UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-12-20 16:57

A mama és az újság

Eleinte a társaság miatt látogatta az edzéseket, aztán azt vette észre: ha nem focizhat, nincs értelme a napjának. Tizenöt évesen bemutatkozhatott a felnőtt NB III-ban, idén ősszel pedig már a DVSC első csapatában is, igaz, még csak a Liga Kupában. Sós Bence reméli, tavasszal az NB I is meglehet.

Nagy-Pál Tamás Remek őszi szezon van Sós Bence mögött: a DVSC húszéves támadója tizenhárom találattal vezeti az U21-es bajnokság góllövőlistáját, de a DEAC színeiben négyszer az NB III-ban, míg a Ligakupában kétszer a felnőttcsapatban is eredményes volt.
Sós Bence1
Sós Bence1
„Ilyen magas szinten még nem rúgtam ennyit gólt – osztotta meg velünk örömét a szélső. – De nemcsak emiatt vagyok elégedett, hanem mert az első csapatban is számításba vettek, nem féltek bevetni.” Bence ráadásul kétszer is triplázni tudott az U21-ben, mindezt egy hónapon belül. „Nagyon boldog voltam, mert nem minden nap rúg az ember három gólt. És azt is hozzá kell tenni, hogy rendre jókor jöttek a találataim. Nem arról volt szó, hogy kikaptunk, és becsületgólt szereztem, hanem mindig győzelemhez segítettek.” A pályafutását Hódmezővásárhelyen kezdő támadó a legszebb és legfontosabb góljára is visszaemlékezett. „A Kaposvár elleni harmadik találatom volt, amikor szenzációs labdát kaptam a félpályánál, elhúztam a kapus mellett és bepasszoltam a hálóba. Ugyanezen a meccsen két-három passzal játszottuk ki a védelmet, kitoltam a labdát a szélre, középre futottam, és a beadásból a hálóba bólintottam. A legfontosabbat az NB III-ban szereztem. A Kazincbarcika ellen játszottunk rangadót és 1-0-ra vezetett az ellenfél, amikor a tizenhatos sarkán megkaptam a labdát, és a hosszúba vágtam, ezzel egy pontot szereztünk végül.” Természetesen a legek közé tartozik, amikor bemutatkozhatott a Loki felnőttcsapatában. „Minden gyerek álma, hogy nevelőegyesülete első gárdájában játszhasson. Ráadásul nálunk jellemző, hogy a Liga Kupában is olyanok kapnak szerepet, akik hétvégén az NB I-es bajnokin is. Külön öröm volt, hogy még így is számított rám az edző. A bizalmat, úgy érzem, meg is háláltam góljaimmal és gólpasszaimmal. A csapattársak is befogadtak, mindig biztattak, hogy ne töprengjek, ha helyzetbe kerülök. Rúgjam el a labdát: ha bemegy, gól, ha nem, akkor majd legközelebb megint megpróbálom. Igyekeztem ellesni tőlük azt a higgadtságot, amivel a pályán viselkednek. Végül már sikerült is egy-két szituációban alkalmaznom.” Kondás Elemér vezetőedző megdicsérte Bencét a teljesítményéért. „Adott pacsit meccs után, és mondta, hogy jól szálltam be, új lendületet vittem a meccsbe. Büszke volt az egész csapatra, mert nem vettük félvállról a találkozót. Hogy mikor vethet be az élvonalban? Ez nagyban függ attól, hogy milyen teljesítményt nyújtok tavasszal. Boldog lennék, ha még ebben a szezonban bemutatkozhatnék az NB I-ben is.” Bár már másfél évtizeddel ezelőtt történt, a csatár még tisztán emlékszik rá, miért látogatott el élete első edzésére. „Vasárnap délután volt, amikor anya olvasta az újságban, hogy lehet jelentkezni a hódmezővásárhelyi csapatba. Elmentem, és nagyon megtetszett. Eleinte az fogott meg, hogy sok barátom volt, nem feltétlenül a futball szeretete, inkább a társaság. Aztán szépen kialakult, hogy ha nem focizhattam, akkor nem is volt értelme a napnak. Mindig csak azt vártam, hogy rúghassam a labdát a kapuba. Mindig is a gól motivált, nem szerettem védekezni. Aztán tizenöt évesen bemutatkoztam a felnőttcsapatban, két évvel később pedig úgy éreztem, hogy már kinőttem a közeget. Hál’ istennek felfigyelt rám a Loki, mert az U17-es bajnokságban ötvennégy gólt rúgtam. Herczeg András ellátogatott egy meccsemre és szólt, hogy szívesen látna próbajátékon. Három nap után mondták, hogy szeretnének leigazolni.”
Sós Bence2
Sós Bence2
Jobb és a bal oldalon is jól érzi magát, a szélen tudja a gyorsaságát leginkább kamatoztatni. „Ahhoz képest, hogy szélső vagyok, szinte minden támadás során helyzetbe kerülök. Gondolom, jól helyezkedem. Ennek a hátrány az: ha rossz napom van, sok lehetőség kimarad. De ilyenkor mindig arra koncentrálok, hogy a következőt be kell rúgnom. Fizikálisan viszont fejlődnöm kéne még, mert a felnőttbajnokságban nagyon komolyak az ütközések. Ezen kívül ziccerben még higgadtabban kell viselkednem, mert a felnőttek között már nem lesz annyi lehetőségem. Lehet, hogy mérkőzésenként csak egy, és akkor azt ki kell használnom.” Az U21-ben a helyzetkihasználásával nem volt gond, ennek ellenére csapata lemaradt a felsőházi rájátszásról. „Nagy érvágás volt az utolsó fordulóban a győri meccs. Ha azt nyerjük, akkor szinte biztos, hogy most a felsőházban vagyunk. Hátrányból egyenlítettünk kétszer, és a kilencvenedik percben óriási ziccert hagytunk ki. Szomorúak voltunk, szerettük volna jobb csapatok ellen folytatni. De túl kell tenni magunkat ezen, és tavasszal megnyerni az alsóházat. Amúgy az a gond, hogy sokan vagyunk, akik több csapatban játszanak, és soha nem lehet tudni biztos, melyikben fogunk szerepelni, mert forgatják a kereteket. Szinte minden héten más játékosok állnak ki, és így nem egyszerű összeszokni.” Bence úgy érzi, hogy tavasszal is részt vehet a nagycsapat edzésein, bár továbbra is főleg a DEAC-ban és az U21-es alakulatban szerepel. „A célt látom magam előtt. Mindig magasabb színvonalon szeretnék játszani. Ezt pedig csak fokozatosan lehet elérni, nem lehet túl nagy lépcsőfokokat egyből átugrani. És ha továbbra is így teljesítek, nem lehet messze a következő szint.”