UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2014-12-23 11:05

Csillagos négyes

A vasárnap zárult győri U16-os sakkcsapat-olimpián kettős minőségben is  jelesre vizsgáztak a magyarok. Az első számú csapat negyedik helyével a tudásáról és a sportág utánpótlásában lévő potenciálról tett tanúbizonyságot, míg a szervezők arról, hogy kiváló házigazdák voltak.

reb Megkeresésünkkor elcsigázottan, ám elégedetten beszélt Csörsz Ferenc, a magyar ifjúsági sakkválogatott vezetője, aki az elmúlt néhány nap, de talán inkább néhány hét megpróbáltatásait pihenheti ki a karácsonyi szünetben. Igaz, édes fáradtsággal távozott a vasárnap véget ért győri U16-os csapatolimpiáról, hiszen az első számú négyes – amelynek előzetesen az első hat hely valamelyikének a  megszerzését tűzték ki célul – a negyedik lett. Úgy, hogy az utolsó fordulóban az akkor még az olimpiai bajnoki címre is esélyes Irán ellen játszott (végül India győzött, Oroszország és Irán előtt).
gledura_benjamin01
gledura_benjamin01
– Arra mi sem számítottunk, hogy sikerül nyerni a favorit ellen – gondol vissza a parádés vasárnapi befejezésre a szakvezető. – Az első hat közé került csapatok mindegyikével játszottunk, két vereség, két döntetlen és egy győzelem a mérleg, amely önmagáért beszél. A fiúk-lányok – beleértve a többi magyar alakulat tagjait – kihozták magukból a maximumot. A részvételi rekordot döntő játékokon 54 együttes vett részt, amelyeket a következő szisztéma alapján sorsoltak össze. A csapattagok Élő-pontszáma alapján megállapították a rangsort, az első fordulóban az első helyezett a 28.-kal, a második a 29.-cel játszott, és így tovább. Utána viszont már a hasonló pontszámú riválisokat igyekeztek egymás mellé osztani. Ennek és a kiegyensúlyozott teljesítménynek köszönhető, hogy a magas besorolású magyar válogatott végig a legjobbakkal mérkőzött meg. A negyedik helyen záró társaság erejét jól jelzi, hogy a teljesítményével stabilitást adó Gledura Benjámin az első, míg Antal Tibor Kende a negyedik táblán lett tábladíjas. A fiatalok a jövőre sokat ígérő eredménye mellett a sakkolimpia pozitívuma, hogy a szervezők is jelesre vizsgáztak. Csörsz arról számolt be, hogy a színpompás záróünnepségen a nemzetközi szövetség (FIDE) elöljárói nem győzték dicsérni a kiváló rendezést. Egyúttal jelezték: örömmel veszik, szinte várják a magyar kandidálást bármelyik rendezvényre. Akár a felnőtt sakkolimpiára is… (Az utolsó fordulóról szóló összefoglalónkat itt olvashatja el.)