UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2014-11-17 09:52

Remek magyar sikerek

Kardos Botond a felnőttek mezőnyében egyéni összetettben és korláton is a második helyen végzett a budapesti Csányi-kupa nemzetközi versenyen. Boncsér Krisztián szintén a felnőttek között szerepelt, s talajon döntőbe jutott. Kovács Zsófia az ifjúsági leányok egyéni összetettjében lett második, a serdülőknél a leányok és a fiúk küzdelmét is magyar tornász nyerte meg. Mindkét csapatviadalon a magyarok bizonyultak a legjobbnak.

Pusztai Viola A Körcsarnok múltat idéző környezetében rendezték meg a hét végén a Csányi Rajmund Tornász Alapítvány és a szövetség nemzetközi versenyét, amelyen tíz ország tornászai mérték össze tudásukat, köztük a jövő reménységei is a szerekhez léptek.  Az első napon a serdülők és az ifjúságiak, valamint a felnőttek vetélkedtek az egyéni összetett címért, a másodikon pedig a szerenkénti döntőkre került sor. Nagy volt a nyüzsgés szombaton a tornaszerek körül, amelyeket legelőször a serdülő leányok és fiúk vettek birtokba. A legkisebbeknél mindkét nem egyéni összetett viadalán magyar tornász győzött: a fiúk mezőnyében az FTC Ybl Tervező színeiben szereplő Balázs Krisztián lett az első, míg a második helyet a győri Mészáros Krisztofer szerezte meg, a leányoknál a KSI SE tehetsége, Péter Sára állhatott a dobogó legfelső fokára, a Postás SE-t képviselő Szénás Anna harmadik lett.
Kovács Zsófia (balra) Forrás: MOATSZ
Kovács Zsófia (balra) Forrás: MOATSZ
A serdülőket az ifjúságiak követték: leányoknál remekelt a dunaújvárosi Kovács Zsófia, teljesítménye a dobogó második fokára volt elég, előtte és mögötte is orosz tornász végzett. – Ugrással kezdtem a versenyt, az nagyon jól ment, utána korlátra mentem, a gyakorlatom végén kicsit hibáztam, mert elléptem a leérkezéskor, de az is szépen megvolt. A gerendáról leestem egyszer, viszont javítani tudtam utána, a talaj pedig kicsit kétes volt, de azzal is elégedett vagyok – idézte fel szereplését Kovács Zsófia honlapunknak. A KSI-s Honti Kitti a hatodik helyen végzett, míg a fiúk között Vida Kornél ötödik lett. A szintén ifjúsági korú Kardos Botond, Fehér Márk és Boncsér Krisztián a felnőttek között szerepelt. – Korláton életem legjobb pontszámát kaptam, a nyújtót viszont elrontottam, a nyújtott testű Kacsov ugyanis túl messze "jött", és nem tudtam elkapni a szert, ezért leestem – magyarázta Boncsér, aki talajon egyedüli magyarként beverekedte magát a döntőbe, s ott ötödik helyet szerezte meg.
Kardos Botond (balra) Forrás: MATSZ
Kardos Botond (balra) Forrás: MATSZ
Az ifjúsági olimpiai ezüstérmes Kardos Botond még úgy is második lett egyéni összetettben, hogy négy szeren is rontott. Ezek között volt a talaj is. – A melegítés alatt nagyon fájt a derekam, ezért a másfél csavar rá egész csavart kicsit jobban meg akartam húzni, és nagyon magam alá csaptam a sarkamat, így már nem tudtam egész csavarozni. A Vasas tornásza végül lólengésben és korláton került a szerenkénti döntőbe. Előbbinek különösen örült, miután néhány hete a mesterfokú bajnokságon nem igazán érezte a szert, bár a finálé után maradt némi hiányérzete: túl korán kezdett el támlázni, nem várta meg, míg teljesen felkerül kézállásba. A korláttal azért elégedettebb volt, mint mondta, egy-két apróbb hiba kivételével régen volt ilyen jó gyakorlata, s ezt a pontozók is így ítélték meg, ugyanis második lett a szlovén Dinitz Alen mögött. Teljesítményét edzője, Reszeli Péter értékelte honlapunknak: – Pár szeren új elemeket próbáltunk ki, amelyek túlnyomó többsége sikerült. Az előrelépést abban látom, hogy míg eddig az ifik között végzett a második helyen, most a felnőttek mezőnyében érte ezt el egyéni összetettben és korláton is. Lovon fejben kicsit elfáradt, de ezen a szeren is jól szerepelt, korláton pedig a tőle megszokott ritmusban, eleganciával adta elő a gyakorlatát, amelyet az ifjúsági olimpián bemutatotthoz képest egy tizeddel többet érő leugrással fejezett be. A csapatversenyben az együtteseket egy serdülő, egy ifjúsági és egy felnőtt tornász alkotta; a fiúk mezőnyében Rengeli Balázs, Vida Kornél, Kardos Botond szereplésének köszönhetően a Vasas, míg a lányoknál a KSI (Péter Sára, Honti Kitti, Divéky Luca) győzött. A kétnapos viadal díszvendége a kétszeres olimpiai-, kilencszeres világ- és tizenháromszoros Európa-bajnok orosz Szvetlana Horkina volt, aki mindkét nap a helyszínen tekintette meg a versenyt.