UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2014-10-19 16:53

Sikerre ítélt program

A Kézilabda az iskolában-program távlati célja, hogy hat-nyolc év múlva minél több korosztályos válogatott játékos mondhassa el magáról: onnan indult. Idén már kilencven tanintézmény vesz részt, nemrég mindegyik sportszereket kapott.

reb A tavalyi ötvenhez képest idén már kilencven iskolában 96 testnevelő-tanár dolgozik a Kézilabda az iskolában-programban. Arról még nincsadat, hogy hány gyermek kézilabdázik tanórán és délutánonként, ám már egy éve is 1200 fiatalt értek el. A szeptemberben tartott tanévnyitón (beszámolónkat itt olvashatja) a szakmai igazgató, Juhász István valódi sikertörténetnek minősítette a programot, amelyen már most látszik, hogy szép jövő áll előtte.
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A 2014-2015-ös tanévre az iskolák pályázhattak, amelyek közül a hazai szövetség több szempontot mérlegelve választott. Fontos volt a szakmai háttér, a testnevelő elkötelezettsége, továbbá, hogy az intézmény mennyire támogatja a kézilabdát, de figyelembe vették a létesítményhelyzetet is. Míg esztendeje sokat számított, hogy a kézilabda már valamennyire hagyományos legyen az intézményben, idén igyekeztek eltüntetni a térképről a fehér foltokat. A szakmai igazgató szerint Vas megyében például sokat segített, hogy a korábbi kitűnő játékos, Farkas Ágnes vezeti a helyi szervezetet, így több intézményt is bevontak a programba. Előfordult, hogy valamelyik településen éppen új létesítményt adtak át, ezért ösztönözték az adott iskolát a bekapcsolódásra. A 96 testnevelő-tanártól (van olyan iskola, ahol ketten is tagjai a programnak) azt várják, hogy havonta edzéstervet állítsanak össze, amely alapján a szakfelügyelők követik a munkájukat. A versenyeztetés nem kötelező, az viszont fontos, hogy a tanórák mellett délutáni edzéseket is tartsanak. A szakfelügyelők négyszer-ötször látogatják meg az évben az iskolát. A tavalyi tapasztalatok alapján biztos: minden intézmény más, és igyekeznek ehhez alkalmazkodni. Mindenképpen pozitív, hogy az idén nagyjából hetven százalékban alsó tagozatos általános iskolások pattogtatnak a programban. A szövetség a szakmai tudás mellett (itt találja meg a videós anyagokat) sportszerekkel is segíti a munkát. Kiváló minőségű bőr- és szivacskézilabdákat, koordinációs létrákat és gátakat szállítottak szeptember végén, október elején a sulikba. Emellett tervezik, hogy idén minden iskolából tíz fiatalon, összesen nagyjából ezer gyermeken sportantropometriai mérést végeznek, amelynek köszönhetően teljes képet kaphatnak róluk. – A legfontosabb a tehetségek kiszemelése, a tehetséggondozás, illetve a tehetségek nyomon követése. Örvendetes lenne, ha hat-nyolc év múlva számos korosztályos válogatott játékos mondhatná el magáról: a Kézilabda az iskolában-programban indult a pályafutása.