UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2015-01-17 12:03

A darázsfészek kutatói

Már javában zajlik a kosárlabda-akadémiák és az utánpótlás-műhelyek auditálása. A szövetség főtitkára, Bodnár Péter szerint két-három éves folyamat indult el, de már idén is történhetnek fontos lépések.

reb „A labdarúgók után darázsfészekbe nyúltak a kosarasok is. Átfogó projekt keretében vizsgálják át az akadémiai rendszert a fejlődés, a fejlesztés érdekében” – írta honlapunk áprilisban, amikor az átvilágítási folyamat részleteiről a szövetség által egy személyben megbízott vezető, a labdarúgók hasonló feltáró tevékenységét is irányító dr. Szabó Tamás professzor beszélt. Azóta már elindult az audit. November vége óta mentorok látogatják meg az idehaza működő tizenhárom akadémiát és a további tíz, legnagyobb TAO-támogatásban részesülő utánpótlás-műhelyt. A szakemberek, Balasi Péter, dr. Bácsalmási László, id. Kégel Tamás, Lukács Sándor, Pálinkás József és Rezák László számos szakmai és szervezeti szempont szerint, átfogóan méri fel a műhelyeket.
labda_kosar_szalmas_peter
labda_kosar_szalmas_peter
A szövetség főtitkára, Bodnár Péter elmondta, hamarosan feláll az online rendszer is, ahol ugyancsak komplexen összeállított kérdéssorra kell felelni, hogy minél teljesebb képet kapjanak a vizsgált akadémián vagy klubban  folyó munkáról. Amint befutnak az adatok – akár a helyszíni értékeléssel párhuzamosan –, elkezdődik az értékelés. Dr. Szabó munkáját dr. Velencei Attila segíti, és a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettese, dr. Sterbenz Tamás is a munkacsoport tagja. Ők hárman, de elsősorban a projektvezető dr. Szabó fogalmazza meg az adatok alapján a problémákat, illetve a javaslatokat azok megszüntetésére. Az érintett műhelyek néhány hónap múlva képet kapnak arról, min kell változtatniuk, és már 2015-ben reagálni is rájuk. Nyilván lesznek olyan elemek – mint például egy, a rendszerből hiányzó pozíció –, amit egyszerűbb pótolni, ám a változtatások többsége biztosan hosszabb időt vesz igénybe. – Nyilván a változtatások után szükséges lesz az ellenőrzés és az újraértékelés, ezért úgy gondolom, két-három éves auditálási folyamatra kell számítani – vallja a főtitkár. – Nem az a cél, hogy ki kapjon akadémia megnevezést, vagy kitől vegyük vissza. A legfontosabb, hogy a műhelyekben valóban a nemzetközi standardoknak megfelelő, a felnőttcsapattal együttműködő, színvonalas utánpótlás-nevelés alakuljon ki. Honlapunk kérdésére Bodnár elárulta, az auditálási folyamat költsége valamivel több mint 30 millió forint. Amikor az elnökség még az átvilágítás előtt tárgyalt, a főtitkár már csak az összeg nagysága miatt is jelezte: az auditba csak akkor érdemes belevágni, ha a szervezet elkötelezett, és az eredmények tükrében akár a népszerűtlen döntéseket, intézkedéseket is vállalja. Márpedig látjuk, a folyamat zajlik.