UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2015-01-05 19:46

Váltás, kérdőjelekkel

A szövetségi kapitányi teendők már nem nyomják Farkas Sándor vállát, mivel januártól „csak” női szakágvezető. A női kosárlabda-válogatott eddigi irányítója innentől elsősorban az utánpótlás-együttesek munkáját felügyeli.

reb Farkas Sándor nem túl örömteli karácsonyi ajándékként, december 23-án tudta meg, hogy a kosárlabda-szövetség elnöke, Szalay Ferenc a két ünnep között egyeztetésre várja. A hivatalosan közös megegyezéssel meghozott döntésről, miszerint a szakember január elejétől már nem tölti be a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányi posztját, a szélesebb nyilvánosság csak az óév utolsó óráiban értesült.
farkas_sandor_mti
farkas_sandor_mti
Szalay az mno.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy elégedettek Farkas munkájával, ám a 2014-ben kiemelkedően eredményes utánpótlásszekció annyi feladatot ró rá, hogy a válogatott teendőivel együtt nem tudná felelősséggel ellátni. E sorok írójának az exkapitány többször is lelkesen fejtegette, mennyire elégedett a fiatalokkal, és hogy a hazai rendezésű kontinensviadalra készülő társulat bő keretében öt-hat, a tizenkettes csapatban pedig akár két-három ifjoncot is szívesen látna. – Nem boldogan vettem tudomásul, hogy szétválasztják a két feladatkört – válaszolta megkeresésünkre a különböző klubcsapatokkal hatszoros magyar bajnok Farkas. – Nagy álmom volt, hogy az Európa-bajnokságon vezethessen a társulatot, ám az elnök és többen úgy látták, hogy nem szerencsés, ha egyszerre töltöm be a kapitányi és szakágvezetői pozíciót. Az is igaz, nyáron az összes korosztályos együttes az A divízióban szerepel, ráadásul Universiadét is rendeznek Dél-Koreában. Érdekes persze, hogy a váltás után mekkora szerepet szánnak a kétségkívül sokra hivatott generációknak. Elég csupán a nyáron az U17-es vébé-bronzot nyert játékosokra gondolni. Farkas szerint sok függ attól, milyen szemléletű kapitány kerül  a női válogatott élére. (Februárra ígérik az új mester kinevezését.) Mindenesetre a szakágvezető reméli, hogy a szövetségben az a szemlélet marad uralkodó, hogy az utánpótlásból biztosítják az utat a legjobbak közé. Hiszen csekély értelme van a nevelésnek úgy, ha nincs kimenet. A „hogyan tovább" problémáját enyhíti, hogy a tehetséggondozás jegyében B válogatottat hívtak életre. A maximum 16 fős keretbe a legjobb fiatalokat hívják, akik a korosztályos összetartás mellet havonta egy-két napos közös munkában vesznek részt. Előfordulhat, hogy ez a feladat Farkashoz kerül, de jelenleg csak annyi a biztos: kapitány kerestetik.