönti el, hogy meddig jut el.”