UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2015-01-02 08:58

Bővülő lehetőségek

Jól működik a Glen Williamson által kialakított jégkorong utánpótlás-program, ám a három világbajnokság közül kettő mégsem úgy sikerült, ahogy tervezték. Egyre több helyen van lehetőség hokizni, de még jobb körülmények kellenének a tehetségek fejlődéséhez.

Pusztai Viola Három hazai rendezésű világbajnokság, két kiesés, egy feljutás – ez volt a mérlege a jégkorong utánpótlás-válogatottaknak 2014-ben. Az első helyszín Budapest, leány U18-as A-csoportos vb. Ez már a második év volt, hogy a magyar csapat az elitben szerepelt – 2013-ban a hatodik helyen végzett –, s természetesen célul a bennmaradást tűzte ki. Véget ért az álom – írtuk márciusban, miután nyeretlenül búcsúzott a gárda az elittől, hozzátéve: remélhetőleg csak egy évre.
Az U18-as fiúválogatott Forrás: MJSZ
Az U18-as fiúválogatott Forrás: MJSZ
Áprilisban következett a székesfehérvári fiú U18-as divízió I/B-s világbajnokság. Glen Williamson együttese 2013-ban verekedte vissza magát a harmadik vonalba, éppen ezért a biztos tagság megtartás volt a cél. A fiúk azonban minden elképzelést felülmúlva, veretlenül nyerték meg a vb-t, így 2015-ben már a divízió I/A-ban szerepelnek. A férfi U20-as válogatottat zömében azok a fiatalok alkották, akik 2013-ban Miskolcon harcolták ki a divízió I/B-s tagságot, majd Székesfehérváron megnyerték az U18-as vb-t. Decemberben Dunaújvárosban arra készültek, hogy újabb csodát tegyenek. De nemhogy a feljutás nem sikerült, még a bennmaradás sem. Így 2015-ben ismét a harmadik vonalban küzdenek Rich Chernomaz tanítványai. – Mindig a világbajnokságok határozzák meg az utánpótlás-programok értékét – mondja Kovács Zoltán, a szövetség főtitkára. – Azt gondolom, hogy Glen Williamson nagyon jól kézben tartja a tehetséggondozó-programokat, de míg az ifiválogatott várakozáson felül szerepelt az áprilisi vb-n, az U20-as annak ellenére, hogy borzasztó tehetséges társaság, nem tudta valóra váltani a reményeket. Biztos vagyok benne, hogy pár év múlva többjükkel a felnőttválogatottban is találkozunk, továbbra is úgy érzem, hogy az elmúlt évekből ők állnak legközelebb a Ladányi, Palkovics, Ocskay alkotta társasághoz. Vb utáni értékelésében Szilassy Zoltán, a válogatott edzője kiemelte: a világbajnokság egyik tanulsága az volt, hogy a játékosoknak minél előbb és minél többet kell játszaniuk a felnőtt-bajnokságokban. Erre a szövetség is keresi a megoldást. – Két-háromféle verzió is felmerült arra, hogy az utánpótlást, illetve az abból kiöregedő játékosokat, hogyan menedzseljük a klubokban. Az egyik, hogy a Mol Liga bővülne további csapatokkal, s fel tudná szívni a tehetséges juniorjátékosokat. De ez elsősorban egyesületi szándék kérdése, hiszen komoly költségekkel jár. A másik, hogy lenne másodosztály is, amely az elitcsapatokba nem férő játékosoknak adna felzárkózási lehetőséget, s egyáltalán, versenyben tartaná őket. A harmadik az orosz juniorliga-szereplés, az is jó lehetőség, csak borzasztó sok pénzbe kerül, így ennek a realitása a legkisebb.
Elméleti oktatáson az U13-as hokisok a Metodikai Központban Forrás: Team HUN Photography
Elméleti oktatáson az U13-as hokisok a Metodikai Központban Forrás: Team HUN Photography
Ez a probléma tehát 2014-ben nem oldódott meg. Megvalósultak azonban azok a tervek, amelyek az utánpótlás-bázis növelését, a tehetséggondozó-program mind szélesebb kiterjesztését célozták meg. A Glen Williamson által irányított, havi rendszerességű összetartásokon tizenhárom éves kortól vesznek részt a hokisok, illetve a kisebb csapatok edzőit meghívják elméleti és gyakorlati képzésekre, amelyeken hasznos tapasztalatokat szerezhetnek. A fiúk programja mellett pedig a leányoké is bővült 2014-ben, így például sokkal több lehetőségük volt felkészülési mérkőzéseken részt venni. A hokisok száma évről-évre 100-150 fővel bővül, ez elsősorban annak köszönhető, hogy a jégpályák száma is országszerte nő. Jelenleg tizenhét szabvány méretű fedett pálya és legalább húsz nem szabvány méretű nyílt pálya van országszerte, ahol képzés folyik. Rengeteg helyen van alapszíntű oktatás, így nem kizárólag Újpesten, Fehérváron vagy Dunaújvárosban tapasztalható a hokisok számának növekedése, hanem az új pályák a bekapcsolódásából is adódik. – Olyan versenyformát kell kitalálni, amelyben a kispályás csapatok is részt vehetnek, regionális bajnokságot rendezni, mert például Bajáról, Szekszárdról vagy Nyíregyházáról is tehetséges gyerekek mennek az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiára, illetve Dunaújvárosba. Nagyon fontos lenne, hogy épüljenek létesítmények. Fehérváron sokan várják, hogy elkészüljön az edzőpálya, amely tehermentesítené azt az egy létesítményt, amely most a teljes fehérvári képzést ellátja. Győrben is épül a pálya, és bízunk abban, hogy a hobbihokiból még több városban kialakul a versenyszerű jégkorong. Bár 2014-ben többek között Jászberényben, Debrecenben, illetve Óbudán is átadták a jégcsarnokot, Kovács Zoltán – korábbi interjúban – elmondta, nem olyan egyszerű feladat jégpályát létesíteni, mint például műfüves pályát. Még úgy sem, hogy a TAO-támogatás – amelynek 90 százalékát az utánpótlásra fordítják – a finanszírozás egy részét megoldja. Még így is sok pénzt kell előteremteni ahhoz, hogy csupán az alapkő letételéig eljussanak.