UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2014-10-09 15:00

Válogatott feladatok

Az utánpótlás-válogatottak rendszeresen vesznek részt összetartáson. Glen Williamson, az ifjúságiak szövetségi kapitánya az U16-osok felkészüléséről, a bő keret kialakításáról és az jövőbeli megméretésekről beszélt a szövetség honlapjának.

UP-info A szövetség 2011-ben indította el utánpótlás-programját azzal a céllal, hogy felzárkóztassa a magyar válogatottakat a nemzetközi elithez. Azok a játékosok, akik először vettek részt a programban, most már az U20-as, illetve az U18-as együttesek magját adják. A két gárda egyaránt hazai rendezésű világbajnokságra készül, Rich Chernomaz felnőtt és junior, illetve Glen Williamson, ifjúsági szövetségi kapitány szakmai stábjával havonta edzőtábort tart a kiválasztottaknak. Nincs ez másképp az U16-os korosztály esetében sem, Williamson, az utánpótlás-program vezetője a szövetség honlapján mondta el tapasztalatait a legutóbbi összetartás után.
Forrás: MJSZ
Forrás: MJSZ
– Sokat fejlődtek a fiatalok, nagyon elszántak, mondhatni szenvedélyesen állnak hozzá a feladatokhoz. A program e részében hullámszerűen építjük be őket csapatba: újakat vonunk be a közös munkába, másokat kihagyunk, annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet tudják elsajátítani. Kell egy-két tábor mindegyik játékosnak ahhoz, hogy végrehajtsák az elméletben megtanultakat a gyakorlatban is. A program legfőbb célja, hogy kiszélesítse az utánpótlásbázist és minél több gyereknek lehetőséget adjon, hogy megmutathassa a tehetségét. – Azon dolgozunk, hogy növeljük a válogatott-programba bevont játékosok számát, majd a potenciális válogatott-jelöltekét is. Ebben az évben több tornán, több összeállításban szerepelnek majd a fiúk, forgatjuk a játékosállományt. Senkinek nincs garantált helye a válogatottban. Most ott tartunk, hogy negyven-ötven gyerekből tudunk válogatni, de az a célunk, hogy az év végén már hatvan-hatvanötre emeljük a válogatottságra alkalmas játékosok számát. Ebben a korban szinte mindenre képesek, lehet, hogy, aki ma az ötvenedik helyen rangsorolt, de keményen dolgozik és mindent belead, egyszer majd a felnőtt válogatott tagja lesz. Az összetartások alatt a játékosok napi három-négy órát töltenek a jégen, az előadás pedig öt órát tesz ki, amelyen az interaktív tanulásé a főszerep. A szakember elmondta, szándékosan feszegetik a határokat, de a fiatalok eddig mindig álltak a kihívás elé. – Párhuzamosan zajlik a tizenöt és a tizenhat év alatti korosztályok felkészítése. A következő lépés a programban már a nemzetközi versenyeken való próbatétel, például az ausztriai St.Pöltenben is megmérettetjük magunkat. A novemberi IIHF szünetben is táborozunk majd, ott meghatározunk egy nagyjából harmincfős keretet, kiválasztjuk a kapusokat és céltudatosan edzünk, próbajátékokat végzünk és megyünk az újabb tornára.