UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-10-13 16:43

Máris az Eb elitkörében

Portugália után Azerbajdzsánt is legyőzte a leány U17-es válogatott az Eb-selejtező minitornáján, így máris továbbjutott az elitkörbe, és a csoportelsőségért játszik az utolsó fordulóban.

UP-info A portugálok bravúros legyőzése után sem vehette félvállról az U17-es leány-válogatott a büki, Azerbajdzsán elleni Eb-selejtezőt, ugyanis egyrészt nagyon keveset tudott ellenfeléről, másrészt az esetleges győzelem azt is jelenthette, hogy akár már két forduló után elitkörbe jut a gárda.
U17 lány azeri
U17 lány azeri
Ennek ellenére a mérkőzés elején látszott, hogy sokat kivet a két nappal korábban megvívott meccs a lányokból, nem találták a játék ritmusát. Szép fokozatosan azonban átvették az irányítást, jöttek a helyzetek, és a szünet előtt nem sokkal a menetrendszerű gól is: jobb oldali beadás után Magyarics Zoé lőtte a kapuba a labdát (1-0). A fordulás után is elaludtak picit a hazaiak, így a vendégek egyenlítettek az 52. percben: szabadrúgás után csak röviden sikerült felszabadítani, Ozdemir pedig távolról lőtt szép gólt (1-1). A 71. percig kellett várni arra, hogy a mérkőzés képének megfelelően megszerezze ismét a vezetést a magyar csapat: Magyarics villant ezúttal is, távoli bombája kötött ki az azeri kapuban (2-1). A hajrában dőlt el végleg a mérkőzés, amikor a csereként beállt Krascsenics Csilla szintén messziről vette be a kaput, kialakítva a 3-1-es végeredményt. Lévay Andrea csapatának újabb győzelme és az, hogy a svájciak 2-1-re nyertek Portugália ellen azt jelenti, hogy máris továbbjutottak a mieink az elitkörbe, és az utolsó fordulóban a csoportelsőségért, vagyis a minél jobb kiemelésért lépnek pályára.
U17 lány öröm
U17 lány öröm
- Végig nagyon fegyelmezetten küzdött a csapat, a nehezebb periódusban a szívük vitte előre a lányokat - értékelt a lefújás után Lévay az mlsz.hu-nak. - Tudtam, hogy kínkeserves lesz ez a nyolcvan perc, ezúttal ugyanis nem voltunk annyira frissek, mint a szombati mérkőzésen. Nagyszerűen küzdöttek a játékosok, mindenkinek példaértékű volt a mentalitása. Gratulálok a győzelemhez, és a kiharcolt továbbjutáshoz. A magyar válogatott csütörtök délután fél 2-kor találkozik Svájccal, és nyernie kell a csoportelsőségért U17-es Eb-selejtező, 1. szakasz, 2. forduló Magyarország–Azerbajdzsán 3-1 (1-0) Gól: Magyarics (39., 71.), Krascsenics (77.), ill. Ozdemir (52.) Magyarország: Varga - Csányi, Rozmis, Németh, Pilán - Török - Gruber (Csiki 41.), Szakonyi (Vancsik 72.), Krascsenics, Magyarics Zoé - Kocsán Petra (Krascsenics 58.). Svájc–Portugália 2-1 A csoport állása: 1. Svájc 6 pont/7-1 (már továbbjutott), 2. Magyarország 6/5-1 (már továbbjutott), 3. Portugália 0/1-4, Azerbajdzsán 0/1-8