UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2015-01-25 13:29

Az első felnőtt VK-érem

Pupp Réka elsőéves juniorként remekül szerepelt 2014-ben a korosztályos világversenyeken. 2015 sem indult rosszul: megszerezte élete első felnőtt Világ Kupa-érmét: harmadik lett az African Openen.

Pusztai Viola Az elmúlt év junior-világversenyei előtt az esélylatolgatásból nem maradhatott ki Pupp Réka neve. A 48 kg-ban versenyző paksi cselgáncsozó erre az eredményeivel szolgált rá: 2013-ban a kadet világ- és Európa-bajnokságon is pontszerző lett, valamint nyert az utrechti EYOF-on. 2014-ben már a juniorok között kellett bizonyítania. – Az elején még kicsit féltem, hogy minden úgy megy-e, ahogy szeretném, de amikor a versenyeken az élmezőnyben végeztem, az megnyugtatott. Akkor is izgultam kicsit, de tudtam, hogy van keresnivalóm. Kicsit nyomaszt, hogy esélyesnek mondanak, de ezt igyekszem kizárni, valamikor jobban sikerül, valamikor kevésbé.
Pupp Réka (jobb oldalon) a bronzéremmel.
Pupp Réka (jobb oldalon) a bronzéremmel.
Első szezonjában a bukaresti junior Európa-bajnokságon bronzérmes lett, a Fort Lauderdale-i világbajnokságon, illetve a wrocławi U23-as Eb-n is pontszerző helyen végzett. Az elmúlt évet összességében pozitívan élte meg, de úgy véli, vannak még hiányosságai, különösen az erőnlétén van mit javítani. Az Atomerőmű SE dzsúdósa hétévesen ismerkedett meg a sportággal. Az iskolában hirdették a lehetőséget, kipróbálta, és annyira megtetszett neki, hogy a tatamin ragadt. 2015-ben amellett, hogy szeretne a korosztályos világversenyeken jól szerepelni, a felnőttek mezőnyébe is bele akar kóstolni. Tulajdonképpen ez már meg is történt, miután részt vett az olimpiai kvalifikációs pontokat hozó African Openen. Nos, Tunéziában húsz pontot gyűjtött, miután a bronzmeccsen meggyőző fölénnyel, ipponnal győzte le a belgák junior Európa-bajnok reménységét, Anne-Sophie Jurát. A tizennyolc éves versenyző pályafutásának első érmét szerezte meg a felnőtt Világ Kupa-sorozatban. – Nem számítottam erre az eredményre, inkább csak reménykedtem. Nem a legerősebb mezőny gyűlt össze, de nekem azért ebben is nagyokat kellett küzdenem. A bronzéremnek inkább csak belül örültem, nem vagyok az a típus, aki egy-egy verseny után elmegy ünnepelni. Edzőjével, Braun Ákossal egyelőre még csak a februári két European Open-en való indulásról beszélgettek, de hogy azt követően milyen versenyeken szerepel a felnőttek között, még a jövő zenéje.