UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2015-02-10 14:16

Zsoldosparódia

Kilenc új idegenlégióst mutattak be a napokban a Budapest Honvéd sajtótájékoztatóján. Az NB I-es jövő mentőalakulataként. Jegyzetírónk azonban emlékszik még arra is, amikor a „Kispesten eljött a fiatalok ideje” című cikk született. Tíz hónapja.

Sz. I. „Kispesten eljött a fiatalok ideje.” Hogy félreértés ne essék, a megállapítás nem mai. Annak az írásnak a címe volt, amely 2014. április 22-én jelent meg honlapunkon, s benne George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonos-elnöke nyilatkozott. „A Honvéd értéke a jövője, nem csak a múltja. Nem csak Puskás Ferenc. Az akadémia jelenti a jövőt, ezért a marketingünknek is erre kel épülnie. Tapasztalom például, hogy a szurkolók kezdik megjegyezni a fiatalok nevét, és követelik őket a csapatba.” A tulajdonos elmondta, hogy természetesen a fiataloktól ugyanúgy a három pont megszerzését várja el minden mérkőzésen. „Ez nem változik, legyen magas vagy alacsony az átlagéletkor. Számunkra ez misszió, és nem az idősebb játékosok büntetése. Aki annak fogja fel, nagy butaságot követ el. De lássuk be: a fiataloké a jövő.”
Amikor még a fiatalokra figyelt a fényképezőgép objektívja is
Amikor még a fiatalokra figyelt a fényképezőgép objektívja is
„Kispesten eljött a külföldi zsoldosok ideje.” Hogy félreértés ne essék, a megállapítás fiktív. De címe lehet akár cikknek is, amely bárhol megjelenhetne ma a magyar sajtóban. Abban pedig George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonos-elnöke akár azt is kifejthetné: „Lássuk be, a fiataloké a jövő… De a jelen nem.” A szavait tettek is alátámasztanák. A napokban bemutatták a klub kilenc új idegenlégiósát (főoldali fotónkon), a tízedikkel akkor még tárgyaltak. Visszahívták a kispadra, a zsoldosok élére a régi mestert, Marco Rossit, aki annak idején azért távozott, mert a fiatalokkal teli keretet nem érezte alkalmasnak a kitűzött, nagy célok elérésére. Visszahívták persze Botka Endrét is Kecskemétről, aki kölcsönbe adtak játszani, és fényesen bizonyított. De most egyszerre két idegenlégióst is hoztak a posztjára. Elküldték az edzőt, Csábi Józsefet, akinek piros-fehér vér csörgedezik az ereiben, s aki megpróbálta az egyetlen normális utat járni: rutinos futballistákból és saját nevelésű fiatalokból összegyúrni a jövő csapatát. Elküldték, türelmi idő ugyanis nincs. Benn kell maradni!... Az már soha nem derül ki, hogy a mindössze öt bajnoki és öt edzőmeccset kapott Csábi mire ment volna a maga csapatépítő felfogásával. A „Kispesten eljött a fiatalok ideje” című cikk tartalma valóságos volt. A „Kispesten eljött a külföldi zsoldosok ideje” címet csupán paródiának szántuk. De hát az lett a valóság. Magyar utánpótlás-menedzselés 2015…