UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-11-28 18:24

Fiatal a nagyok vezére

Húsz évesen vált a felnőtt női válogatott vezéregyéniségévé. Marosvásárhelyen is remekel, csapata négy éve nem szerepelt ilyen jól a bajnokságban. Csiszár Henrietta még a télen távozhat a világ legerősebb bajnokságának tartott Bundesligába.

Nagy-Pál Tamás A női válogatott szövetségi kapitánya, Markó Edina olyat tett a macedónok elleni 8-0-s győzelem után, amit ritkán szokott: két játékosát név szerint kiemelve dicsérte meg. Egyikük ráadásul a marosvásárhelyi ASA Tirgu Mures mindössze húsz éves középpályása, Csiszár Henrietta.
Csiszár Henrietta1
Csiszár Henrietta1
– Meglepődtél? – Meg, hiszen Edinának ez egyáltalán nem szokása, csak csapatként kapunk dicséretet. Marosvásárhelyen voltam már, amikor gratulált az egyik csapattársam, s csak aztán olvastam a nyilatkozatot.

Markó Edinát arra kértük, fejtse ki nekünk bővebben miért is emelte ki középpályását a válogatott évzáró mérkőzése után. „Az egész szezonban, már a vb-selejtezők alatt is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a legjobbja volt a csapatnak. Az edzésmunkája is példaértékű volt. Mindig megbízhatóan és az átlag fölött játszott. Védekezésben is nagyon hasznosnak bizonyult a labdaszerzésben. Nem beszélve a góljairól és gólpasszairól, melyek statisztikailag is bizonyítják, hogy az egyik legjobb. Mindig nagyon sokat dolgozott. A felméréseken kapott eredményei is kiemelkedőek voltak. Rengeteget fejlődött, főleg abban, hogy állandósította a magas teljesítményt, kiegyensúlyozottá vált. Abszolút vezéregyénisége és kihagyhatatlan tagja ennek a csapatnak. Remélem, hogy elkerülik a sérülések, és bízom benne, hogy olyan bajnokságba igazolhat hamarosan, ahol még jobbá válhat. Megvan az adottsága és a mentalitása is ahhoz, hogy Nyugaton is megállja a helyét.”

 – Azóta nekem részletesebben is kifejtette ennek az okát, többek közt azt is megemlítette, hogy egész évben vezéregyénisége voltál a csapatnak. Te is így érezted? – Igen. És már Romániában is megismerkedtek ezzel a tulajdonságommal. Ez a vezető típus akarva-akaratlanul előjön belőlem a pályán és azon kívül is. Ráadásul középpályásként egyébként is elvárják tőlem. – A macedónok ellen is sikerült kamatoztatnod, ráadásul gólt is rúgtál. Ekkora kiütésre számítottatok? – Könnyű meccset vártunk, mert ismertük az ellenfelet. A legerősebb keretünkkel álltunk ki, úgyhogy bizakodtunk nagy győzelemben, de arra nem számítottunk, hogy a macedónok ennyire nem akarnak játszani. Ez persze annyira nem volt jó, de legalább újból együtt lehettünk, és remek érzésekkel zárhattuk le az évet. – Azt az évet, amely Edinának az első volt a válogatott élén. Mit gondolsz a munkájáról? – Rengeteget fejlődtünk. Azért is, mert vele együtt erőnléti edző és sportpszichológus is érkezett a csapat mellé, ami még soha nem fordult elő a női válogatott történetében. Ez óriási dolog, mert így elindultunk a profivá válás útján. Ha így folytatjuk, az elkövetkező években kitűnő csapatunk lehet. – És az eredményeket nézve? A világbajnoki selejtezőcsoportban ugyebár negyedik helyen végeztetek. – Elégedettek lehetünk. A kötelező győzelmeket hoztuk, Ausztriában pedig nagyon közel voltunk a bravúrhoz. Háromgólos hátrányból egyenlítettünk idegenben, amiben óriási szerepe volt a pszichológusnak, aki önbizalmat adott. Az a meccs megmutatta, hogy jó úton járunk. Azóta is sajnálom, hogy három rúgott góllal nem sikerült pontot szereznünk. – És mi lehet a következő lépcsőfok, hogy az Eb-selejtezőn már bravúreredményt is sikerüljön elérni?
Csiszár Henrietta2
Csiszár Henrietta2
– Egyre több fiatalnak kéne külföldre mennie, mert sajnos az otthoni bajnokság színvonala nem tud felkészíteni a nemzetközi szintre, hiába az edzés. De ha továbbra is ezzel az elszántsággal és szorgalommal folytatjuk, akkor biztosan tovább fejlődünk. Ha egyénileg mindenki odateszi magát, csapatként is jól működünk. A mag már kialakult, mindenki tudja, hol a helye, jönnek az eredmények. – Ha már külföldet említed, te sem olyan rég igazoltál a Fradiból Marosvásárhelyre. Hogy érzed magad Erdélyben? – Remekül, mert itt tényleg minden feltétel adott a fejlődéshez. – Erősebb a bajnokság? – A színvonal nem sokban különbözik, de itt teljesen más szemléletbe csöppentem. Jobban megbecsülik a női labdarúgókat, emiatt más a mentalitás is. Arról nem is beszélve, hogy kitűnőek a körülmények, teljesen profi vagyok, fizetést is kapok. Akár napi két edzésre is van lehetőség. Persze, itt is vannak, akik dolgoznak vagy tanulnak mellette. – A csapatnak hogy megy? – A gárda négy éve nem tudott pontot szerezni a nagy rivális Kolozsvár ellen, most viszont sikerült. Ha hozzuk az utolsó bajnokinkat, azonos pontszámmal kerülünk a rájátszásba, amire szintén nagyon régen volt példa. Igaz, ezt annak is köszönhetjük, hogy a kolozsváriak egyik meccsükön technikai hiba miatt kaptak ki, mert otthon hagyták az igazolásaikat. Ez viszont semmit nem von le az eredményeink értékéből. – Még mindig nagyon fiatal vagy. Hogyan tekintesz most a román bajnokságra? Ugródeszkaként? – Természetesen! Már most szervezés alatt van, hogy Németországba mehetek próbajátékra. Egyelőre ennél többet nem szeretnék elárulni, de az biztos: ha télen nem jön össze, akkor nyáron újra megpróbálom.