UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-11-01 12:27

Porondon az U16

Az U17-es és U19-es leány labdarúgó-válogatott mellett immár az U16-os korosztály is bizonyíthat nemzetközi porondon. A 35 fős keretet Turtóczki Sándor és Lévay Andrea állította össze.

Eper Márton Az utóbbi időben a női labdarúgók száma megnőtt, így egyértelmű volt az igény a fiatalabb generáció alkotta válogatottakra. Az U16-os együttes remek előiskola a sikeresnek mondható U17-es csapatba kerüléshez. A fiatalok közös felkészülését mihamarabb meg kellett kezdeni, az 1999-es születésűek ugyanis jövő októberben Eb-selejtezőt játszanak. A keret már az első nemzetközi megmérettetésen is túl van, és kiderült, ez a csapat is lehet annyira sikeres, mint az 1998-as korosztály. Rendkívül ügyesnek tartjuk ezt a korosztályt is – mondta az utanpotlassport.hu-nak Lévay Andrea. – Tény és való, dolgozni kell velük, taktikailag képezni őket. De tehetségesek, nyitottak mindenre, szeretnének fejlődni.
levay_andrea_mlsz
levay_andrea_mlsz
A négyszer egynapos felmérésen mintegy nyolcvan játékosból válogatták ki a keret tagjait. – Mivel a klubok szakemberei jóval több időt töltenek együtt a lányokkal, az ő feladatuk a játékosok megfelelő fizikai és technikai felkészítése. A válogatottban mi már csak a taktikával foglalkozunk. Nem titok: a válogatott mindig a legjobb futballistákból áll. A játékos feladata, hogy a klubjában a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa. És ha valaki jól játszik, felkelti a szövetségi edző figyelmét. – Természetesen a lányoknak elmondtuk, hogy a keret nem zárt, sőt, augusztusig nyitott. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatokat a klubokkal, figyeljük a játékosokat, szóval, bármikor ki- és be lehet kerülni. A közös munkát februárban, kétnapos edzőtáborral folytatjuk. Annak ellenére, hogy ezek a lányok először öltötték magukra a címeres mezt, és a nemzetközi tapasztalatuk sem emelkedik olümposzi magasságokba, október 28-án, Románia ellen 2-1-es győzelmet arattak. Nincs annál biztatóbb, amikor új válogatott győzelemmel rajtol. –  Úgy vélem, jóval többet kaptunk, mint amit vártunk. Mivel a lányok először játszottak a nemzeti tizenegyben, kicsit túlizgulták a dolgot. Az első félidő derekán gólt rúgtunk, ezután megnyugodtunk, és elkezdtünk igazán játszani. Turtóczki Sándor kollégámmal nem számítottunk ilyen kezdésre. A következő terv a 2000-es születésű játékosok, azaz az U15-ösök bekapcsolása a munkába. Bár erről hivatalos megállapodás még nincs, a szakemberek remélik, hogy hamarosan elindulhat a folyamat is. Hiszen minél előbb kerül profi környezetbe a labdarúgó, annál nagyobb az esélye arra, hogy sikeres legyen.