UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2014-11-14 18:07

Ifi ob: jó hangulat, remek csaták

Szabó Ildikó a hangulatot, míg Füzesy Zoltán a remek csatákat hozó elődöntőket és döntőket dicsérte a debreceni ifjúsági országos bajnokságon.

Nagy-Pál Tamás A Debreceni VSC ökölvívó-szakosztálya volt a házigazdája az ifjúsági országos bajnokságnak. Két oldalról is körbejártuk az eseményt: Szabó Ildikó klubvezető szervezői, míg Füzesy Zoltán szövetségi edzői szemmel számolt be nekünk tapasztalatairól.
ifi ob2
ifi ob2
„Nagyon jól sikerült a torna, minden gond nélkül lezajlott – kezdte Szabó. - Gyönyörű volt a helyszín, ahogyan az érmek és a kupák is. A rendezéssel a szövetségi vezető, a bírók és az edzők is elégedettek voltak. Ez ilyenkor nagyon jó érzés, mert rengeteg energiát és pénzt fektettünk a szervezésbe.” De más miatt is büszke lehetett, hiszen klubja az első helyen végzett a csapatversenyen. „Három bajnokunk is lett, továbbá két ötödik helyet szereztünk. Ugyanakkor az egyik fiúnk súlyosan megsérült, eltört a bordája. Meccs közben kapott ütést a testére, amely kilencvenegy kilóban sajnos ilyen következményekkel járhat.” Szabó kis hangulatjelentéssel is szolgált. „Természetesen a szokásos edzői kakaskodások ezúttal sem maradtak el, de ez az összes bokszeseményen így van, mindenki a saját gyerekét látja győztesnek. Szurkolók is voltak, akik hangosan biztatták az övéiket, remek hangulatot teremtettek.”
ifi ob1
ifi ob1
„Az első két nap nem volt valami látványos, viszont az elődöntők és a döntők már kimondottan remek csatákat hoztak – ez már Füzesy Zoltán szakmai értékelése. - Tar Sanyi és Horváth Patrik kiváló meccset vívott a döntőbe jutásért, de Tóth Ádámot, Tóth Imrét és Tóth Ricsit is ki kell emelni. Az ötven kilósok aranycsatájában Tar hatalmas küzdelemben győzte le Csóka Nándort. A hatvan kilósok döntője pikáns meccset hozott, hiszen az ifi olimpián induló Könnyű Richárd és az Eb-n a sérülése miatt a helyére beugró Kovács Richárd találkozott egymással. A hatalmas taktikai küzdelemből Könnyű került ki győztesen. Az már a meglepetés kategóriába tartozik, hogy Tóth Ádám győzni tudott az Eb-induló Bársony Bernárd ellen. Papi Bence kőkemény rohamait viszont nem lehetett feltartóztatni, pedig Tóth Imre mindent megpróbált. Az olimpiai bronzérmes Komor László is színvonalas meccset vívott Oláh Gergővel, és megérdemelt győzelmet aratott. A torna legtechnikásabb ökölvívója az Eb-bronzérmes Tóth Richárd lett.” Az utánpótlás ökölvívók számára ezzel véget ért az év, legközelebb jövőre rendeznek számukra versenyeket.