UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2014-12-24 13:41

Virtuóz a jégen

Boros Misi nemcsak zenei tehetségével, hanem személyiségével is belopta magát a Virtuózok tehetségkutató műsor nézőinek a szívébe. A 11 éves pécsi zongorista kategóriájában megnyerte a versenyt, a győztesek döntőjében pedig az is kiderült róla, hogy a komolyzene mellett a jégkorong a szenvedélye.

Pusztai Viola Boros Misinek nemcsak a zongorajátéka, de a személyisége is magával ragadó. Aki látta a mindig mosolygó kisfiút a közmédia Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatójában, azt egyrészt zongorázásával, másrészt humorával és kedvességével is ámulatba ejtette. Mielőtt a döntőben eljátszotta volna Haydn  zongoraversenyének utolsó, "Ungherese" tételét, kiderült ki róla: szabadidejében jégkorongozik. – Egyszerre kezdtem a zongorázást és a jégkorongozást, a szüleim szerették volna, ha több mindenben kipróbálom magam. Nagyon élvezem a hokit, remek csapattársaim vannak, csak sajnos ritkán jut rá időm. Kéthetente egyszer jutok el a jégpályára, ha eljutok egyáltalán.
Boros Misi
Boros Misi
Amikor honlapunk megkereste, éppen a jól megérdemelt pihenését töltötte otthon, unokatestvérei körében, bár elmondta, már gyakorolt aznap. Megyimóreczné Schmidt Ildikó tanítványa iskolaidőben általában két és fél-háromórát zongorázik, hétvégenként azonban öt-hat órát is hangszer előtt tölt. Így kész csoda, hogy az idejébe a jégkorong mellett az úszás, a tenisz és a foci is belefér. A komolyzene iránti szeretette még akkor kezdődött, amikor édesanyja hasában volt, és születése óta Chopin vagy éppen Mozart zenéjét hallgatja. A zongora mellett hegedűn is játszik, s a Virtuózok műsorában nagyon megtetszett neki a klarinét és a hárfa is, csellózni pedig már régóta szeretne megtanulni. Amikor  a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola diákja először hallotta, hogy megrendezik ezt a tehetségkutatót, már akkor remek ötletnek tartotta. Abban, hogy megmutassa tehetségét, nagyon sokan támogatták. Rendkívül élvezte, hogy ország-világ előtt szerepelhetett, különösen azért, mert a Virtuózok rendkívüli módon népszerűsítette a komolyzenét. A 11 éves fiú egyébként korcsoportjában, a kicsik között megnyerte a versengést, így nemsokára első saját lemeze is elkészülhet. Ezen kívül fellépések várnak rá a New York-i Avery Fisher Hall rendezvényteremben, a torontói Roy Thomson Hallban, illetve a miami Kravis Centerben, továbbá a versenyzőket a döntőben kísérő MR Szimfonikusok neki ajánlotta fel a különdíját, így az a jövő ősszel kezdődő  évadban felléphet a zenekarral. S a verseny végi csattanó: bejelentették Misit felveszik a Zeneakadémia rendkívüli tehetségek tagozatára. – Még nagyon sokat kell gyakorolnom, keményen kell dolgoznom. A legfontosabb, hogy a siker után sem szabad nagyképűnek lennem, de azt hiszem, ezt jól tudom kezelni. Természetesen a jégkorongot sem szeretné abbahagyni, ami feszültséglevezetőnek is kiváló. Ha jégre lép, akkor komolyan megpróbál belemenni az ütközésekbe, ezt edzője, Maretics György is megerősíti, s a társai szerint a sérüléstől sem fél. Inkább ők azok, akik vigyáznak arra, hogy nehogy baja essen az ifjú zongoravirtuóznak.