UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2014-12-31 07:41

Két félcsapat a pályán

Kényszerből két csapattal vett részt a budapesti Négy Nemzet-tornán a fiú U18-as jégkorong-válogatott. Pozitívum, hogy a szakmai stáb így több játékost tudott megnézni, ráadásul azt is megfigyelhette, hogy reagálnak a fiúk a vereségre. Erre bőven volt mód...

UP-info Magyarország, Dánia, Norvégia, Fehéroroszország – december elején még úgy volt: ez a négy csapat szerepel az immáron hagyományos, két ünnep közötti U18-as Négy Nemzet-tornán. Ám előbb a dánok, majd a norvégok jelezték, hogy ezt most kihagynák, majd közvetlenül a viadal előtt a fehéroroszok – vízumproblémákra hivatkozva – szintén a távolmaradásukról tájékoztatták a szervezőket. Azzal a beugró ukránoknak is gondjuk támadt, így nem a legerősebb kerettel érkeztek Budapestre. Mellettük a Slovan Bratislava U18-as csapata és a kettéosztott magyar válogatott küzdött az elsőségért. – Az biztos, hogy mindenki ledolgozta a bejgliket – mondta a pirosakat erősítő Szabad Kevin a jegkorongblog.hu-nak a harmadik meccs után. További pozitívum, hogy a stáb legalább kétszer annyi játékost megnézhetett, mint tervezte, köztük heten az U16-os csapatból léptek feljebb, Révész Marcell, a Basel csatára ráadásul még csak tizennégy éves.
Forrás: MJSZ
Forrás: MJSZ
– Az eredmény nem érdekes, nekem az a fontos, hogy lássam a gyerekek igazi karakterét. Győzelem után könnyebb az embernek a jobbik arcát mutatnia, de fontos látni azt is, hogy a vereség milyen hatással van a fiúkra. Amikor veszít valaki, akkor jön elő a valós énje, a vereséghez való viszonya. Semmi más nem érdekel, csak az, hogy a legjobb csapattal tudjunk kiállni az áprilisi világbajnokságra. Könnyen elképzelhető, hogy nem a legjobb játékosokat fogjuk elvinni, de az biztos, hogy a legjobb csapatot – nyilatkozta Glen Williamson szövetségi edző a szakportálnak. A stábnak volt lehetősége többször is elemezni a keret tagjainak viselkedését vereség után, hiszen már az első nap sem termett babér: bár a fehérek kétszer is vezettek a Slovan Bratislava ellen, végül 4-3-ra kikaptak, míg a pirosokra 8-1-es vereséget mértek az ukránok. Utóbbi csapatnak sikerült felállni a sokkból, és másnap délelőtt 6-2-re legyőzte a fehéreket, így maradt esélye arra, hogy döntőzhessen. Ehhez a pozsonyiak ellen kellett volna nyernie, de 5-3-ra kikapott. Eközben az ukránok a Slovan ellen hosszabbításban behúzott meccs után a fehéreket is elintézték 4-2-re. A döntőben Ukrajna esélyt sem adott a szlovákoknak: 5-1-es sikere tornagyőzelmet ért. A magyarok a harmadik helyért küzdöttek meg egymással, a meccsen a fehérek már 3-1-re vezettek, de a pirosak egyenlítettek, így a rendes játékidőben nem született döntés. A 3-3-as állás a hosszabbításban sem változott, így jöhetett a szétlövés. Ebben a piros csapat bizonyult jobban, s végzett harmadikként, míg a fehérek lettek a negyedikek. Az április 11-19-én Debrecenben sorra kerülő divízió I/A-s világbajnokság előtt az U18-as fiúválogatottnak még lesz esélye a javításra, ugyanis februárban Olaszországban vesz részt Négy Nemzet Tornáján. A házigazdák mellett a franciák és a szlovénok ellen lép jégre a magyar csapat. Fiú U18-as Négy Nemzet Tornája, Budapest, december 28-30. Csoportkör: Slovan Bratislava - Magyarország (fehér) 4-3, Ukrajna - Magyarország (piros) 8-1, Magyarország (piros) - Magyarország (fehér) 6-2, Ukrajna - Slovan Bratislava 4-3 h.u., Ukrajna - Magyarország (fehér) 4-2, Slovan Bratislava - Magyarország (piros) 5-3 Döntő: Ukrajna - Slovan Bratislava 5-1 Bronzmérkőzés: Magyarország (piros) - Magyarország (fehér) 3-3, 4-3 büntetőkkel Végeredmény: 1. Ukrajna, 2. Slovan Bratislava, 3. Magyarország (piros), 4. Magyarország (fehér)