UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2014-12-17 07:45

Rangadó, orosz sikerrel

Háromból két magyar csapat nyert, egy kikapott kedden a győri U16-os ifjúsági sakkcsapat-olimpián. Az ötödik forduló rangadóját a két éllovas, Oroszország és India vívta, előbbi sikerével. A szerda pihenőnap.

UP-info Az U16-os ifjúsági sakkolimpia ötödik fordulójában nagy rangadót rendeztek az első helyen kiemelt India és a bombaformában lévő orosz válogatott között. A 3-1-es, két győzelem, két döntetlenes orosz diadallal végződőtt mérkőzésnek nagy jelentősége lehet a végelszámoláskor, hiszen a csapatokat a meccspontok alapján rangsorolják. A verseny felét követően Oroszország vezeti a tabellát, így igazolódni látszanak azok a magabiztos nyilatkozatok, amelyeket a csapat vezetői a rajt előtt tettek, miszerint az arany megszerzésén kívül minden más eredménnyel elégedetlenek lennének. U16_sakkAz első számú magyar válogatott remek győzelmet aratott Üzbegisztán ellen, a második csapat Ausztráliát verte, s a lányok is megszerezték első győzelmüket. A második helyen óriási a tumultus a csapatok között, hét alakulat osztozik az ezüstöt érő helyen, köztük van az első számú magyar válogatott is. – Első számú csapatunk jelenleg dobogós helyen áll, ami nagyszerű teljesítmény – kezdi félidei értékelését Csörsz Ferenc kapitány. – Ez annak köszönhető, hogy az első öt fordulóban mindenki a maximumot hozta. Külön kiemelem Antal Tibor Kendét, aki eddig száz százalékos teljesítményt nyújtott, még a rivális India ellen is győzni tudott. A szabadnap után rögtön rangadó vár ránk, ellenfelünk az első helyen álló Oroszország lesz. A többi magyar együttes is önmagához képest jól teljesít, pozitív a mérlegük. A verseny második felében dől el, hogyan bírják a folyamatos terhelést. A célunk továbbra is az első hat hely egyikének megszerzése, ami a jelenlegi játékerővel sikerülhet. Szerdán pihenőnap vár a csapatokra, amit duplafordulós csütörtök követ. U16 Ifjúsági Sakkolimpia, Győr. Az  5. forduló eredményei: Oroszország - India 3:1, Németország - Grúzia 2:2, Magyarország -1 - Üzbegisztán 3:1 , Irán - Cseh Köztársaság 3,5:0,5, Moldova - Bulgária 2,5:1,5, Kanada-1 - Dánia 4:0, Románia - Lengyelország-2 3,5:0,5 Ukrajna-Horvátország 3,5:0,5, Kanada-2 – Lengyelország-1 1:3, Fehéroroszország - Izrael 2:2, Görögország - Magyarország-3 3,5:0,5, Törökország – Szlovákia-4 3,5:0,5, Mongólia - Kína 3:1, Ausztrália - Magyarország-2 0,5:3,5, Nyugat-Magyarország-2 – Szlovákia-1 0,5:3,5, Ausztria - Szerbia 1:3, Írország - Skócia 2:2, Kirgizisztán - Dél-Korea-1 2:2, Sri Lanka - Nyugat-Magyarország-1 1:3, Irak - Finnország 0:4, Dél-Afrika-1 - Rehovot Sakk Iskola 1:3, Jordánia - Szlovákia-2 1,5:2,5, Dél-Afrika-2 – Szlovákia-3 1,5:2,5, Dél-Afrika Lányok - Győr 1:3, Hongkong - Dél-Korea -2 1,5:2,5, Kanada-3 - Szlovénia 2,5:1,5, Nyugat-Magyarország-3 - Magyarország Lányok 0:4 A verseny állása az 5. fordulót követően: 1. Oroszország 10 pont, 2. Irán 8, 3. Magyarország-1 8, 4. Kanada-1 8, 5. Románia 8, 6. Moldova 8, ...16. Magyarország-2 6... 29. Nyugat-Magyarország-1 5 ...33. Magyarország-3 4 ...37. Nyugat-Magyarország-2 4 ...44. Győr 4 ...46. Magyarország Lányok 2 ...54. Nyugat-Magyarország-3 0