UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2015-01-12 11:40

Hogyan tovább? (2. rész)

Fiatal tehetségek jövője a játékosügynök szemével: sorozatunk második részében Dzsudzsák Balázs menedzsere, Vörösbaranyi József mondja el, hogy a hozzá tartozó tehetségekre mi várhat a következő hónapokban. Van olyan játékos, aki akár már a télen külföldre szerződhet.

Nagy-Pál Tamás A téli szünetet kihasználva arra kértük a Stars & Friends tulajdonosát, Vörösbaranyi Józsefet, mesélje el: mi várhat utánpótláskorú védenceire a jövőben?
Novothny Soma
Novothny Soma
A menedzser először Novothny Somáról beszélt. A húsz éves csatár játékjoga a Napoli tulajdona, de nemrég az olasz harmadosztályban szereplő Südtirolba került kölcsönbe: két góllal és egy gólpasszal mutatkozott be. „Előzetesen is tudtuk, hogy a klubnak bevett szokása kölcsönadni a fiatalokat a Serie C-be. Ha a tavasszal így teljesít, mehet egy osztállyal feljebb, aztán utána jöhet a Napoli első csapata. A nápolyiakkal egyébként még másfél évig érvényes a szerződése. Nagyon örülünk, hogy ilyen jól kezdett, bízunk a hasonló folytatásban” – mondja Vörösbaranyi. Az U20-as válogatott alapembere, Kalmár Zsolt (19) a nyáron lett a Bundesliga 2-ben szereplő, a feljutásért harcoló RB Leipzig középpályása. A menedzser róla így beszélt: „Akkor az U19-es Európa-bajnokság miatt nem tudott részt venni a felkészülésben, de most bizonyíthatja, hogy helye van a csapatban. Nem vagyunk türelmetlenek. Kapott már eddig is lehetőséget és ez csak egyre több lesz.” Győrből jó néhány fiatal tartozik az iroda kötelékébe, például a szlovák állampolgárságú Bénes László (17), aki az utolsó őszi fordulóban az élvonalban is bemutatkozhatott:„Klubja mindenképp az első csapatban számol a középpályással, szerződést is szeretnének hosszabbítani vele. Szlovákiában már korosztályos válogatott az idősebbek között is. Nem tudom, hogy a magyar csapatba hívták-e, nem került szóba köztünk.” Az ETO többi fiatalja is egyre közelebb van a nagycsapathoz. Farkas Zoltán (19) és Lenzsér Bence (18) az NB III-ban játszott az ősszel, de az első kerettel készült. A szélső és a középpályás esetében is elképzelhető, hogy kölcsönadják, ha nem fér be az NB I-es gárdába. Ahogy Pongrácz Viktort (20) is: a középpályásnak kérője is akad, de Vörösbaranyi nem árulta el, melyik országból. A balszélsőként játszó Vankó Imrével (19) kapcsolatban pedig már tudják is, hogy kölcsön szeretnék adni valamelyik másodosztályú csapatnak. A zöld-fehérek utánpótlásában pallérozódik a tizenkilenc éves Vörösbaranyi Armand is. A névazonosság nem véletlen: a támadó a menedzser fia. „Érettségi előtt áll és fél évig sérüléssel is bajlódott. Az utolsó fordulóban játszott, jól is ment neki. Remélem, olyan teljesítményt nyújt tavasszal a harmadosztályban, hogy feljebb mehet.” A diósgyőri Icsó Zsolt (18) viszont már most nagy lépés előtt áll: „Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, a felnőtt csapattal kezdi meg a felkészülést. Volt már egyébként az első keret tagja, még Szentes Lázár idején. Jelenleg ott tartunk, hogy a miskolciak szerződést szeretnének hosszabbítani a csatárral.” Csicsek Levente már túl van a megállapodáson, nemrég írt alá új kontraktusát az MTK-val. „Most meg kell találnia a helyét. Kicsit kevesebbet játszott, de beszéltünk az edzőjével és egyre több lehetőséget kaphat a támadó. A szezon végén dőlhet el a további sorsa.”
Rácz Barnabás
Rácz Barnabás
Koszta Márk bár még csak tizennyolc éves, többször is lehetőséget kapott ősszel a Budapest Honvédban. „Valószínűleg tavasszal is ott lesz az első gárda keretében. A következő lépés a középpályás pályafutásában az lehet, hogy folyamatos lehetőséget kap az NB I-ben.” Novák Csanád (20) Kecskeméten próbálkozik ugyanezzel: a csatár ugyan szerzett két gólt az élvonalban, de jobbára csak csereként kapott lehetőséget. „Megbeszéltük vele, hogy rögös út vár rá, de nagyon szép jövő előtt áll. Az a célunk, hogy később külföldre kerülhessen.” A végére maradt az Illés Akadémián és a korosztályos válogatottban is remek teljesítményt nyújtó tehetség, Rácz Barnabás. Mint Vörösbaranyitól megtudtuk: a tizennyolc éves tehetség akár már most tavasszal kipróbálhatja magát külföldön. „Halovány érdeklődés mutatkozik iránta. Egyelőre csak ennyit árulhatok el.” A sorozat első részét IDE kattintva olvashatja.