UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2015-01-07 19:57

Hetet számoltak Szlovákiára

Nagyarányú győzelmet aratott a leány U18-as jégkorong-válogatott Szlovákia ellen a vaujany-i divízió I-es világbajnokságon. A magyar csapat 7-1-re nyerte a mérkőzést, s a németek elleni találkozón már az érem lesz a tét.

UP-info Kártyázással és társasozással hangolt a vaujany-i divízió I-es jégkorong-világbajnokság keddi szünnapján a magyar U18-as leányválogatott a szlovákok elleni mérkőzésre. Marton Tibor, a csapat edzője a találkozó előtt a jegkorongblog.hu oldalán elmondta: az esélyek egyelőek, fontos, hogy melyik együttes lesz frissebb szerda délben.
Forrás: MJSZ
Forrás: MJSZ
Az első harmadból még fél perc sem telt el, s a magyar csapat emberhátrányba került. Ennek ellenére a szlovákok tíz perc alatt csak egy lövésig jutottak, igaz, a mi lányaink is csupán kétszer próbálkoztak. Az ellenfél öt perccel a játékrész vége előtt kénytelen volt időt kérni, ugyanis ekkor már 2-0-s hátrányban volt: először Grkovic Jelena, majd Ungár Rebeka volt eredményes. A szlovákok időkérése is sikertörténetnek bizonyult, miután Kollová találatával szépítettek. A szünetre mégis 1-3-mal mehettek Grkovic újabb gólja után. Az ellenfél a második harmad közepén próbálta késleltetni a játékot, de ezzel csak azt érte el, hogy technikai büntetést kapott. No, meg újabb gólokat... A negyediket Szelényi Lilien, az ötödiket Pintér Hanna lőtte. Az utolsó harmadban a hatodik is utóbbi nevéhez fűződik, ami már sok(k) volt a szlovákoknak, s el is veszítették a fejüket, valamint két játékosukat, végleges kiállítással. A magyar lányok ezekben a percekben is fegyelmezettek maradtak, ráadásul négy és fél percig emberelőnyben játszottak, ami újabb találatot hozott: Grkovic belőtte a csapat hetedik, önmaga harmadik gólját, beállítva a 7-1-es végeredményt. – Jól kezdtük a mérkőzést, sokat korcsolyáztunk, és folyamatosan nyomás alá helyeztük a szlovákokat. A szisztémán van még mit javítani, de az energia és az akarat, amit a mérkőzésbe vittünk, példaértékű. Ki kell emelnem, hogy a meccs végén, amikor ellenfelünk elveszítette a fejét, mi higgadtak maradtunk. Két játékosunk megsérült. Hogy bevethetőek-e holnap, csak később derül ki. Amíg az ellenfelünket két gól alatt tartjuk, addig nagy valószínűséggel nyerni fogunk. Szép győzelem volt, gratulálok mindenkinek – nyilatkozta a szövetség honlapján Marton Tibor. A két csapat közötti különbség megmutatkozott a lövési statisztikában is, amely 57-16-ot mutatott a találkozó végén. A mérkőzés legjobb játékosának Pintér Hannát választották, aki két góllal és két gólpasszal járult hozzá a sikerhez. A németek elleni pénteki meccsen már az érem a tét. Leány U18-as divízió I-es világbajnokság, Vaujany Magyarország–Szlovákia 7-1 (3-1, 2-0, 2-0) Norvégia–Ausztria 3-2 (0-2, 0-0, 3-0) Később: Franciaország–Németország