UtánpótlásSport
2024. április 16.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2015-02-06 22:45

Terék Norbert nyert

Két nap alatt négy érem az újoncoktól. A BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztályának immár huszadik nemzetközi fiú utánpótlás Molnár János-emlékversenyén Terék Norbert győzött az U13-asok között, míg Both Olivér harmadik lett. U11-ben Huzsvár Erik második, Krebs Levente harmadik helyet szerzett.

Pusztai Viola Nem meglepő, hogy a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztályának otthonában nyüzsögnek a gyerekek, hiszen mégiscsak az egyik kiemelkedő utánpótlás-műhelyről van szó. Immár húsz éve február első hétvégéjén azonban még a megszokottnál is többen vannak. A klub hagyományosan ilyenkor rendezi meg egykori játékosa, az 1995-ben tragikus balesetben meghalt Molnár János emlékére a nemzetközi fiú utánpótlás-versenyét.
Terék Norbert Fotó: Karikás Gábor
Terék Norbert Fotó: Karikás Gábor
Az első nap a legkisebbeké volt. Az újoncok két korcsoportban (U11, U12) indulhattak, s bizony voltak olyanok is köztük, akik még alig érték fel az asztalt, de nagyon ügyesen bántak az ütővel. A legifjabbak között két magyar is dobogóra állhatott: Huzsvár Erik (KSI) második, míg Krebs Levente (BVSC) harmadik lett. Mindketten a győztes, lengyel David Kosmaltól kaptak ki 3-1-re, illetve 3-0-ra. Az U12-esek mezőnyében már nem termett ennyi babér: a főtábla  egyetlen magyar résztvevőjét, Ócsai Mátét (CVSE) a negyeddöntőben a német Kreisl búcsúztatta 3-2-vel. A korcsoportban az izraeli Tal Israeli bizonyult a legjobbnak. A második napon még mindig az újoncoké volt a terep, ezúttal U13-asok mérhették össze tudásukat. A magyarok ismét remekeltek, Ócsai Máté megint a nyolc között szerepelt, Both Olivér (Malév) és Terék Norbert (KSI) pedig még ennél is tovább menetelt. Előbbi a döntőbe jutásért a horvát Lovro Zovkóval játszott, s bár szoros játszmákban, de 3-1-re kikapott, és a harmadik helyen végzett. Terék nagyot küzdött az ír Owen Cathcarttal, aki vezetett is ellene, de a döntő szettet a KSI pingpongosa nyerte.
Az U13-asok versenyének dobogósai Fotó: Karikás Gábor
Az U13-asok versenyének dobogósai Fotó: Karikás Gábor
Zovko korábbi meccseit elnézve, nem ígérkezett könnyűnek a finálé, de a magyar fiú végül csupán egy játszmát engedett a horvátnak, 3-1-re nyert. Az eredményhirdetés után honlapunknak elárulta, mi volt a fegyver ellene, és melyik meccset érezte a legnehezebbnek a döntőig vezető úton: – A két szélét kellett játszani az asztalnak, mert nehézkesen mozgott. Nemrég mérkőztem vele Horvátországban, és akkor kiismertem a játékát. A nap elején elég nehéz meccseim voltak, a döntőt könnyebben nyertem meg. Az elődöntőben viszont az ír sráccal nagyot kellett küzdenem. A harmadik napon a serdülők versenyét rendezik, a csoportmeccsek délelőtt 10 órakor kezdődnek. Szombaton a döntő után gyertyafényes megemlékezést tartanak Molnár János emlékére.