UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

MOL-tehetségek

2014-11-01 10:10

Fanni és a Bolt-imázs

A dohai rövid pályás világbajnokságra tapasztalatszerzésért utazik az UTE úszója, Gyurinovics Fanni. A 13 éves tehetség edzője, Széles Sándor inkább a riói olimpiával tervez: az éremszerzést sem zárja ki.

reb „Harminc másodpercen belül jött a második ötvenen, ez igen” – kíséri egyöntetű dicséret Gyurinovics Fannit, aki a szerdai, elvileg lazább reggeli edzésen gyújtotta be a rakétákat. A 13. születésnapját öt nappal ezelőtt ünneplő kiválóságtól nem meglepő a teljesítmény, hiszen a gyors kedvence közé tartozik, 100 méteren a júliusi serdülőbajnokság óta például három korosztály csúcsát is tartja.
gyurinovics_fanni01
gyurinovics_fanni01
„Nyerő úszó, aki az utolsó húsz méteren is remekül jön, amikor más már a nevét is elfelejti. Nagyon kemény akaratú csaj” – méltatja az őt Wladár Zoltán, a moszkvai olimpián 1500 méteren hetedik gyorsúszó. Neki is edzője volt Széles Sándor, aki tavaly szeptember óta foglalkozik Fannival. Dolgos bő egy esztendő áll a páros, pontosabban az UTE-csapat mögött. Ahogy a mesteredző és a MOL Új Európa Alapítvány által támogatott tanítvány mondja, teljesen átalakult a mellúszó-technika, és a többi úszásnem stílusán is sokat csiszoltak. Az eredmény nem maradt el: a korábbi években megismert jó szokásához híven sorra nyerte az aranyakat az idei versenyeken, a már említett serdülőbajnokságon például hatot. A jövő héten is megmutathatja mit tud, ugyanis Százhalombattán rendezik meg a rövid pályás felnőtt ob-t. Még nem tudják pontosan, mely számokban indul a leány, és a választást – örvendetes módon – nem könnyíti meg, hogy szinte bármelyikben vízbe szállhatna. Az úszásban ritkán látott kombináció, hogy a gyors és a mell is jól megy neki, és persze a vegyest is szereti. Ahogy a jövő heti, úgy a december eleji program is kérdéses még, csak akkor nagyobb közönség előtt bizonyíthat. Kiss László szövetségi kapitány a Kőbánya SC-s kortárshoz, Késely Ajnához hasonlóan őt is csapatba nevezte a dohai rövid pályás világbajnokságra. A lehetőséget azonban Fanni és edzője is pusztán tapasztalatszerzésnek tekinti. „Badarság volna szakmailag nagy elvárásokat támasztani elé – osztja meg véleményét honlapunkkal Széles Sándor. – Tanulni megy, hogy megismerkedjen a világverseny hangulatával, a neves riválisokkal, hogy szokja a légkört.” Egyetért ezzel Fanni is: egyelőre el sem hiszi, hogy utazhat, viszont nagyon örül a lehetőségnek. Elsősorban a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Játékokra akar tapasztalatot gyűjteni. A többi sajtóorgánumhoz hasonlóan honlapunk is többször játszott el a gondolattal, hogy Fanni és Ajna eredményeit, továbbá a szakemberek kedvező véleményét hallva nem elképzelhetetlen, a két tini két év múlva az olimpián nagyot robbanthat. Bár korábban Széles úgy is nyilatkozott, Fanni megelőzheti Hosszú Katinkát Rióban, ezúttal nem kívánt merész jóslatokba bocsátkozni. „Nem vagyok jövendőmondó, nem is érdemes például Egerszegi Krisztiánhoz hasonlítani, hiszen Egérnek van öt olimpiai aranyérme, Fanninak meg nincs. Az biztos, nem zárom ki, hogy jó eredményt érjen el Rióban: döntőbe jusson, akár éremközelben végezzen." Igaz, hamiskás mosollyal hozzáteszi, már az is nagy dolog, hogy ezt nem zárja ki… És ne feledjük, az a mester mondja ezt, akinek tanítvány, Gyurta Dániel 15 évesen szinte a semmiből (itthon persze tudták, mire lehet képes) ezüstérmet szerzett 2004-ben, Athénban. Fanni mindenesetre még nem számol a brazíliai játékokkal: korát meghazudtoló érettséggel arról beszél, hogy a 2020-as olimpia lehet képes a legjobb teljesítményre. Az adottságai alapján viszont egyértelmű: sokra viheti. Széles szerint nem mindenki tartotta tehetségesnek Fannit, sokan azt említették, alacsony és merev. A mesteredző viszont nem törődött ezekkel a hangokkal, mert látta, igenis van benne jövő, de még mekkora. „A hajlékonyságot, állóképességet hozzáteszem én, technikát is javítunk, de van néhány tulajdonság, amit nem lehet tanítani. Tanulékony, nagyon jó feje van, maximálisan odateszi magát. Ráadásul hihetetlenül robbanékony, márpedig elengedhetetlen, hogy a vízben Usain Bolt legyél.”