UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2015-01-29 16:59

Fél öt: edzeni életveszélyes!

A közeljövőben legfeljebb félmegoldásokkal lehet tenni az ellen, hogy a két héttel ezelőttihez hasonló, véres baleset történjen a Syma-csarnokban gyakorló atléták között. A szövetség sportigazgatója, Spiriev Attila szerint kizárólag új létesítményekkel szűnhetne meg az áldatlan állapot.

reb Ezt hogy érti? – kérdezett vissza felvetésünkre Spiriev Attila, az atlétikai szövetség sportigazgatója, amikor arról érdeklődtünk, volt-e valamilyen hivatalos következménye a nagyjából két héttel ezelőtti balesetnek. Akkor emberi hibából az egyik korábbi utánpótlás-válogatott, profi atléta ütközött egy, a pályát nem rendeltetésszerűen használó amatőrrel, s a csattanásnak kórházi kezelés és sebösszevarrás lett a vége.
syma_csarnok
syma_csarnok
Érthető a szakember „értetlenkedése", ugyanis a szervezetnek semmiféle eszköze nincs arra, hogy felelősségre vonja az illetőt, ám a nagyobb gond a helyzet, amelyre rávilágít az eset. A Syma-csarnokban van az ország egyetlen fedett, szabályos 200 méteres köre, amelyen télen számos klub atlétája edz. Csakhogy ugyanezt teszi jó néhány hobbisportoló is. Hogy a megsérült versenyző edzője, Dömötör Balázs példájával éljünk: vajon elképzelhető-e, hogy Cseh László világbajnok úszó sávjában strandoló pancsol a tréningen? A csarnokba a szövetség vásárol jegyet az atlétáknak, ám arra nincs befolyásak, hogy ki mindenki más vesz belépőt az edzésidőpontra. – Szomorú helyzet ez, délutánként fél öt körül gyakorlatilag kiírhatnánk: Edzeni életveszélyes! – méltatlankodik Spiriev. A szakember óriási problémának tartja, hogy sokan – a helyszínen egyébként több helyen látható és olvasható – pályahasználati szabályzatra fittyet hányva, kontroll nélkül és másokra veszélyesen gyakorolnak (például a megszokottal ellentétes irányban futnak). Ez persze nem csak a versenyzők, hanem az edzők felelősségét is felveti.
spiriev_attila
spiriev_attila
Átmeneti megoldásként igyekeznek elérni, hogy a pályára csak a szövetség jóváhagyásával lehessen belépőt vásárolni. A bökkenő, hogy a szezonbérletek novembertől márciusig érvényesek, így az aktuális idényben már nem lehet módosítani azokon. Esetleg segítene, ha a hobbisták csak bizonyos időszakokban használhatnák a pályát, igaz, a sportvezető fontosnak tartja, hogy ne szorítsák ki a sportolni vágyókat. Ugyanakkor igencsak nehéz, mondjuk, olimpiára készülni ilyen körülmények között… Ám akármi történik is, az csupán toldozgatás-foldozgatás lesz, a valódi megoldás ugyanis az volna, ha új atlétikai csarnokok épülnének. A sportigazgató meglátása szerint Budapesten legalább háromra lenne szükség, és persze futófolyosókra. A sportágban jártas forrásainktól úgy értesültünk, a kormány ígéretet tett arra, hogy Debrecenben, Szombathelyen és Budapesten az igényeknek megfelelő csarnok épül, ám Spiriev szerint erről még korai lenne beszélni. Úgy tudja, hogy szerdán került a minisztérium elé a létesítményfejlesztési igényterv. – Hihetetlenül fontos, hogy a kormány végre a helyén kezeli a sportot, ugyanakkor nagyon nagy a nyomás a vezetőkön. Harminc-negyven éves lyukakat kellene betömni, új létesítményeket építeni és a meglévőket felújítani. Napi kapcsolatban vagyunk az illetékesekkel, és nagyon remélem, hogy hamarosan, mondjuk, három éven belül valódi megoldást találunk a gondokra. (A Syma-csarnok pályahasználati rendjével két cikkben is foglalkozott a szövetség honlapja, itt és itt.)