UtánpótlásSport
2024. április 17.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2014-11-27 12:53

Nyolcadikos alapember

„Mentálisan erős, nem hezitál a pályán, félszavakból is megérti, amit kell” – jellemzi Toma Sándor a mindössze tizennégy éves tanítványát, Kundrák Esztert. A nyolcadikos lány alapember a miskolci NB I-es csapatban; a buszon tanul, nem jár moziba, csak a Diósgyőr futballmeccseire.

Nagy-Pál Tamás Kundrák Eszter (címlapfotó: igysportolunk.com) még csak nyolcadikba jár, de már az MVSC NB I-es csapatának alapembere. A tizennégy éves szélső ütővel saját maga és edzője, Toma Sándor segítségével ismerkedtünk meg. „Egy évvel ezelőtt meg sem fordult a fejemben, hogy idén már a felnőttbajnokságban szerepelhetek – mondta Eszter. - Tavaly decemberben viszont a junior-korosztály megfogyatkozott, azóta a nagycsapattal készülök. Ősszel pedig már az első bajnokin szerepet kaptam.”
Kundrák Eszter1
Kundrák Eszter1
Azóta kirobbanthatatlan, legutóbb, a Palota elleni győztes mérkőzésen is kezdőként játszott. „Eleinte nagyon féltem, de mostanra elmúlt. Olyan játékosok ellen szerepelek, akik idősebbek, tapasztaltabbak is nálam, sokan már felnőtt válogatottak. De ezt egyre inkább kezdem megszokni, és a játékom is meccsről meccsre javul.” „Még jó: kinek ne lennének kisebb nehézségei eleinte, ha ennyire fiatalon bedobják a mélyvízbe? – tette hozzá a mester. – De fokozatosan belelendült. A nagyon ifjú kora ellenére mentálisan nagyon erős, a szövetségi edzője is ezt emelte ki. Látszik a teljesítményén, hogy már felnőttekkel készül: nem hezitál a pályán, és félszavakból is megérti, amit kell.” Eszter ráadásul nemcsak a felnőttekkel, de a juniorokkal is játszik még. „Remélem, ez kellőképpen megalapozza a pályafutását. Nagy megterhelés ez, és arra mindig figyelek, hogy lecseréljem, amikor fárad, nehogy megsérüljön. De bírja, amivel kiemelkedik a mezőnyből. Nem csoda, hogy tavaly a Nyíregyháza bejelentkezett érte. Bízom benne, hogy meg tudjuk tartani.” És ha mindez nem lenne elég: nyolcadikos lévén továbbtanulás előtt áll, ami még nagyobb feladat elé állítja. „Nehéz, mert rengeteget kell tanulnom edzések előtt és után, sőt, még amikor meccsre utazunk, a buszon is. Magamba szoktam mondogatni a tananyagot. Szinte minden programról le kell mondanom az osztálytársaimmal, moziba vagy sétálni sem tudok elmenni velük. A szabad hétvégét sem ismerem, de nem zavar, mert megéri.” Azért van olyan hobbija, amire még mindig kerít időt, s természetesen az is sport. „Régen úsztam és fociztam is, utóbbit a mai napig szeretem. Az iskolában hetente játszom, bár egyre kevesebb rá az idő. Ezen kívül, ha nem ütközik a mi meccsünkkel, mindig kimegyek a Diósgyőr bajnokijára. Nagyon szeretem a stadionban a hangulatot, de a többi meccset is megnézem tévén.”
Kundrák Eszter2
Kundrák Eszter2
Visszatérve a röplabdára... Eszter úgy érzi, a fogadása elég jó, az ütésein és a nyitásain kell még javítani. Edzője is hasonlóan vélekedik: „Természetesen fizikailag azért még eltér a többiektől, és nem is tudjuk úgy erősíteni, hiszen figyelni kell rá, hogy fizikailag harmonikusan fejlődjön. De technikailag kiválóan oldja meg a dolgokat, jól lát a pályán, még ha nincs is akkora erő az ütéseiben.” A kislány mindennapjait most a sport hatja át, és a tervei szerint ez a jövőben is így maradhat. „Sportiskolában szeretnék továbbtanulni, és később is röplabdázóként képzelem el magam. Álmaim között szerepel, hogy külföldön játszhassak, és a legnagyobb vágyam, hogy felnőttválogatott lehessek. Év eleje óta tagja vagyok az utánpótlás-gárdának. Nagy élmény a lányokkal játszani, úgy érzem, erős, összetartó a korosztály.” Toma Sándor szerint Eszter még túl fiatal, hogy a jövőjéről jóslásokba bocsátkozzunk. „Örülök, hogy szeretne külföldön játszani, mert az hatalmas motiváció. Kell, hogy célokat tűzzön ki maga elé, aminek az egyéb dolgait is alárendeli. Még nagyon az út elején járunk, sok minden befolyásolhatja pályafutását. Három év kemény munka vár rá ahhoz, hogy ki lehessen mondani: meddig juthat el.”