UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-11-26 10:27

Magyar bécsi szelet

Tizennyolc évesen, szerb és török korosztályos válogatottakat megelőzve kapott öt(!) évre profiszerződést a Rapid Wientől. Már az első keret tagja, tavasszal szeretne is bemutatkozni az osztrák Bundesligában. Szántó Tamás mégsem lehetett ott az U19-es válogatott csúfos véget ért Eb-selejtezőjén.

Nagy-Pál Tamás Szántó Tamás négy évvel ezelőtt került Ausztriába, a Rapid Wien akadémiájára, és már tizennyolc évesen profiszerződést kapott. Nem is akármilyet: ötéves kontraktust írt alá, vagyis hosszútávon számolnak a középpályással. „Remek érzés – nyilatkozta honlapunknak. – Tényleg bíznak bennem, úgyhogy nem gondolkoztam azon, elfogadjam-e az ajánlatot. Arról nem is beszélve, hogy most már a nagycsapattal készülök. Remélem, hogy a tavaszi szezonban sikerült bemutatkoznom az osztrák Bundesligában.”
Szántó Tamás
Szántó Tamás
Tamás még csak óvodába járt, amikor anyukája elvitte a Sopron tréningjére, ahol elmondása szerint az edző személye fogta meg. „Tizennégy éves voltam, amikor a Rapiddal találkoztunk. Nyertünk, ráadásul nekem nagyon jól ment a játék, úgyhogy meg is kérdezte az ellenfél edzője: lenne-e kedvem náluk folytatni? Mondtam, hogy persze. Párszor megnéztük az akadémiát, minden rendben volt, úgyhogy kikerültem az U15-be.” Az első szezonja nem sikerült túl fényesre, hiszen még nem beszélt németül, ami  nehézséget okozott. „Szenvedtem rendesen, emiatt a játék sem ment annyira. De ahogy megtanultam a nyelvet, úgy lett egyre könnyebb minden. Ezenkívül az sem volt egyszerű, hogy mindennap kocsival mentünk Bécsbe, edzésre. Nem volt kellemes az ötvenperces út, de most látszik, hogy mennyire megérte. Aztán koleszba kerültem, most pedig már lakást is kaptam.” Ekkor egyébként már együtt dolgozott mostani pályaedzőjével, a Bayern München és a német válogatott egykori sztárjával, Carsten Janckerrel. „Akkora tisztelet övezte, amekkorát még nem tapasztaltam korábban. Látszott, hogy ért ahhoz, amit csinál, hiszen rengeteg mindent megtapasztalt már pályafutása során. Most ő a pályaedző, a csatármúltja miatt pedig inkább a támadószekcióval foglalkozik. Remek gyakorlatokat csináltat velünk. Hogy nagy edző lesz-e belőle? Nem ismerem az ambícióit. Mert egyben ő az utánpótlás sportigazgatója is, és ki tudja, melyik pálya felé kacsintgat inkább.” Tamás két évvel ezelőtt tette le igazán a névjegyét Bécsben. „Az U18-ban nagyon jó edzőt kaptunk, akivel szárnyaltam, és az évad végén a klub második – már felnőtt – csapatába kerültem. Két-három csapattársam már nyáron az első gárda tagja lett, miattuk is megy most gyorsabban a beilleszkedés, de egyébként is sok a fiatal. Persze, a tréningek tempója itt már teljesen más. Az első edzésen labdatartás során már öt perc után elfáradtam. Nincs annyi labdavesztés: azon van a hangsúly, hogy ne hibázzunk, tartsuk a játékszert. Ne mi fussunk, hanem az ellenfél. Fizikailag is más, keményebben odalépnek, viszont a gyors labdajáratás miatt nincs annyi párharc.” A magyar fiú a középpálya közepén szeret játszani, támadófelfogásban, irányítóként érzi magát a legjobban. Értelemszerűen így a passzjáték az erőssége, viszont a gyorsaságát szeretné fejleszteni. Képességeire egyébként már a válogatottak szakemberei is felfigyeltek, ennek ellenére lemaradt a csúfos véget ért U19-es Eb-selejtezőről, Pisont István szerint ugyanis lemondta a válogatottságot. „Félreértés volt, nem szeretnék róla beszélni – reagált Tamás. - Láttam a meccseket, ismerem a csapatot, mindenki nagyon jó barátom. Nem értettem, hogy mi lehetett a probléma, hiszen korábban jó eredményeink voltak. Sajnáltam nagyon, hogy az azeriek ellen szerencsétlen gólt kaptunk, mert az foghatta meg a csapatot. Ha az nincs, akkor simán továbbjutunk szerintem.”
Szántó Tamás1
Szántó Tamás1
Felmerült bennünk, hogy ha képesek vagyunk a nem éppen szárnyaló magyar futball egyik értékéről könnyelműen lemondani, akkor ezt megneszelve az osztrák szövetség nem kívánt-e lecsapni a lehetőségre (mint például Garics György esetében, aki ráadásul szintén a Rapidból a sógorok válogatottja)? „Nem került szóba ilyesmi, de ha megkeresnének, azonnal nemet mondanék” – válaszolt határozottan.

