Buli, barátok, arany

Kis túlzással a dobáson kívül nem sok közös van a kézilabda terem- és strandváltozatában – állítja Tihaméri Zalán, akit az elmúlt év legjobb ifjúsági strand-kézilabdázójának választottak. A hangulatért imádja a műfajt, amely évről évre fejlődik.

reb Gratuláló üzenetek sora érkezett, pedig a 18 éves Tihaméri Zalán azt sem tudta, miért üdvözli mindenki. Éppen diákolimpiai röplabdatornán játszott, amikor kiderült: a kézilabda-szövetség az év legjobb ifjúsági strand-kézilabdázójának választotta. Váratlannak éppenséggel nem nevezhetjük a díjat, hiszen a Salgótarjáni Strandépítők fiatalja oroszlánrészt vállalt abban, hogy a korosztályos válogatott előző nyáron megvédte Európa-bajnoki elsőségét. Ugyan 2013-ban még inkább epizodista volt az Eb-első együttesben, rá egy évre, egyedüli hírmondóként, ő húzta társulatot. – És a triplázás sem kizárt, mert egy évvel kitolták a korhatárt, így a csapattal akár harmadszor is csúcsra érhetünk. Az lenne az igazi! – vágja rá mosolyogva az életvidám fiatal. –  A díjnak pedig nagyon örülök, mert elismerik vele a munkánkat. Azért azt gyorsan hadd mondjam el, ez nemcsak az én érdemem, hanem a csapaté, meg persze az edzőké is: nélkülük nem nyerhettem volna el.

A válogatottban Somogyi Péter és Pinizsi Zoltán, a strandon Rácz Viktor és Bártfai Ferenc, míg a teremben Molnár Ferenc foglalkozik Tihamérival.

A homokra persze neki is a teremből vezetett az út, hiszen ezt a változatot már tíz-tizenkét éve űzi Salgótarjánban. Egészen kicsiként azonban édesapja – aki maga is röplabdázott – a megismertette a strandröplabdával. Ekkor szerette meg a napfényt, a meleget, a hangulatot. Annyit tűzött ki célként, hogy egyszer válogatott legyen. Vidáman nyugtázza, hogy ezt jócskán túlszárnyalta. Ennél azonban jóval magasabbra vezethet az útja. Tihaméri szerint a szakág folyamatosan fejlődik, s bár a teremváltozat kiegészítőjeként indult, már a szövetség is elkötelezett a felfuttatása mellett. Ettől függetlenül nem tervez profi-pályafutást.

¬ Ahol egész évben nyár van, például Brazíliában, lehet ilyesmiről beszélni, de itthon még nem. Ahhoz túl rövid a szezon, hogy csak ezzel foglalkozzunk. A diákévek viszont pont jók, mert a nyarak gyakorlatilag szabadak, így májustól augusztusig nyugodtan készülhetek. Egyébként sem a terem-kézilabdában megszokott profizmusról szól a strandos változat ¬ nem mintha szerinte a kettő a dobáson kívül bármiben hasonlítana egymásra. A munka, az edzések persze kemények, a sikerek mögött tudatosan végzett, hosszú felkészülés áll, a hangulat viszont teljesen más. Családias a légkör: a strandon a legnagyobb ellenfelek is barátok, mindenki élvezi a játékot, a meccsek előtt-után sokkal több idő van az ismerkedésre. ¬ Szerintem ez akkor sem vész majd el, amikor már sokkal elismertebb, nagyobb tétért zajlik a vetélkedés. A buli, a hangulat mindent megér, hogy az ember a fárasztó nap végén is örömmel várja az esti edzést. Év közben teremben játszom, röplabdázom, pingpongozom, de mindvégig a nyarat várom, hogy végre strand-kézilabdázhassak. Ráadásul nagyon klassz szurkolótáborunk van, idegenbe is elkísér minket. Ezért is érdemes játszani.