Talán még nem késő

Kedvező jeleket is fel lehet fedezni a floorball 2014-es évében. Bár inkább gondokban bővelkedett a sportág. A kilátások sem túl rózsásak. Füzi Gábor elnök szerint drasztikus lépésekhez kell folyamodni, még ha azok nem tetszenek is mindenkinek.

Nagy-Pál Tamás Felemás évem van túl a hazai floorball. Mert bár történtek apróbb kedvező változások a sportágban, főleg a nehézségekről, az akadályok leküzdéséről szólt 2014. A következő esztendő még ennél is nehezebb lehet, de Füzi Gábor elnöknek komoly tervei vannak a változás eléréséhez.

Vele beszélgettünk: „Egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök, hogy az U19-es válogatott veretlenül eljutott a világbajnokságra, és komoly tartozásunk ellenére részt is vehet a tornán. A diákolimpiai nevezések száma olyan mértékben nőtt, ami bizakodásra ad okot. Ezzel szemben még mindig nem tudtuk megkezdeni a régóta tervezett utánpótlás-programot. Úgy tűnik, januárban erre is sor kerülhet. Én már azt is előrelépésnek könyvelem el, hogy idén minden csapat időben megkapta jól megérdemelt bajnoki érmét, ez korábban nem így volt, hónapokat csúsztak az átadásokkal. Remélem, ez motiváció lehet. Szintén örömteli, hogy a diákolimpián résztvevő tanárok egyre jobban érdeklődnek a sportág iránt, követik az eseményeket, képben vannak a sportág ügyeiben. Ez azt mutatja, hogy tényleg lesz értelme elindítani az iskolai programot. Összességében a nemzetközi szövetség felé való tartozásunk nyomta rá a bélyegét az esztendőre. Emiatt nem tudtuk egyik válogatottat sem úgy támogatni, ahogy szerettük volna, és a bajnokság átszervezésére sem kerülhetett sor.” Pedig utóbbira szükség lenne a sportvezető szerint, ugyanis a jelenlegi versenyrendszer nem szolgálja a sportág érdekeit. „Sem a mérkőzésszám, sem a lebonyolítás nem jó így. Van, hogy a gyerekek egy hónapban csupán egyetlen meccset játszanak. Sokkal jobban tömörítenünk kell a versenynaptárt, és több fordulót rendeznünk. Ennek nemcsak az lehet az előnye, hogy a gyerekek többet játszanak, hanem az edzők is többet találkoznak egymással, így épülhet megfelelő szakmai közösség. Erősíteni kell kis sportágunkban az összetartozás érzését, mert széthúzással sehova nem jutunk. Emellett a válogatottak edzői is többször nézhetnék meg a játékosokat. Szintén intő jel, hogy a klubok külföldi tornákra járnak, hiszen itthon nincs megfelelő viadal. Mindenképpen szükség van arra, hogy mi is rendezzünk nemzetközi tornákat.”

Az iskolai programra visszatérve: Füzi már korábban elárulta honlapunknak (ITT), hogy terveik szerint elmennének az iskolákba, ahol felszerelést és szabálykönyvet adnának a gyerekeknek, tanároknak. „Az egyik új elnökségi tagunk sportszervező cégnek dolgozik, az ő közbenjárásával támogatni fogják a programot. Januárban kezdődhet el az iskolák feltérképezése, így jövő ősszel, egyéves csúszással bele is vághatunk.” Tervek tehát vannak, de a tartozás miatt továbbra sem túl rózsásak a kilátások. „Az elnökségi döntés értelmében az U19-es vébére még el tud menni a csapat, de a leány korosztályos gárdának már önerőből kellene biztosítania az összeget, és mivel Kanadában lesz a világesemény, kétséges, hogy el tudnak-e utazni. Ráadásul azt sem tudjuk, hogy nevezzük-e őket, mert ha mégsem tudnak elmenni, további pénzbüntetésre számíthatunk a szövetségtől, amely kijelentette: két éven belül ki kell kifizetnünk a tartozásunkat. Azt is hangsúlyozták az elnökségi ülésükön: óriási szerencse, hogy az U19-es válogatottunk egyáltalán indulhat a vébén. Hosszú ideig vajúdtak, végül a zéró tolerancia ellenére úgy döntöttek: a gyerekek fejlődését és az egész magyar floorballt visszavetné az eltiltás. Azt sem felejtették el, hogy azt kellene közölniük a játékosokkal: hiába jutottál el, nem indulhatsz a tornán. Majdhogynem pedagógia döntés született, nem győzünk hálálkodni. Tényleg hajszál választott el a nagyobb bajtól.” Végül Füzi felhívta a figyelmet: arra is ki kell találniuk valamit, hogy ne legyen ekkora a lemorzsolódás a gyerekek körében. „A közösség nem annyira erős: ha valakinek a barátja abbahagyja a floorballt, akkor általában ő is megy utána. A gyerekek az internet világában megszokták, hogy mindent készen kapnak, nem akarnak küzdeni. Sajnos, így nem nő a játékosok száma, hanem csökken. Itt kellene megállítanunk a lejtmenetet. Törékenyek vagyunk, úgyhogy drasztikusan kell lépnünk, ezen a versenyrendszer már említett átalakítását értem. Csak így menthető meg a sportág. Kicsit bánom is, hogy amikor 2013-ban megkezdtem munkámat, nem léptem meg ezt, hanem a lyukakat próbáltam foltozni. De talán még nem késő.”