Bár Tamás nem, édesapja, a Sopronban edzőként dolgozó Szántó Csaba kifejtette nekünk álláspontját Pisont szavaival (melyet ITT olvashat) kapcsolatban. „Kicsit mellbevágott a nyilatkozata, mert nem fedi a valóságot: Tamás nem kapott meghívót az Eb-selejtezőre, vagyis nem mondta le a válogatottságot. Az sem igaz, hogy Pisont kereste Janckert, ez éppen fordítva történt. Azért hívta őt a német szakember, hogy engedje meg Tamásnak: maradjon a két edzőmeccsre az első csapattal, mert nagyon fontos lenne. Szögezzük le, hogy én kétszer találkoztam életemben Pisonttal, semmi bajom nincs vele. Sőt, elismerem szövetségi edzőként végzett munkáját. Csak a gyerekemet szeretném megvédeni, mert nem érdemli meg, hogy bemocskolják. Azt sem értettem, amit a szülőkről nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogyan viselkednek, amikor külföldre kerül a fiúk. Tamás ugyanis előbb volt a Rapid játékosa, minthogy válogatott lett volna. A gyerek imádja Pisontot, boldogan jött haza három éven keresztül. Az akadémia vezetői ezt nem mindig nézték jó szemmel. Volt, hogy visszatért és a cserepadra került, de nem érdekelte, mert nagyon fontos volt neki a válogatott. Viszont speciális helyzetbe került, hiszen a jövőjéről volt szó. Én azt is elfogadom, hogy Pisontnak kétségei voltak vele kapcsolatban. De amikor az Eb-selejtező előtti közvetlen felkészülést tartották, akkor nem tudta volna ezeket tisztázni magában? Megnézhette volna, hogy a gyerek milyen állapotban van, ha pedig nem megfelelőben, akkor a keretszűkítés során elküldhette volna. Mindezt szakmai alapon, ami ellen nem lett volna egy rossz szavam se. A fiam egyébként azt is mondhatta volna, hogy sérült, és azért nem jön. Soha nem derült volna ki. De arra tanítottam, hogy mindig legyen őszinte, úgyhogy inkább elmondta, mennyire fontos lenne neki a jövője szempontjából a klubban maradnia. Ha a magyar futball el akar indulni a megtisztulás útján, akkor muszáj lesz mindenkinek őszintének lennie, csak úgy lehet előrelépés. És az is fontos, hogy ne járassunk le tizennyolc éves gyereket, aki nem mellesleg teljesen maga alatt volt, hogy csak tévéből nézhette a tornát. Ráadásul szerintem illik megbecsülni azt, hogy nem szerb vagy török korosztályos válogatott csapattársai, hanem Tamás kapott profi szerződést a Rapidtól.”